Mert valaki a sorban pont arra vár, hogy valaki előtte kihulljon és ezáltal ő lehetőséghez jusson, amit bármi áron meg fog ragadni.

Hogy miért tud a tehetséget kizsákmányoló és akár szélsőségekig elmenő rend fennmaradni?
Hogy miért tudnak a tehetséget kizsákmányoló emberek hosszú időn keresztül feddhetetlen szentségek maradni?
Hogy miért tudnak a tehetséget kizsákmányoló komplett gépezetek fennmaradni és kollektív hallgatásba burkolózni a felszín alatt zajló piszkos játékokkal szemben?

Mert valakinek meg fogja érni bármi áron.
Maguk a wanna be tehetségek – és környezetük – fogják a hallgatást minden áron fenntartani azon fejet hajtó elfogadás által, hogy lehet szólni, de úgyis egyedül fogsz maradni. Száműzetve leszel a sikert hozó paradicsomból és a mögötted álló, a te kiemelt helyedre váró emberek egy pillanat alatt nem csak hogy be fogják tölteni a te helyedet, de meg fogják védeni a rendszert.
Tisztára fogják mosni az általad beszennyezni vágyott, az igazságot kétségbeesetten megmutatni kívánó és ezáltal lejáratott rendszert – a sorban tucatjával lesz ember, akinek semmi nem lesz nagy ár azért, hogy előre léphessen a vágyott sikerért.

Hányszor láttuk, hogy szülők minden követ megmozgatva versengtek, hogy a gyerekük a sztáredzőhöz bekerüljön, hogy tanítványa lehessen gyermeke tehetségéhez passzoló legnagyobb szaktekintélynek.

Bármi áron! Szó szerint bármi áron!
Kérdőjelek és megkérdőjelezés nélkül.
Csőlátással csak ezt a tényezőt látva, tudatosan kizárva minden olyan tényt és faktort, ami elbizonytalanítaná azon szent meggyőződésében, hogy tényleg annál a szaktekintélynél lesz gyermeke a legjobb és legbiztonságosabb kezekben.

Teljhatalmat és megkérdőjelezhetetlen bizalmat kap a szakember, amiben a gyereknek csönd a neve.

Mert hogyan kérdőjelezhetné meg a szakember feddhetetlenségét, ha a környezetből csak egy és megingathatatlan információ jön – mindenki szerint jó kezekben van és nagyon hálásnak kell lennie, hogy az a szakember segíti tehetsége kibontakoztatását.

És ha a szüleim is ezt mondják, a körülöttem lévő kortársak is osztoznak ebben a nézetben és még ráadásul tudatosítva is van bennem, hogy a helyemre bármelyik pillanatban találnak egy tucat másikat, akkor hogyan hagyhatom, hogy a kétely eluralkodjon rajtam, hogy a saját negatív megtapasztalásnak helyt adjak és kételyek merüljenek fel bennem?
Mert a számkivetettség és meghurcolás réme várna arra, aki az ilyen kételyeknek hangot merne adni.

És ezt egy gyerek, egy fiatal, nem fogja megkockáztatni.
Főleg azért nem, mert az egyetlen szociális közegéből kerülne száműzetésre, az egyetlen felépített énrészéről kellene lemondania.
Hiszen a tehetséges gyerek bezáródik abba a pici és speciális világba, amit a tehetsége tölt ki, “normális” kortársai által élt világtól elszakadva létezik, a tehetségének kibontakoztatására kihegyezett életformában.

És ha az ember mindent egy lapra tett fel az életében, ott egészen relatívvá válik annak az áldozatnak a súlya, amit meghozni kell ezen siker érdekében.
És ameddig a sikernek meghatározhatatlan magas az ára, addig nincs olyan áldozat ami ne lenne legalizálva.