Annyiféleképpen nevezzük: anyaföld, földbirtok, szántó, termőföld, talaj, termőtalaj, termőterület. Sok különböző kifejezés, mind másfelől közelít. De tiszteljük is vagy csak kihasználjuk? Hogyan viszonyulunk hozzá? Megfelelő gondoskodással, odafigyeléssel, kezeléssel, megmunkálással? Sajnos nem. Pusztítjuk, írtjuk, öljük, kizsigereljük. Ez nem tudatos együttélés azzal a földdel, melyben megterem a mindennapi betevőnk, a gabona, a zöldség, az állatok takarmánya. Elvesztettük a szimbiózist a természettel, nem társak vagyunk, hanem birtokosok.
Történelmünkre visszatekintve, a kutatások alapján azt mondhatjuk, hogy nagyjából 11 000 éve foglalkozik az ember földműveléssel és hozzávetőlegesen két és fél ezer éve forgatja a földet, azaz használja az ekék valamilyen formáját. Mondhatjuk, hogy ennyi idő alatt kőkeményen szokássá vált a talajművelés ezen formája. Mondhatjuk azt is, hogy biztosan megvolt az oka, hogy ásni, szántani kezdtek őseink. Az elv – hisz természet közelibben éltek, sok megfigyeléssel – az lehetett, hogy a talajban lentebbre került termőréteget felhozzák az elvetett mag, vagy ültetett palánta gyökeréhez közelebb. De, hogy valóban ez volt-e az elv, pontosan nem tudhatjuk, találgatni lehet. Egy biztos, olyan mértékű talajkutatási eredményekkel nem rendelkeztek, mint mi manapság.
Az ötvenes évekre a világ összes termőföld készletének fele, termesztésre alkalmatlanná vált, kizsigereltük a talajt, nem volt képes azokra a hozamokra, melyre korábban. Elvékonyodott a termőréteg, elkopott, a szél elfújta. A felmérések azt mutatják, hogy a 2000-es évek első évtizedének végére még 30%-ot sikerült így tönkretenni. A maradék 20%-on próbáljuk megoldani a népesség és az állatállomány számára fontos gabonák, zöldségek és más haszonnövények termesztését. Mindezt azért, mert figyelmünket levettük a természetben szimbiózisban élő élőlények: növények, mikrobák, rovarok és a körforgás példájáról.
Az erdőben az ősszel talajra hulló levelek táplálékul szolgálnak az őket lebontó élővilágnak, mikrobáknak, az avar réteg alatt képződött korhany réteg már a korhadt, lebontott szerves anyagokat tartalmazza. A víz bemossa a talajba ezt a tápanyagban gazdag elegyet, ahol is a fentebbi oxigéndúsabb rétegben (korhany) is és a lentebbi kevésbé oxigén dús rétegben is élővilág burjánzik. Ezek végzik a feladataikat. Ásványi anyagokkal dúsítják a talajt, humuszt készítenek. Giliszták fúrnak járatokat a talajba, hordják le a levéltörmeléket, emésztik, és salakanyagukat kitolva gazdagítják a felső termőréteget, emellett a járatok oxigén tartalma miatt átszellőztetik a földet. Erre a talajra lehullott magvak könnyedén kikelnek és szökkennek szárba. Az ilyen összhangban működő talajok rétegei szépen egymásba folynak és akár egy-másfél méter mélységig is gombafonalakkal átszőve élő egységet alkotnak.
„A természet kínálja a megoldást INGYEN.”
Szántás során ezt az egész egységet felkavarják. Eleve nincs talajtakaró réteg a betakarítás után, hisz a szárvégeket és szárat almozáshoz vagy erőművekbe szállítják. Ennek gazdaságtalanságára most nem térnék ki. A föld összekeverésével a felső több oxigénhez szokott mikroba réteg alulra kerül és elpusztul. A lenti mikrobaréteg felülre kerül és a több oxigén hatására megerősödve feléli a talaj tápanyag tartalmát. A giliszták járatai sérülnek. A talaj könnyebben kiszárad a napsütésben és a felső részén porként megszáradt szemcséket a szél elhordja, a lankásabb területeken pedig az víz lemossa. A szántás során a föld elmorzsolódik, nem lesz stabil kötőerő a szemcsék között. Ennek a földnek nagyjából a felső húsz centimétere tartalmaz valamiféle életet, ami nem több, mint a jól működő talajban lévő élet 20%-a.
A nagyüzemi gazdálkodás így a vegyipart hívja segítségül. Elindul a műtrágyázás. Megpróbáljuk kényelmesen utánozni a természetet. A növények számára gyorsan, könnyen felvehető kemikáliákkal. Vegyszerezzük a környezetet. Azután permetezünk. Ez mind-mind pénzbe kerül. Profitot termel az ipar több ágazatának is. Mert növekedni kell, ez a törvény. Ám rájövünk, hogy hibáztunk, megöltük a talajban lévő életet az áldásos tevékenységünkkel. Nem baj, kijavítjuk. Ez is pénzbe kerül, tehát újabb ágazatok jutnak bevételhez a hibák kijavítása során.
A természet kínálja a megoldást INGYEN. Még kevesen hallgatnak rá, de elindult az átalakulás. Jó példákkal termelőszövetkezetek látják meg a régi-új példákat és állnak át természetesebb gazdálkodásra. Az eredmények őket igazolják. Viszont ne feledjük, ami nagyban a szántás, az kicsiben a kertásás. Ugyanazt műveljük konyhakertünkkel, mint a nagyipar a sok hektáros termőterületekkel. Figyeljünk oda a természetre, a példáira, melyek a kezdetektől jól működnek. Nem kell mindig okosabbnak lennünk és a gyors, azonnali, könnyen elért eredmények miatt romba döntenünk, megölnünk a földet, mely ellát élelemmel.
