Ma már mindenhol ezt halljuk, akárcsak a spiritualitást, karmát és egyéb fogalmakat, melyek tiszta közhellyé váltak. Sok esetben félreértelmezik e fogalmakat, így tévútra visznek másokat is. Ezért szeretnénk ezt a témát átfogóan érinteni, boncolgatni, hogy az olvasók önmaguk tudják a figyelmet fejleszteni és gyakorolni önmagukon, mely így az élet legapróbb területeire is kiterjed.

Először nekünk kell egyénileg rálátnunk a folyamatainkra, mintáinkra, viselkedésünk, félelmeink, reakcióink miértjeire, hiszen ez alakítja életünket, kapcsolatainkat, és ha ezt valóban jól csináljuk, kiműveltük, akkor tudunk igazi segítséget, iránymutatást adni másoknak is. Akkor leszünk hitelesek, igazak, ha azt éljük bent, mint amit kint; ha tett – gondolat – érzelem egy irányba megy. Addig csak megtévesztés van, önmagunkat csapjuk be embertársainkkal együtt, mert csak maszkokat cserélgetünk. Sokszor tudatlanul, de mégis vetítjük a tudatosságot, békét, álkedvességet kifelé. Ez a mai valóság. Függetlenül attól ki milyen spirituálisnak, érettnek tartja magát. Identitásokat cserélgetünk, színészkedünk, hogy önmagunk számára az ego találjon egy biztonságos helyet, ahol lehet Valaki, még ha az akár a legszerényebb, legszegényebb, éntelenebb, egótlan és sorolhatnánk. Hány olyan embert látok, aki azt hiszi nincs karmája, megvilágosodott vagy azt mondja magáról, hogy ő elme nélküli, csak a béke híve, vagy mindent megmagyaráz spirituálisan, egy egyszerű megfázást is. Aki valójában ismeri önmagát, az mindenki mást is ismer, ehhez nem kell misztikum. A mai spirituális élet is egy játszma, verseny, ki ér be elsőnek, ki a legokosabb, legalázatosabb, legföldönkívülibb…

Minden ilyen versenyből akkor tudunk kiszállni, ha abbahagyjuk a hasonlítgatást, méricskélést másokhoz, hiszen ezt önbizalomhiányból, megfelelési kényszerből teszi majdnem mindenki. Az ego természetéből kifolyólag mindig többet akar. Több hatalmat, figyelmet, pénzt, szeretetet. Tehát ezt a folyamatot felismerve és beismerve magunknak, hogy mik a valódi érzelmek, motivációk a cselekedetek mögött, rálátunk és ki is szálltunk ebből a játékból, maximum tudatosan játszunk, ha akarunk.

Például a legegyszerűbb cselekedet mögötti irányító érzelmi csomagot sem ismerik fel sokan. Legyen ez most a posztolás közösségi oldalon. Sok fotó, sok írás vagy mások írása alatti kommentelgetés, okoskodás, kötözködés stb. Miért teszik ezt sokan? Aki mindig selfie-ket tesz ki agyonsminkelve, pózolva; nyilvánvaló, hogy súlyos önbizalomhiánytól szenved, melyet takargat a büszkeség álcájával. A boldogtalanságát ezzel palástolja, hogy boldogságpontokat, dicséretet gyűjtsön. Maradjunk még a selfie-knél, azoknál, akik nem kirittyentve pózolnak, hanem családtagokkal, híres emberekkel és szintén sűrűn tesznek ki fotót. Itt is önbizalomhiány van, de más okokból. Fizikai sérülések vagy fogyatékosság, érzelmi sérülések, melyeket így próbálnak foltozgatni, hogy bebizonyítsák teljes értékű emberek és mennyien szeretik őket. Sokszor a látszat itt is csal. A képeken ölelkezés, minden happy, otthon meg veszekedés, terrorizálás.

A lényeg, hogy azt hiszik, attól lesz jobb, hogy mennyi lájk jön. Ettől lesz sok embernek jobb kedve és függővé válik, mert képtelen egyedül lenni önmagával és a valódi apró értékeket észrevenni, természetet megfigyelni, hagyni a szellőt, érezni a levegő illatát.

Vannak olyanok, akik semmilyen közösségi oldalon nincsenek fent. Ők értelmesebb magyarázatokat adnak, hogy miért, de sok esetben az a ló túloldala, paranoia.

Például mennyire vagyunk tudatosak, mikor beszippant a játék, a telefonozás, értelmetlen chatelések a semmiről, neten szörfözgetés? Észrevesszük-e a test és elme jelzéseit, hogy elég volt? Be tudjuk látni a függőséget? El tudunk lenni napokig telefon, internet nélkül? Anélkül, hogy ezt pótoljuk telefonálással? Útközben mennyire vagyunk a telefonba és fülhallgatóba borulva? Ezek letétele a figyelem első része. Sokkal kevesebb baleset lenne és több emberi kapcsolódás, a kapcsolatoknak jobb minősége lenne, ha az emberek felismernék, mit tesz velük a telefon, internet, közösségi oldalak. Lehet, jobban ismer minket a világháló, mint mi magunkat, hiszen folyamatos megfigyelés alatt állunk. Nem véletlenül kapjuk pont azokat a hirdetéseket, cikkeket, akciókat. Meg tudjuk állni, hogy ne kattintsunk rá és ne ugorjunk bele eszetlen önigazoló írásokba, felesleges költekezésbe, felesleges idővesztegetésbe? Fontossági sorrendben ezek hasznosak is lehetnek, ha csak gyakorlatias szempontok vannak. Nekem ezért maximum 1 órát vesz el a net az életemből naponta, de sokszor annyit se. Nem tudom szeméttel táplálni magam. Ugyanez igaz az étkezésre, életvitelre, kommunikációra, nevelésre, Mindenre. Mindent lehet egészséges mederben csinálni. Az egészséges pedig a középút. A fontos mindennapi dolgokra figyelni kell, időt szentelni, mind a gyerekre, párunkra, rendre, tisztaságra. Alap dolgok, melyek kimaradnak, mert a valóság helyett valahol máshol vannak beszippantva az emberek. Menekülnek.

Csak a menekülés vezet függőségbe minden területen, mindegy hogy telefonfüggő, játékfüggő, kapcsolatfüggő, szerfüggő… Ezek bevallásával, megfigyelésével letisztultabb a tudatunk, megváltozunk, csak azzal foglalkozunk, ami/aki tényleg fontos. Új minőséget, új embert szülünk, sok ilyen emberből lehetne majd jobb világ.

Ha tudatosak vagyunk, tudjuk, hogy mit-miért teszünk, ha néha nem, akkor bevalljuk és igyekszünk megfigyelni. Egy tudatos ember kevésbé sértődékeny, nehezebben megy bele sértegetésbe, veszekedésbe, mert tudja, hogy nem veszíthet semmit és látja a sok értelmetlenséget, melyet az ego irányítása alatt tesznek mások. Hiszen egykor ő is átment hasonlón. Éppen emiatt tisztában van a határokkal, mind a sajátjával, mind embertársaiéval és határozottan be is tartatja azokat.

Mindenki vágyik elismerésre, figyelemre ám a folyamataink felismerésével, sokkal egyszerűbb, nyugodtabb, csendesebb életet élhetünk. Normális értékrend és mélység kialakításával igazzá válhatunk. Ehhez bátorságra és őszinteségre van szükség, le merünk-e ásni magunkban, meg merjük-e figyelni az érzéseket és a mögötte lévő gondolatokat, emlékfoszlányokat. Sok fájdalommal jár a dudva eltakarítása, melyet a társadalom, vallások és hatalmak teremtettek. Minden letisztítható, tanulható, megfigyelhető, ha le tudjuk lassítani magunkat odabent, ha a belső párbeszéd helyett a valódi figyelemmel csendet teremtünk.