„Az állatok csodálatos lények, szebbnél szebb jellemvonásokat fedezek fel bennük, és még a modoruk is kitűnő. Sohasem bosszúsak, sohasem éreztetik velem, hogy terhükre vagyok. Mosolyognak, csóválják a farkukat (ha van), és mindig hajlandóak egy kis vidám csevegésre vagy kirándulásra, vagy bármire, amit indítványozok. Úgy látom, igazi gentlemanek. Az utóbbi napokban nagyon jól mulattam velük, néha még a magányomról is megfeledkeztem.” – írja Mark Twain. Valóban igaz barátainkká válnak az állatok, s ez így is van rendjén, és mi emberek gyakran – egymásban való csalódásaink miatt – az igaz emberséget is csak bennük látjuk. De azért érdemes nyitott szemmel és nem mellesleg nyitott szívvel járnunk az emberek alkotta társadalmunkban, mert ilyen esetben megtörténnek olyan váratlan találkozások, amikor egy pillanat alatt az addig idegen ember „száz éve ismerőssé” válik…

Így éreztem én is, amikor megismertem Lakos Györgyöt, akinek végzettségeit, titulusait és szakmai tapasztalatait felsorolni kevés lenne egy interjúnyi hely. Legyen talán annyi elég, hogy sokoldalú, hihetetlen műveltségű és példaértékű életet élő, hiteles ember, akit két perc után régi barátjának érez az ember. Nyugdíjas napjait elsősorban az állatok védelme, a róluk való felelősségteljes gondolkodás tölti ki, szinte a nap 24 órájában. Viccelődött is, hogy rendel Svájcból egy órát, melyen minimum 26 óra van…

Ezt az elhivatottságot látva magától adódik a kérdés: az állatok szeretete családi örökség?

Igen, édesapám nagy kutya- és macskabarát volt, otthon mindig volt kutyánk és macskánk is. A nagymamám már a második világháború előtt üzemeltetett a falujában egy kis állatmenhelyet, ahová a környék öreg, beteg, elhagyott kutyáit gyűjtötte be, mindig volt 8-10 kutya. Édesanyám kutyájára, a Csuli kutyára a mai napig is emlékszem, aki 1950-ben halt meg, de rengeteg történetet meséltek róla. Tehát az én életem jól példázza, hogy az állatvédelem és az állatszeretet akkor lesz belső indíttatás, ha a családból kerül ez a hagyomány a gyermek szívébe.

A pályaválasztását befolyásolta-e az állatok szeretete?

Sajnos nem. Nálunk egy nagyon furcsa „családi hagyomány” volt, nevezetesen az, hogy a család egyik fele orvos volt (17 orvos van a családban távolabb és közelebb, köztük állatorvosok is), a másik fele pedig bölcsész volt (történész, levéltáros, könyvtáros). Én ezt a bölcsész vonalat választottam, inspirált erre, hogy a nővérem is, és a dédapám is könyvtáros, illetve levéltáros volt. Tudom, hogy a ,,ha” az nem egy ismert fogalom a történelemben, de lehet, hogy jobb lett volna, ha orvosi vagy állatorvosi egyetemre megyek…

Ön egyetemi tanár volt. Hogyan vezetett az út az egyetemi katedrától az állatvédelemig?

Az Iparművészeti Egyetemen dolgoztam 1984-ig a könyvtár vezetőjeként és mellette művészettörténetet tanítottam. Amikor eljöttem az egyetemről, akkor Kelet-Európa legnagyobb koncertszervező irodájának, a Multimédiának a magyarországi képviseletét alapítottuk meg, az Aréna Koncertirodát. Rengeteg koncertünk volt. E mellett már picit szabadabban dolgoztam, mert kötetlenebb volt a munkám – ugyan lehetett itt napi 20 órát is dolgozni, de az egyetemi munkához képest azért nagyobb volt a szabadságom – és így tudtam az állatok mentésével foglalkozni. Ettől az időtől kezdve folyamatos volt a kutyák és macskák segítése. Először csak civilként, önkéntesként aztán pedig egyre szervezettebb formában.

A koncertek során találkoztam több olyan művésszel, akik rendkívül elkötelezettek voltak a természetvédelem, a környezetvédelem, az állatvédelem iránt, s emiatt (is) igen jó barátság alakult ki közöttünk. Kiemelném közülük Stinget, aki az esőerdők nagy védője és macskamentő programban működtünk együtt, valamint Freddie Mercuryt, aki egy igazi macskabolond volt. Freddievel nagyon sokat beszélgettünk, amikor a Népstadionbeli koncertre készültünk. Egy hétig együtt voltunk minden nap, és közösen jártuk az országot. Mivel Ő dizájntörténészként ipari formatervezéssel és dizájn történettel foglalkozott, én pedig ugye az Iparművészeti Egyetemen 14 éven át ezzel foglalkoztam, nagyon sok közös témánk volt. Persze mindig előkerültek a macskás és a kutyás történetek id, de Freddie első sorban cicás volt. Nagyon sok cicája volt és még halála utáni időkre is biztosította számukra a törődést: a hagyaték kezelőjének végrendeletben foglalt kötelessége a cicákról való megfelelő gondoskodás.

Melyek az Ön számára a legemlékezetesebb állatmentések?

Számtalan emlékezetes pillanat van hál’ Istennek, vagy sajnos… Talán elmesélnék egy cicás, egy kutyás és egy lovas történetet.

Volt egy cicánk, Hópihe. A testének 90%-án fekélyes, gennyes sebek voltak, a szőre kihullott, irgalmatlan állapotban volt, amikor hozzánk került, és egy fél éves küzdelem volt, amíg Őt rendbe tudtuk hozni. Megmentettük, felhizlaltuk, gyönyörűen kinőtt a szőre, csodás gazdit kapott, úgyhogy ez egy igazi sikertörténet volt.

A kutyák közül Kobakot emelném ki, aki az ország kutyája lett. Talán a leghíresebb magyar kutyává vált Mancs és a többi mentőkutya után. Szegényt teljesen indokolatlanul két fiatalember borzalmasan összeverte vascsővel, baltával ütötték-verték, állítólag mérgezték is, de erre nem kerültek elő bizonyítékok, csak az elkövetők vallották. Kobak életveszélyes állapotban a szerencsének köszönhetően meg tudott szökni a kínzóitól. Elmenekült egy házba, onnan kértek segítséget megtalálói. Óriási országos összefogás kezdődött. A rendőrök azonnal kimentek a helyszínre, egy szabadnapos rendőr vállalta, hogy elindul a 4-es úton Budapest irányába, mi pedig elindultunk Budapestről lefelé vele szembe egy másik autóval és félúton találkoztunk, így vettük át Kobakot. Bevittük a Juhász Klinikára, ahol azonnal, aznap éjszaka minden kezelést és beavatkozást megadtak számára, hogy életben maradjon. Kobak tényleg halál közeli állapotban volt, talán perceken múlott az élete, gyakorlatilag a klinikán újra kellett éleszteni, mert már kezdte feladni. Szerencsére most már egy épp, egészséges, boldog kutya. Sajnos maradandó károsodásként a jobb szeme látását elvesztette, azt nem lehetett visszaadni, de ez Őt abszolút nem zavarja semmiben. Szalad, vidáman játszik, boldog és imádja a befogadó családját. Átesett egy olyan professzionális rehabilitáción, amely eredményeként úgy érezzük, hogy elfelejtette azt a sok szörnyűséget, ami vele történt és boldog kutya lehet.

És jöjjön a legkedvesebb lovas történetem: szombat éjszaka mentem át az Árpád hídon, láttam, hogy rengeteg rendőrautó van ott, ezért lelassítottam. Egy ideig mentős is voltam (hogy miért, az egy külön történet), így a mai napig is megvan az a szokásom, hogy minden balesetnél megállok és megkérdezem, hogy van-e személyi sérülés, szükség van-e segítségre, érkeznek-e a mentők, stb. Itt a sok rendőrautótól nem lehetett látni, hogy valójában mi is történt, de három lovat találtam a megállóban. Egy hatalmas gyönyörű Frízt, akkora volt, hogy benézett az első emeletre az ablakokon, egy gyönyörű Arab telivért és egy nagyon helyes kis pónit. A három ló ott állt kantározás és minden nélkül, nem volt semmilyen lószerszám rajtuk. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan kerültek oda. Az egyik rendőr emlékezett rá, hogy itt van egy ember valahol a környékben, aki el szokta vinni a rendezvényekre a lovakat (gyerekek lovagolhatnak rajta, játszhatnak velük, mivel nagyon szelídek, aranyosak), de az ember nagyon szereti a pálinkát és emiatt időnként hol itt, hol ott elalszik valamelyik bokorban… Valószínűleg akkor is ez történhetett… Nagy nyomozásba kezdtünk, mozgósítottuk az összes lovas ismerőst, mindenkit felhívtunk telefonon. Egyszer aztán valaki mondta, hogy Budán, nem messze Budapest határában van egy lovarda, és a lovak viselkedése arra utal, hogy odavalók. Autók vontatóköteleit összeszedtük és abból csináltunk kötőféket a lovakra, akik rendkívül intelligensek és kooperatívak voltak. Én nem vagyok egy nagy lovas, és nem igazán értek hozzá, de sikerült mind a három lovat kantárszárra venni. A kicsi jött a nagyok után, a Freez ment elöl. Nagyon okosak, édesek voltak. Elől hátul három-három rendőrautó, csak kéklámpával sziréna nélkül szép csendben jöttek, mi pedig közöttük elindultunk gyalog a 13 km-re lévő telephelyre. Szerencsére félúton beérkezett egy rendőr, aki megtalálta a gazdát és odahozta a fülénél fogva, ez után átvette és ő haladt tovább a pacikkal. Három tanulsága van a történetnek: az egyik az, hogy nagyon sok állatbarát van a rendőrök között, elképesztően segítőkészek voltak. A másik az, hogy azért, mert valakinek lovai vannak, az egyáltalán nem biztos, hogy egy felelős állattartó. A harmadik pedig az, hogy a lovak nagyon intelligensek, azonnal megértették a helyzetet, szófogadóak és kedvesek voltak.

Voltak-e ismert emberek, művészek, akikkel kapcsolatba került az állatmentések, az örökbefogadások során?

Nem is egy. Amikor Sting koncertje volt Budapesten a Kis Stadionban, aznap délelőtt volt egy örökbefogadó nap az egyik budapesti menhelyen. Délelőtt váratlanul felhívott Sting menedzsere, és elmondta, hogy a koncert kezdéséig nincs semmi hivatalos program, és hogy Stingnek lenne kedve egy kicsit a városba lejönni. Megkért, hogy vigyem el valahova – saját kocsiján –, hátha lát valamilyen érdekességet, különlegeset. Mondtam, hogy mivel úgy is nagy környezetvédő, nagy állatbarát, van egy cica örökbefogadási nap, és ha gondolja, akkor jöjjön velünk. Ezek után érte mentem, beültettük a kocsiba Stinget jó pár kiscica társaságában, és elmentünk a menhelyre. Segített cipelni a ketreceket, a dobozokat, stb. Szerencsére találtunk is elég sok cicának felelősségteljes gazdát. Utána visszavittem a szállodába Stinget, és mondtam, hogy természetesen elvisszük kipucolni a kocsit. Erre nagyon kedvesen azt mondta, hogy „ugyan ne hülyéskedjünk már, nagyon örülök és büszke vagyok rá, hogy segíteni tudtam a magyar állatvédőknek”! Ez egy nagyon elegáns gesztus volt a részéről.

Aztán Kajla kereső kutyánknak az egyik legszebb munkája az volt, amikor Tóth Verának elveszett a cicusa. Már egy hete nem volt meg, és Veruska szabályosan depressziós volt, nagyon-nagyon hiányzott neki a cica. Szagmintát vettünk, mentünk keresni, de nagyon-nagyon nehéz volt a terep, mert a város ezen részén az utak autókkal, buszokkal vannak tele. Volt rengeteg zavaró tényező is mindemellett, de Kajla vezetett minket! Kb. egy 2 km-rel távolabb lévő építkezéshez értünk. Az építkezésen egyértelműen jelezte, hogy ő most itt nyomon van. Találtunk egy elhagyott kutyaházat, amiben szemmel láthatóan ott volt a macska nyoma, ahogy kifeküdte a pokrócot. És Kajla is többször visszatért a kutyaházhoz… Nem volt mit tenni, vállaltuk a birtokháborításnak a gyanúját is, bementünk a lezárt építési területre, körül jártunk, és folyamatosan hívtuk a cicát, aki bujkált. Egyszer csak, amikor azt mondtuk, hogy elmegyünk, megiszunk egy kávét, és utána visszajövünk, hát látjuk, hogy Kajla mögött ott jön a cica és csatlakozik hozzánk, szépen sétál haza velünk! Veruska olyan boldog volt, hogy élete egyik legjobb koncertjét adta utána. Azóta is nagyon sokszor megemlékezik Kajláról, hogy milyen ügyes volt, és hogy milyen nagy öröm volt számára, hogy a cicája visszakerülhetett hozzá.

Nagyon sok sztár, nagyon sok híresség segített nekünk, amikor a „Jó reggelt Magyarország” műsorba rendszeresen vittünk be gazdi kereső cicákat és kutyákat. Jaksics Kata és Demcsák Zsuzsa igazán állatszerető műsorvezetők voltak. Mindig vittünk magunkkal egy-egy sztárt, pl.: Benkő Laci, a Pa-Dö-Dö lányok, sokan jöttek velünk művészek, vittük a kutyát, macskát. Érdekes módon ezeknek a kutyáknak és macskáknak mindig lett gazdija.

Bárki örökbe fogadhatja Önöktől a cicákat?

Nagyon fontos, hogy az állat jó helyre kerüljön. Ezért mi kimegyünk a családhoz családlátogatásra. Tehát, a végleges örökbefogadás egy környezettanulmány után történik meg! Egyébként nagyon régóta már csak benti tartásra adunk macskát. Sajnos megváltoztak a városok, főleg Budapest, de a többi nagyváros is egészen más, mint 10 évvel ezelőtt. Ma már a kijárós macska halálra ítélt állat. Ezért mi a kizárólagos benti tartást pártoljuk. Lehet építeni kifutókat, már a sokadik kifutó épül Magyarországon. Az ablakokon, erkélyeken rács alkalmazásával a macska nem tud elveszni, és akkor boldogok vagyunk mi is, és a cica is.

Melyek a legégetőbb kérdések az állatvédelemmel kapcsolatosan, amelyek sürgős és hathatós beavatkozást igényelnek?

A magyar állatvédelemnek a legnagyobb problémája a jogi szabályozás. Vannak kérdések, amelyek alulszabályozottak, és vannak kérdések, amelyek egyáltalán nem szabályozottak. A tenyésztési és szaporítási kérdések, az export kérdése, a menhelyek jogállása, az állatvédők, az önkéntesek, és a civilek, és az állatvédő szervezeteknek az együttműködése a hatóságokkal… Ezek mind-mind olyan kérdések, amelyeket mindenképpen jogilag rendezni kellene.

A másik nagy probléma és kérdés a költségvetés. Én mindenképpen amellett lennék, hogy a menhellyel rendelkező állatvédő szervezetek, illetve a valóságos állatmentési-állatvédelmi munkát végző szervezetek kapjanak normatív állami támogatást! Ebből lehessen finanszírozni a chip, az oltás, a teszt, az ivartalanítás költségeit.

Hogyan reagál ezekre a problémákra a döntéshozó hatalom?

Az a helyzet, hogy a döntéshozókban valamiért az a képzet alakult ki, hogy az állatvédelem a kutyás macskás önkénteseknek a problémája, és ez nem egy állami, és önkormányzati feladat, ami minden szempontból egy helytelen álláspont. Mi azt szeretnénk, hogy ha ezt állami feladatnak tekintenék! Az Alaptörvénybe foglalt biodiverzitás megőrzésének ügye minden állampolgárnak, és minden állami szervnek a kötelező feladata a törvény szerint. Ezt nagyon nagy munkával sikerült besírni az alaptörvénybe, de benne van! Szóval ennek a szellemét követve a központi, helyi államigazgatási szerveknek komoly feladatuk lenne ezen a téren. Reméljük, hogy lesz pozitív változás, és a reményt az első 100 milliós pályázati kiírás adja meg, mely az első lépés lehet a helyes út felé.

Mit lát az embereken, változik-e a szemléletük az állatokkal kapcsolatban?

Nagyon komoly szemléletváltást látunk, sokan pozitívan állnak az állatvédelemhez, de ez még nem elegendő. Nagyon sok még a környezetellenes, természetellenes és állatellenes emberek száma. Ez elsősorban az oktatásnak a hibája. Nagyon fontos lenne az általános, közép, és felsőfokú oktatásnál is a tantervbe beépíteni az állatvédelmet. Mi azért önkéntes kollégáimmal igyekszünk ezt a hiányt orvosolni! A konkrét állatmentés mellet mi a szemléletváltásért is dolgozunk nap, mint nap…