Csöpi a jótanuló kislány egy alföldi faluban, továbbtanulásra adja a fejét. Ő a jótanuló a kisváros gimnáziumában is. Képességei predesztinálják az egyetemi felvételire is, amiben a szülei is támogatják. Az egyik nagy egyetemi városban tanul, megtalálja a hangot diáktársaival, tanárai becsülik és jelesekkel értékelik szorgalmát meg éles eszét. Egyik évfolyamtársa udvarol neki, megszeretik egymást és összeházasodnak még az egyetemi éveik alatt. Diplomával a kezükben ide költöznek a fővárosba, mert a honvédségnél szolgálati lakással járó, jó állást kap a fiatal férj.

Egyiküknek sincs tapasztalata arról, hogyan lehet megküzdeni azokkal a kihívásokkal, amikkel minden ideköltöző találkozik, ha a jobb és izgalmasabb élet reményében Budapestre költözik – házasságuk néhány együtt töltött év után felbomlik. Ehhez hozzájárul az a szomorú tény is, hogy nem születik kisbabájuk.

Csöpi a munkája mellett újra tanulni kezd, második diplomáját nem rokonszakmában szerzi. És mert könnyen tanul nyelveket, és négyet már el is sajátított, új szakmájában sikerre van ítélve. Egyedül él, de fél embernek érzi magát. Egyik egyetemi tanára ugyanezt gondolja magáról – egymásra találnak. Házasságukba néhány év után a várt gyerekek is megérkeznek.

De az évek múlása áthidalhatatlan szakadék szélére sodorja a családot. A magas presztízsű egyetemi pozícióban dolgozó férj nagypolgári családból származott. A falusi, kispolgári családból származó, kétdiplomás feleség háztartást vezet. Az életről szerzett, gyökeresen különböző alaptapasztalataik nyitják meg azt az áthidalhatatlan szakadékot, aminek az egyik szélén egyikük, másik szélén másikuk áll.

Csöpi olyan rossz helyzetbe kerül lelkileg-mentálisan, hogy kórházba vonul. Néhány hét múlva a családja tudatja vele, még ott a kórházban, hogy nincs otthon többé helye. A szülei korán meghaltak, rokoni kapcsolatai kihűltek. Ahogy „körülnézett”, nem talált maga körül senkit sem. Az egyetlen fedél a fedélnélküliség maradt számára.

Amikor megismertem, hajléktalan szállón lakott, és láthatóan nem tudott mit kezdeni ezzel a létformával. Csak bolyongott a városban.

Gyülekezetünk minden szerdán közös vacsorát főz – nagy „varázslat” – amire nagy szeretettel hívjuk és várjuk tagjainkat, barátainkat és ellenségeinket. Csöpit is meghívta egy barátunk. Az asztalnál ülve mindenki szemmagasságban van, tányérján ugyanaz az étel illatozik. A budai értelmiségi pozíciója ugyanaz, mint a kerületi hajléktalané. A szembenézés, a párbeszéd elkerülhetetlen.

Csöpi lassan magára talál. Visszatért az eredeti foglalkozásához, komoly munkasikerei vannak. Tervezi a jövőjét, már nemcsak megtörténnek vele az események. Konkrét lépéseket tett annak érdekében, hogy önálló lakásba költözhessen. Felvette a kapcsolatot a szűkebb és tágabb családjával. Az ünnepek délutánjait a gyerekeivel tölti. Kedves, vidám, jó humorú. Csöpi nem ivott, nem drogozott, nem dohányzott.

„Migráns” munkáscsaládból származik. A szülei még gyerekkorában elválnak, ő az édesanyjánál marad. Jól tanul. Az általános iskola befejezése után szakközépiskolába jár, érettségivel sikeresen be is fejezi. Nem tanul tovább, a szakmájában helyezkedik el. Az iskola szakmai gyakorlatain a mesterei megszeretik – ügyes – és szép zsebpénzt is keres. Ez jó „ajánló levél” a munkahelyén. A vezetők elégedettek vele és a munkájával, amit jó fizetéssel is honorálnak. Ő viszont rejtélyes okból nem elégedett magával, váltogatja munkahelyeit, bár a szakmáját nagyon szereti. Jól keres, de pénze a bankszámláján soha sem gyarapszik. Összevész a családjával is, és elköltözik otthonról. Nyughatatlanná vált, követhetetlenül viselkedik. Többször kerül rejtélyes körülmények között pszichiátriára. Amikor kijön a kórházból látszólag jó állapotban, újra munkába áll, de néhány hónap múlva minden kezdődik elölről. Egy nap a bérelt lakásából is el kell jönnie, mert nem tudja fizetni. Utcára kerül.

A hajléktalan szállók között is vannak jelentős minőségi különbségek – amikor megismertem Migránst, már a szállók hierarchiájának szélén állomásozó „vonaton” aludt. Őt is a közös vacsorák „varázslata” ragadta meg, amikor egy kedves meghívásnak eleget téve, eljött egy szerda este. És maradt. Egy darabig.

Fény derült arra is, miért hullik időről időre súlyos identitás-válságba. Édesanyja a válás után újra férjhez ment. A nevelőapa despotaként uralkodik a családon. Nevelési módszere a szidás, megalázás, erőszak, molesztálás (abúzus). Az édesanyja nem állt ki mellette. A mai napig nem tudnak, még csak szóba sem állni egymással.

Az identitás-válság, amibe a rendszeres bántalmazás miatt került, azóta is űzi, hajtja. Évekkel ezelőtt már töltött hosszabb időt Nyugat-Európában. Megtapasztalta az osztrák, német, francia, svájci, olasz hajléktalan ellátást (jónak ítélte meg), és az országutak világát, merthogy stoppal közlekedett. Útközben megtanulta a konyha angolt és németet.

Most újra nyugatra költözött, mert ott elfogadják az identitás-válságban élőket úgy, ahogy vannak. Migráns nem iszik, nem dohányzik, nem drogozik.

Lacik – a feszültség oldásának és a konfliktus kezelésének ősöreg bevált módja az alkoholivás és a droghasználat. Ha nem a családban, akkor a szűkebb környezetben biztosan lát erre mintát minden gyerek. Ez egy pusztító minta. Ezt a „népszokást” a gyerekek korán és könnyen átveszik. Ez az idő múlásával fogva tartja és nyomorba dönti őket. ( A dohány és az alkohol forgalmazása kereskedelmi mennyiségben jól jövedelmező állami monopólium).

A Lacik ennek a pusztító népszokásnak a rabjai. Szívesen járnak szerdai vacsorákra, jól elbeszélgetnek a társasággal. A vacsora végén segítenek a mosogatásban, a takarításban, a padok és asztalok visszarendezésében. De a szenvedély az szenvedély! Másnap felesekkel indul a reggel, és ha nem jut pénz a cigarettára, az utcáról összegyűjtött csikkekből töltenek cigarettát – „a feles cigaretta nélkül félkarú óriás.”

Az egyik Laci évekig kapualjakban lakott. Mióta aktív tagja a szerdai asztaltársaságnak, egy jobb hajléktalan szálló lakója. Munkája is került, szórólapozik.

Mind a két Laci kedves, szeretetreméltó, udvarias.

Rékák – a két Réka évek óta bolyong a VIII. kerületben. „Fapadon” alszanak, ha alszanak, népkonyhán esznek, ha esznek. A ruhájukat adományokból szerzik be. Jövedelmük nincs – kéregetnek – mert nem tudnak dolgozni. Van viszont pszichiátriai diagnózisuk. Olyan súlyos esetek, hogy a családjuk nem is tud velük együtt élni. A mai magyar kórházi rendszer sem fogadja be őket, nehéz esetek. A számukra megfelelő speciális intézmények túlzsúfoltak, mert kevés van belőlük. A Lipótot bezárták (azóta is üresen áll). A kör bezárult.

A két Réka nem iszik, nem dohányzik, és nem drogozik.

Itt a VIII. kerületben a szerdai vacsoráinkon ismertem meg mind az ötüket.

A közös bennünk, hogy van kedves, szerethető arcunk is…