Emlékeimben felsejlik egy osztályfőnöki óra. Olyan hatodikos lehettem.
Becsengetnek, de nem csak Zsuzsa néni jön, hanem János bá’ is vele van. Ő nem marad,
csak benéz a terembe és fél mosollyal kihívja a fiúkat focizni. Zsuzsa néni láthatóan feszült,
remeg a keze és ma olyan gondterheltnek tűnik.

Nem hagyományos óra lesz ma, – jelenti be tőle szokatlanul halk hangon. Az ajtó keserves
nyikorgással csukódik. – hanem a szexről szeretnék ma beszélni veletek – csuklik el vékonyka
hangja is és arca pirosra változik. Ekkor a teremben hangos és zavart nevetés tör fel. Úgy
12 éves lehettem, és persze sok mindent tudtam már a témáról. Tudásomat az órán elhangzottak
nem bővítették. Szex helyett szó esett a menstruációról és hogy hogyan változik majd
meg a testünk. Ennyi tellett Zsuzsa nénitől. Nem hibáztatom, ez nem az ő feladata lett volna.

Szexuális felvilágosítás. Kényes téma. Mikor beszéljünk róla? Hogyan beszéljünk róla? Mi az, ami nem sok? Mit ért meg belőle? Nem ijed meg a túl sok információtól?

A legfontosabb felismerés az, hogy rájöjjünk, hogy ez elsődlegesen a szülő feladata. Nincs olyan, hogy túl korán csak olyan, hogy korának megfelelően. A mai világban még a vallásosabb neveltetést előirányzó családoknak is tisztában kell lennie azzal, hogy gyermekeink felnőtteket megszégyenítő tehetséggel használják a világhálót információ gyűjtésre. Lehet ezt tagadni, vagy a lehetőségéről nem tudomást venni, de amíg csak egy gyereknek is van okostelefonja az osztályban, addig nem ámíthatjuk magunkat azzal, hogy a tűzfalbeállításaink tökéletességének köszönhetően a mi gyermekünk nem találkozik kéretlen tartalommal. Vagy igen, vagy nem, de inkább igen. Hozzáférhető és érdekli is a gyerekeket, beszélnek róla, sőt akár kézről kézre adják a különböző felnőtt képeket vagy videókat. De mi lehet a megoldás? Mivel óvhatjuk meg őket attól, hogy a koruknak nem megfelelő információval találkozzanak?

Kizárólag azzal, ha a gyerek nem érzi titoknak, ezáltal fel meri tenni a kérdéseit otthon, és szüleit egyfajta bizalmasának tartja, legyen akár szó kényes témáról is. Nem kivitelezhetetlen, de mindenképpen erő és bátorság kell ahhoz, hogy merjünk beszélni arról, ami mondjuk ki, szinte minden szülő számára feszült pillanatokat eredményez.

De mikor van az alkalmas pillanat?

Én igaziból nem is pillanatnak, hanem folyamatnak definiálnám. Körülbelül akkor kezdődik, amikor kialakul a testképe. Akaratlanul is összehasonlítja magát apával és anyával. Levonja a következtetéseket és lányként vagy fiúként elkönyveli önmagát nemi jellege által. Igen, itt kezdődik. Amikor a szülő saját szemérmessége okán nem meri magát leplezetlenül láttatni a gyermeke előtt. Pedig ez természetes. Ez a legtermészetesebb dolog a világon. A test és a szexualitás. Az élet alapja. Mindenkivel megtörténik, mégis titkok övezik. Nem rejtjük el gyermekeink elől az erőszakos tartalmú videójátékokat, amiben egymást gyilkolják, de nem merünk ártalmatlanul egy zuhanyzáshoz készülve levetkőzni előttük. Az erőszak vajon miért természetesebb, mint az élet maga? Ami nem titok az már nem is olyan izgalmas, és nem az ovi mosdójába kell belesniük egymás ruhája alá, hogy tudják mi is van alatta. Bár ez ebben a korban legtöbbször még ártalmatlan. Mindenesetre az a fontos, hogy a gyermek mindig a korának és érdeklődésének megfelelően kapja meg a kérdéseire a választ. Lehetőleg úgy, hogy a szülő erre felkészülten és feszültségtől mentesen tudjon válaszolni.

Mit is jelent az, hogy korának megfelelően? Véleményem szerint azt, hogy nagyjából nyolc évesen szabadon kell tudnunk beszélni velük erről a témáról. Persze nem minden gyerek egyforma, és van, hogy korábban, van, hogy csak később kerül előtérbe ez a fajta érdeklődés. Ugyanakkor, ha nagyjából szeretnénk magunkat felkészíteni erre a kérdésre, akkor ez az a kor, amikor már meg tudja érteni a maga módján és érdeklődést is mutat.

Ne hazudjunk a gyerekeknek madarakról, méhecskékről meg gólyákról, hisz olyan sok irányból kapják az információt. Osztálytársak, barátok, bulik, pizsipartik, táborok, TV, internet, okostelefonos internet.

Ugye hogy mégiscsak jobb, ha tőlünk kapja a válaszokat?

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy szerintem a legfontosabb, hogy megtanulja, hogy bármilyen témában számíthat ránk, a szüleire, mert mi nyitottan és őszintén beszélünk vele. Nem ítélkezünk, nem pironkodunk, és mindig lehet velünk beszélni mindenről, bármiről.

Ha mégis azt érezzük, hogy csak jó lenne egy vezérfonal, hisz mégsem csinál ilyet az ember nap mint nap, Peti Ida és Picuri neve ismerősen csenghet. Nem mai könyv, nekem is antikváriumba kellett mennem érte, amikor a fiamnak megvettem. Emlékeztem rá, még gyerekkoromból. Szerencsés voltam, a szüleim nem tekintették tabunak a szexualitást, ami a nyolcvanas évek végén még viszonylag ritkább volt.

Nyíltan írok részletesen a szexualitásról, de bennem is kavarogtak a fenti kérdések, amikor azon gondolkoztam, hogy hogyan és mikor is világosítsam fel a saját gyermekemet. Nekem könnyű, pedagógiai végzettségem van és nálunk nincs tabu otthon, nem a nulláról kezdjük… – gondoltam elsőre. Aztán rájöttem, hogy ez mégsem lesz olyan könnyű, végül aztán egészen belelendültem. Először csak kérdeztem, ebből fel tudtam mérni mi az amit tud, mi az ami a korának megfelelő és mi az, ami érdekli. Aztán kialakult egy kellemes beszélgetés, a kezdeti feszültség elillant. Beszéltünk az interneten fellelhető felnőtt tartalmakról is. Elmondtam neki, hogy ez még korai, és olyan dolgokat látna ott, ami nem neki való, mert nem a valóságot tükrözi. Rosszul érezné magát tőle. Elmondtam, hogy a szexualitás a szerelem része, és ezek a videók nem a szerelemről szólnak. Elfogadta, hiszen nem érezte, hogy bármit is titkolni szeretnék előtte.

Ma már nem nyolc éves, és egyre kíváncsibb. Múltkor megkérdezte, hogy veszek-e neki olyan újságot, amikben lányok vannak kevesebb ruhával, olyat, amit én is megfelelőnek tartok. Az arcom nem elpirult, hanem mosolyra húzódott. Boldog és büszke mosolyra. Büszke voltam, mert abban a korban, ahol körülbelül egy percbe telne a fiamnak pucér nők képeit nézegetnie a telefonján a szobájába rejtőzve, partnernek tartott, aki méltó arra, hogy segítse, hogy az érdeklődését a korának megfelelő általam is elfogadhatónak tartott tartalommal szolgálja ki.

Hiszen ez is a dolgunk szülőként. Tanítani őket, és választ adni a kérdésikre. Még akkor is, ha nehéz és esetleg zavarba hoz vele. Mert az őszinteségünk és nyitottságunk segíti gyermekünket abban, hogy érezze, bármikor fordulhat hozzánk.