Vagy feltehetnénk azt a kérdést, hogy a tehetséges ember melyik életterületén lévő ember legalizálja és nagyvonalúan hagyja jóvá, hogy az ő területére szánt energiából vegyen vissza és azt forgassa be érzelmi előtakarékosságába?

Ki lesz a tehetséget körülvevő (szak)emberek közül, aki nagyvonalú gesztussal a rá szánt időből és energiából átad, hogy azt a tehetség saját magára és egy a tehetségén kívüli énrész építésre forgassa be?

Mert azt folyamatosan hallani, hogy miként akarnak az egyes tehetségekkel foglakozó (szak)emberek és részterületek folyamatosan egyre többet, hogy miként licitálnak egymásra és egymás kárára nagy hanggal és elképesztő határozottsággal bizonygatva, hogy a saját területük a legfontosabb és a többi puszta idő pazarlás, amit a tehetség kibontakoztatása elől vesznek el, vagy egyenesen olyan veszélyes területek, melyek a tehetség kibontakozását teszik kockára, akadályozzák meg.

Nyilván hazabeszélek, mikor erről a jelenségről beszélek, hiszen a pszichológia és a pszichológus az egyik olyan fő veszélyforrás, amitől, akitől jobb a tehetséget távol tartani vagy egyenesen elzárni.
“Ellenünk fog hangolni!”
“Kimossa az agyadat!”
“Eltérít a tehetségedtől!”
“Konfliktust fog csak szülni közted és a környezeted között!”
“Érzelmileg instabillá fog tenni, ami veszélybe sodorja, hogy a tehetségedre tudj koncentrálni!”

Talán ezek a legklasszikusabb mondatok, melyek elhangoznak a pszichológussal kapcsolatban.
És így megy ez körbe-körbe, mindenki a saját területét védi és harcol újabb területek, újabb energiák megkaparintásáért a tehetséges ember életében.

Az itt és most, a kizárólag a tehetség szűk univerzumára fókuszáló világba zárja a tehetséget körülvevő (szak)emberek csoportja.
És ha senki nem legalizálja, hogy lehet érzelmi előtakarékoskodni, ha a tehetséget körülvevő környezet egyetlen tagja sem mondja ki, hogy ilyenben gondolkodni kell egy hosszútávú jólét biztos tudatáért, akkor a tehetséges ember honnan venné ehhez a bátorságot?

Ha a tehetséget körülvevő környezet minden egyes tagja a tehetségre szögezi a tehetséges ember fókuszát és lezár minden más perspektívát, akkor a tehetséges – fiatal – embernek honnan kellene tudnia, hogy ilyenben gondolkodnia kellene?

De milyen érdeke is lenne a tehetség környezetében lévőknek erre megtanítani vagy a szemét felnyitni a tehetséges embernek?

Mi érdeke lenne nekik lemondani a nekik járó energiából és időből itt és most, amikor ők hasznot húznak a tehetségből, mi érdekük lenne a jelenben veszteséget elszenvedni egy olyan jövő érdekében, amiben ők már nem lesznek benne?

Mert mikor erre a felhalmozott érzelmi előtakarékosságra a tehetséges embernek szüksége lesz, addigra ezek az emberek már régen sehol nem lesznek, akkor már nem húznak hasznot belőle.
A tehetséges embert körülvevő (szak)embereknek csak az itt és most van, és a tehetséget minden erővel a tehetsége szűk univerzumában tartó erőszakos akarat, ahol nem érdek a jövőbe gondolkodni és szempontjukból erőt és energiát egy számukra soha hasznot nem hozó területbe belefektetni.

Mert bár a tehetség körül forog a világ, de nem érte, hanem belőle gazdálkodnak az őt körülvevő emberek. Akik ezért az érzelmi előtakarékosságra soha nem fogják megtanítani a tehetséget, de még legalizálni sem fogják ennek életbevágó szükségességét.
De akkor ki törődik igazán a tehetséges ember jövőbeli életével?
Ki mondja ki, hogy van élet a tehetség szűk univerzumán túl, amire itt és most kell elkezdeni érzelmi előtakarékoskodni?