(cikk a 2019-es próbaszámunkból)
Manapság számos vitát vált ki az autós társadalomban az elektromos hajtású vagy hibrid technológiára épülő, illetve a benzines vagy diesel üzemanyagos autók használatának környezetkímélősége, gazdaságossága. Be kell látnunk, hogy ezek a viták minden technológiai lépcsőnél hevesen megjelennek, és pro-kontra érvek hangoznak el egyik vagy másik technológia mellett. Ezt befolyásolják a szokások, tapasztalatok, félelmek, gyártók által kiadott hivatalos mérési eredmények, filozófiák, belelátott későbbi lehetőségek.
Mindenki környezetet akar védeni. Van akinek sikerül, van akinek nem. Lássuk meg azonban azt, hogy a környezetvédelem nem annyiból áll, hogy melyik mennyit fogyaszt, vagy mennyi a Co2 kibocsátása. A kőolaj-származékos hajtásra kiépült kiszolgáló rendszer világ szinten óriási és több mint 100 éve folyamatosan fejlődött. Ám ebből a készletek már maximum csak 50 évre elegendőek, így kényszerű a váltás és az átállás. Ennek folyamata fájdalmas lehet, hisz szokásokat, autózási és kényelmi szokásokat boríthat fel. Értem itt a sebesség, tankolási idő, megtett távolság és hasonlók átalakulását. Minden a fejlesztéseken és azok ütemén múlik. Semmilyen csúcstechnológiát nem kapunk meg egy lépésben. A piac sok lépcsőben juttatja el hozzánk a fejlesztések egyes elemeit, hiszen annyiszor juthat bevételhez, ahányszor el tudja adni nekünk ugyanazt fejlettebben, jobban, korszerűbben.
Tény és való, hogy mindkét oldal érvrendszerében van igazság. Kezdjük az elején. Mindkét autót el kell készíteni. Egyik sem készül újrafelhasznált anyagokból, tehát fémváz, sok műanyag kerül beépítésre mindkettőbe. Ez mind energiaigényes. A kérdés az, hogy az adott ország energiatermelésének mátrixába mennyi a megújuló energiaforrás és mennyi a szén vagy a hosszútávon még jobban szennyező atomerőmű. Az elkészült autót eladják, ami az elektromos autóknál sokszor kategórián belül bizony dupla árat jelent. Ezt az e-autósok hangoztatják is: Nem való mindenkinek. Más autózási szokásokat kíván meg egy elektromos jármű egyelőre. Vagy sokszor a család második autójának veszik egy diesel vagy hibrid mellé. Viszont a fenntartási és szervizköltségei sok esetben csak harmadannyiba kerülnek, mint benzines vagy diesel társaiké. Igaz tíz év fölötti referenciára még nincs rálátás. Bár egyes gyártók 7 év teljes körű garanciát adnak, és ez előrevetíti a veszélyes hulladéknak számító akkumulátorok hosszabb élettartamát. Sok vita van a megtérülésen, azt gondolom, hogy nagyobb időintervallumot kell majd látnunk ahhoz, hogy erről érdemi vitát lehessen indítani. Addig csak elképzelések lehetnek róla.
Amit viszont látni kell, hogy az elektromos autók terjedéshez szükség van töltőállomásokra, az otthoni töltéslehetőség mellé. Ha otthon napelemről – ami lássuk be, nincs minden háztartásban – töltünk, akkor nagyon környezetbarátok vagyunk. Ez lakótelepen nehezen megvalósítható. Azonban a hálózatról történő töltéskor megint csak figyelembe kell venni az adott ország energiamátrixát. Ha nem is az autó szennyez közvetlenül, az energiát előállító erőmű szennyez, igaz jobban korlátozhatóan, mérhetően és lakott területtől távolabb, de mégiscsak Co2-őt bocsát ki. Ha maga az autó csak akkumulátorával és az autóban felhasznált elemekkel szennyez hosszú távon és lehet, hogy csak jóval később, mint kőolaj-származékos társai (kopó alkatrészek, olajok) az üzemeltetésükhöz kiépítendő globális rendszer még rejt magában környezetvédelmi kihívásokat.
A töltőállomások kivitelezése, beton, fém elektromos kábel, szigetelőanyag és még sok technológiai részlet miatt nem nevezhető környezetbarátnak. Pláne ha ezeket nem a már meglévő benzinkutak helyére vagy azok egy részén alakítják ki. Természetesen minden elkészítése energiafelhasználással jár, a szélerőművek és a napelemes rendszerek elkészítése is. Ám nem mindegy, hogy milyen időtávon belül használódnak el.
Sokan előrejelzik a technológiák fejlesztésének rohamos üteme miatt, hogy mire az elektromos autók csereérettek lesznek, addigra megszületnek az újrahasznosítás feltételei is. Ezt az eltelt sok év alatt a benzines autóknál sem láttuk teljesen megvalósulni. De bizakodjunk. Ami az elektromos autók leggyengébb láncszeme a környezetszennyezés szemszögéből, az az akkumulátor. Most egy iparág tud ráállni ezek gyártására-fejlesztésére. Ám ehhez komoly kobaltbányászatra van szükség, ami megint a környezet kizsákmányolása nem túl tiszta eszközökkel. A bányászat az bányászat. Bár Afrikának komoly bevételi forrást jelent, míg a készletek kitartanak, de ez a rabszolgamunka melegágya is egyben. Nem egészséges és nem környezetkímélő. Ezen akkumulátorok kezelésére még nincsenek tervek, akár megsemmisítésről, akár újrahasznosításról beszélünk. Persze várhatjuk, hogy mire az első autók bontásra kerülnek, majd lesz. Az atomenergia iparban sem éri meg ezzel foglalkozni. Ennyi idő után sincs megfelelő kezelési módszer. A fűtőelemek bányákba kerültek, ahol most már rájöttek, hogy veszélyes, mert szennyezi az ivóvizet tartó rétegeket. Süllyesztették az óceánokba-tengerekbe. Mindent elkövettek velük, csak ne legyenek szem előtt. Ez volt olcsó. Így ha a gépkocsi többi része a bontóban bezúzásra is kerül, az akkumulátor még mindig ott lesz szennyezve a környezetet.
Bizakodóak vagyunk, várjuk a megoldásokat. Tény, hogy egyelőre gazdaságosabb – megváltozott autózási szokásokkal – az elektromos autó. Tény, hogy kevésbé környezetszennyező hosszú távon. Tény, hogy az átállás nem lesz rövid idő, tekintve az anyagi vonzatait – még ha állami támogatások járnak is vele, ingyen parkolás, stb. – és a szokások megváltozását. Tény, hogy sok fejlesztés vár még az iparág szereplőire. Ám bízzunk abban, hogy megújuló energiákra való átállással minimumra csökkenthető az autózás költsége és környezetkárosító hatása.
