Egy minden jóakarattal és őszinte elszántsággal elkezdett célmegvalósítás is lehet a legnagyobb road block az ember élében, ami, mint élő bizonyíték és megcáfolhatatlan tény fog ott állni és vallani arról, hogy sorsunk az örök veszteség és bukás.
Nincs arra pontos matematikai képlet, hogy mennyi próbálkozás és újrakezdés után kell azt mondani, hogy “Ez nem az én utam”.
Nincs arra pontos mértékegység, hogy a hányadik sikertelen kezdet és kudarcba fulladt vég után jön el a sikert hozó áttörés.
Mert nem azzal van a baj, ha az ember elbukik, hanem amikor nem tud megújulni és újra és újra ugyanazon forgatókönyv szerint végigjárva indul el és bukja el az újabb és újabb projekteket. Ezzel felépítve egy ördögi kört, amiből a feladás, a végleges lemondás lesz az egyetlen kiút.
Mert hogy mit tapasztal meg újra és újra? Milyen kép vésődik be egyre mélyebben elméjébe?
Hogy van egy célom, ami iránt motivált vagyok, aminek megvalósításáért felállok és elindulok, a tőlem telhető maximumot megteszem és mégis elbukom, mert kevés vagyok, mert nem vagyok elég jó, mert alkalmatlan vagyok.
És ez a lokális kép a sorra elbukott projekteken keresztül kezd nőni és egyre nagyobbá és globálisabbá válni.
Amit kezdetben egy projekthez kötött az ember, azt az elbukott projektek nyomán elkezdi egyre szorosabban önmagához kötni, majd eljön az a pont, amikor önmagát fogja ezzel a képpel azonosítani.
Én a – sikertelen, alkalmatlan, egyszóval az ember, akinek fel kell mindent adnia, mert úgysem halad sehova.
A sikertelen kísérletek így cserélik le és szilárdítják meg énképének elemeit lépésről lépésre és apasztják el azokat a személyes erőforrásokat, melyekből a célok megvalósításához szükséges erő jönne.
Motiváció, kitartás, rugalmasság, célorientáltság és még számos dologgal tudja magát azonosítani, amire alapozva elindítja az első projekt megvalósítását.
Az első elbukott körben az “Ebben a projektben elbuktam érzés és gondolat fogalmazódik meg”.
De megmarad az a stabil kép, hogy ott vannak azok a pozitív képességek és tulajdonságok, amire alapozva újra lehet indulni.
De mit tesz a sorozatos bukás?
Elkezdi odatenni a kérdőjeleket a pozitív tulajdonságok mellé, ezzel meggyengítve erejüket és stabilitásukat.
És az újbóli bukás a kérdőjeleket legalizálja, azaz, hogy megerősíti a kétkedést és kérdésből hirtelen állítás lesz.
“Lehet, hogy nem is vagyok annyira tehetséges?” – kérdezi a bukások után megkérdőjeleződő énkép.
“Tehetségtelen vagyok!” – jön az állítás a frissen elszenvedett bukás nyomán.
Így alakulnak át az énkép elemei és záródik be a kör egy megmásíthatatlanul negatív állapotba.
Ha nem tudjuk újra definiálni önmagukat.
Ha egy bukás után nem tudjuk a magunkról és erőforrásainkról alkotott képet fenntartani és a megtapasztalt krízis után újjáépíteni, akkor ott van a valós veszélye annak, hogy elindul az a visszafordíthatatlan folyamat, amiben énképünk pozitív elemei lecserélődnek negatív megfelelőjüknek.
Építsd tudatosan önmagadat! Építsd tudatosan pályafutásodat! – mondom én azzal a bizonyossággal, hogy ez az egyik útja annak, hogy stabilan – a megtapasztalt nehézségek ellenére – meg tudjuk őrizni az önmagunkról alkotott pozitív és erőforrásokban gazdag képet, ami alapja, origója és éltető forrása minden szakmai próbálkozásunknak.
Kapcsolódó cikkek:
December 31-e éjjele hozz álmot könnyűt és merengőt – Mert az improvizáció a mesterek kiváltsága
December 31-e éjjele hozz álmot könnyűt és merengőt- Feltetted már a jó kérdést?
Amikor a pszichológus brandet épít – Előtte, mögötte vagy mellette?