interjú Both Zoltánnal

Az állatvédelem, a felelős-tudatos állattartás problémái napjainkban komoly kihívást és rengeteg feladatot jelentenek azoknak a szakembereknek és lelkes állatbarátoknak-állatvédőknek, akik hivatásszerűen foglalkoznak ezen területtel. A jelenlegi helyzetről, amit a vírus okozott, a tudatos és felelős állattartásról, a gyermekek állatszeretetre való neveléséről és az állatvédelemről beszélgettem a sokak által ismert Both Zoltán vadállat befogóval. Zoltánt nagyon sokan ismerik a televízióból, a lapok hasábjairól és követik a Facebookon, hiszen őt riasztják a nap 24 órájában, ha szükség van egzotikus hüllő, vadállat befogására az ország területén. Az interjút tegező viszonyban folytattuk és ezt a közvetlenséget megtartottam, hogy személyesebbé váljon mindenkinek a leírt információ.

– A helyzetre aktualizált kérdéssel kezdem. Most, hogy lakásainkba szorultunk a vírus miatt, észrevehető volt-e valamilyen változás a riasztásaid mennyiségében?

– A riasztások szezonja tavasszal kezdődik, hiszen az európai hüllők téli álmot alszanak egészen március végéig. A megszökött egzotikus állatok, hüllők, ha hideg tél van, szinte azonnal megfagynak. Ilyenkor maximum tetemet kell összegyűjteni. A szezon áprilistól tart, egészen október közepéig.

Járok iskolákba, óvodákba természetvédelmi előadásokat tartani az állatkáimmal, ezeket az előadásokat azonnal lemondták egy délután alatt. Ez teljesen érthető és jogos. Arra kérek én is mindenkit, főleg az időseket, hogy próbáljanak otthon maradni, mert csak így lehet ezt a vírust megállítani. Én is csak akkor mozdulok ki, ha nagyon muszáj, nem megyek közösségbe, a legtöbb dolgom telefonon intézem el. Nem halmoztunk fel otthon semmit, pár napos bevásárlásokat csinálunk és inkább kis boltokban, mint szupermarketekben.

– Mit javasolsz állattartóknak, hogyan készüljenek fel egy ilyen helyzetre? Mit vásároljanak be, hisz lehet hónapokról is szó?

– A kutyákra nem veszélyes a vírus, de ne bandázzunk kutyásokkal, ne menjünk csoportos sétáltatásokra. Az alatt a kis idő alatt, míg a kutya fut egyet és elvégzi a dolgát, lehetőleg ne találkozzunk senkivel. A száraz tápokat, konzerveket be tudjuk tárolni, nem romlanak könnyen.

A hüllők, egzotikus hüllők nem esznek naponta. Havonta, kéthavonta, vagy fél évente esznek rágcsálókat, ők kibírják. Azokat a hüllőket vagy rágcsálókat, amelyek rovarokat esznek napi rendszerességgel, nehezebb lesz ellátni. Már most hallottam, hogy kereskedésekben nem lehet kapni rovarokat, élő eleséget. Ezekből nem árt betárazni, mert ezeket a rovarokat zölddel, salátával etetve otthon is lehet tartani.

– Visszanyúlva az időben kicsit, 30-35 évvel korábbra, gyermekkorunkra, nem emlékszem, hogy ennyi megszökött egzotikus állat lett volna, pedig tartottunk mi is többféle kis állatot. Mi változott napjainkra?

– Régen nem volt megszökött egzotikus állat. Inkább a 2000-es évek elején lett nagy divat, de már a 90-es évek végén is volt néhány olyan eset, amelyhez a tűzoltóságot hívták ki, ám ők nem szakértők, nem ismerhették fel a hüllőket, nem is ez a dolguk. Ezért bármilyen hívás esetén 0-24-ben indulok a területre az országban. Régen nem szabályozták törvények ilyen szigorúan az egzotikus állattartást, ennek ellenére sokkal felelősségtudatosabban tartották a gazdák állataikat. Manapság egy hüllő addig cuki, míg kicsi, meg aranyos és nem duplázza meg a méretét, vagy nem harap meg, hisz kiszámíthatatlan. Megijednek és elviszik, elengedik, hisz nincs a nyakában biléta, nincs benne chip, hogy kié volt.

A 90-es években kezdték ezeket az egzotikus állatokat árusítani a kereskedésekben. Azután a hozzá nem értés miatt ezek az állatok a közterületeken kötöttek ki, vagy megszöktek, vagy kidobták őket. Mára már szigorították az egzotikus állatok tartását, szakirányú képesítés kell hozzá. Emberi életre veszélyes állatok mellé meg kell vásárolni az ellenszérumot is, ami esetenként másfél millió forintba is kerülhet ampullánként, két év szavatossági idővel. Itthon nem vagyunk ellátva ellenszérumokkal, mert nem vagyunk egy mérges kígyókban bővelkedő ország.

Néhányan kiskapukat keresve a magas költségek miatt, külföldi terrarisztikai kiállításokról, börzékről hozzák be ezeket a veszélyes állatokat, kihasználva, hogy a határokon szabadon közlekedhetnek. Nincs hangja, nincs szaga ezeknek az állatoknak, könnyen becsempészhetőek. A szomszédok nem is veszik észre, ha valaki a lakásában tart egy ilyen veszélyes állatot, csak ha a mentő megy ki a felelőtlen gazdáért. Ilyenkor az állat elkobzásra kerül.

– Hogy látod, mivel lehet ezt a globális felelősségtudatot erősíteni? Te is ezért járod az iskolákat, óvodákat, hogy minél korábban megtanulják?

– Mindenekelőtt fejben kell rendet tenni. Azért járom az iskolákat, óvodákat, hogy már kis korban elkezdjük az alapoknál. Elmagyarázom, hogyan viselkedjünk az erdőben, hogy nem okozunk fájdalmat az állatoknak. Célirányosan a természet és állatvédelemről beszélek nekik, viszek veszélytelen állatokat, megtapasztalhatják, hogy a kígyók nem nyálkásak, nem gonoszak, megérinthetik őket, nyakukba vehetik. Ez sok mindent megfordít a gyerekek fejében és megmutatom ezeknek az állatoknak az igazi arcát. Az embereknek még a mai napig téves képek vannak a fejükben a kígyókról, köszönhetően például a hollywoodi filmeknek, ahol gonoszként ábrázolják őket. Egy élményt vihetnek haza a gyerekek, fotózkodhatnak az állatkákkal és elmondom nekik, hogy óvjuk, védjük a környezetünket és ezeket az állatokat, mert ők már előttünk itt voltak a Földön. Nem kell szeretnünk a kígyókat, pókokat, de fogadjuk el, hogy ők is egyenrangú élőlényei a Földnek.

Fontos tudni, hogy az ember költözik, építkezik a vadállatok területére és nem fordítva. Nem a kígyó jön a telkünkre, neki a kerítés nem kerítés, ő vadászni indul a környezetébe. Ne öljük meg félelemből. Mi vagyunk vendégek az ő területükön, vendégségben pedig illik jól viselkedni.

– Vannak visszajelzéseid az intézményekből?

– Hogyne. Lassan 20 éve járok vissza rendszeresen az óvodákba, iskolákban akár évente többször is. A gyerekeknek nagy élmény, hogy megfoghatják, megsimogathatják az hüllőket és otthon elmondhatják a szüleiknek, hogy nem nyálkásak, nem harapnak és nem gonoszak. Nyakba veszik és azt mondják: „Nekem ő lett a legjobb barátom.”

Sokan mondják, hogy ők is természetvédők lesznek, és ha felnőnek, majd segítenek nekem. Ez sikerélmény mindenképpen. Az maga a fizetség, hogy egy kis óvodás azt mondja, ő meg akarja menteni a kígyókat és látod az arcukon a boldogságot.

– Van-e olyan aranyszabály, amit akár magadnak is meghatároztál az évek alatt a felelős állattartás kapcsán és át is adsz másoknak?

– Amit átadok az az, hogy hatalmas nagy felelősség. Nem csak addig aranyos egy állat, amíg bébi és lehet vele játszani, hanem mikor megnő, ugyanolyan gondoskodással legyünk feléjük, mint korábban. Felelősség tudat, felelősségvállalás, ez a legfontosabb, az emberek fejében a gondolkodásmenetet kell megváltoztatni.

– Milyen szempontokat vegyenek figyelembe azok, akik valamilyen kisállatot szeretnének tartani az otthonukban?

– Olvassanak utána az interneten, lehet a webet hasznosan is használni, vagy szakkönyvekben. Nézzék meg az állat mennyi ideig él, mekkorára nő meg, hogyan kell tartani, mit eszik. Arra is gondolnunk kell, ha nyaralni megyünk, nem biztos, hogy az állatot magunkkal vihetjük, mondjuk egy szállodába. Be tudjuk-e adni panzióba, rá tudjuk-e bízni ismerősökre? Teljes értékű családtagként tudják-e kezelni akár 20-30 évig, ha egy hüllőről van szó?

– Főleg talán Budapestre jellemző, hogy a legnagyobb számban albérletben élnek. Mi a teendő akkor, ha egy kisállatos albérletből, bármilyen okból, de menni kell és nincs lehetőség olyan újabb lakásba költözni, ahol engedik az állatot a főbérlők.

– Ilyen esetben kell nagyon átgondolni, hogy állatot akarok tartani. Hisz bármikor megtörténhet, hogy nem vihetem tovább magammal. Én biztos, hogy nem válnék meg az állataimtól és addig keresnék, míg nem találok olyan lakást. Ám tudom, hogy nagyon sok függ az anyagi körülményektől. Ezt mérlegelni kell, megéri-e úgy vállalni, hogy bizonytalan, meddig lehet velem a kedvencem. Egy kígyóval nehezebb albérletről albérletre menni, mert nem az él a fejekben, mint egy kutyával kapcsolatban. Itt kezdődik a felelősség. Elajándékozni, eladni, menhelyre adni azt az állatkát, amit addig családtagként nevelgettem, nem egyszerű. Sokszor ilyenkor kerül az állat közterületre.

– Van arra lehetőség Magyarországon, hogy egy ilyen esetben az egzotikus hüllőt vagy kevésbé egzotikus kedvencet valahol el lehessen helyezni?

– Ilyenkor felkereshetik a kereskedést, ahol vásárolták vagy a tenyésztőt, hogy segítsen, vagy a Fővárosi Állat és Növénykertet, hogy fogadják be. Egy kígyó kevésbé kötődik a gazdájához, nem lesz vele gond, de semmiképp se dobják ki.

– Láttam, hogy te is sokat posztoltál és kommenteltél az utóbbi időben történt állatkínzásos esetek kapcsán. Hogy látod, a jogalkotás és szankcionálás vagy a tanítás és ismeretterjesztés lenne jobb mód hosszútávon az állatkínzásos esetek visszaszorítására?

– Az egyik nincs meg a másik nélkül, ezeket össze kell kapcsolni. Hiába van törvény, de ha a büntetésnek nincs visszatartó ereje, akkor nem sok értelme van. Letöltendő büntetést kell, hogy kapjanak az elkövetők ahhoz, hogy átgondolják, nem volt olyan jó dolog felgyújtani azt a sünit. Ha kapnak százezer forint büntetést, amire 12 havi részletfizetést kérnek, az nem fogja visszatartani az elkövetéstől őket.

De pontosan ezért kell az iskolákban és óvodákban elkezdeni az ismeretterjesztést, hogy ne kelljen a börtönig eljutni. Ez a kis új generáció fogja az állatokat és a földet megmenteni. Csak egyben ér valamit a kettő, ismeretterjesztés és jogalkotás.

– Lehet e mögött az, hogy 50-60 éve még eszközként tekintettek például a kutyára? Feladata van, őrzi a házat, de nem házi kedvenc.

– Biztos, hogy lehet, ám azt gondolom, most már egész más világot élünk. Sokféle kutyát manapság hobbi célra tenyésztenek, és egyre többől tenyésztenek ki törpét, hogy könnyebb dolguk legyen az állattartóknak. Sajnos ezek a túltenyésztett állatok már nagyon gyenge immunrendszerrel bírnak.

– Az állatkínzással kapcsolatos ügyekben a te hangod mennyire hallatszik, mennyire figyelnek rá?

– Hála Istennek figyelnek. Köszönhető a médiának és a különböző közösségi felületeknek is. Úgy gondolom, a legtöbbet azzal teszem, hogy intézményeket látogatok előadásokkal. A pedagógusok, intézményvezetők is felismerték, hogy bizony itt nagy bajok lesznek, ha a gyerekek nem kapnak ebben a témában kellő tájékoztatást, nem tudják meg, mi a helyes út.

– Hogy látod, ezt a fajta felelősséget, tiszteletet be lehet hosszútávon egy ilyen felületes gondolkodású és értékrendű társadalomba égetni?

– Véleményem szerint az állat és természetvédelmet be kellene vezetni az oktatásba, kötelező tananyagként. Ami még a fejemből kipattant, hogy az állattartást egy teszt – akár pszichológiai is – kitöltése után javasolnám. Fel lehessen mérni az alkalmasságot. Ez minden fajta állat tartására egyöntetűen vonatkozna. Az állatszeretet az az, hogy minden állatot egyformán szeretek. Nézd meg a közösségi oldalakat. Elütnek egy kutyát, az egész ország lázad, a vérét követeli a gázolónak. Kiposztolok egy elütött kígyót, 3 like-ot kapok rá, senki sem háborodik fel. Egy kígyó nem ér annyit, mint egy emlős, egy cuki kiskutya? Ugyanolyan szív dobog benne, ugyanúgy érzi a fájdalmat. Azt nem sajnáljuk, mert csúszómászó?

– Lehet, hogy az emberek nem érzik magukhoz annyira közel, mert nem egy szokványos házi kedvenc mondjuk egy kígyó?

– Menjünk távolabb. Kis aranyos majmokat, makákókat, orángutánokat mészárolnak le, ahogy pusztítják az erdőket. A kis koalákat mentik az ausztráliai erdőtüzekből. Ezek sem házi kedvencek. Mégis többen sajnálják őket. Egyetlen híradás sem szólt arról, hogy hány kígyó és hüllő égett halálra annál az erdőtűznél. Voltak, akik mentették őket, de nem sokan és nem kaptak akkora nyilvánosságot. A hüllőknek főleg semmi esélyük sincs kijutni, mert lassabbak is adott esetben. Ez egy szívfájdalmam. Állatszeretők vagyunk, de a kígyót nem sajnáljuk. Nem úgy, mint egy kutyát, mondom ezt kutyatartóként. Miért nem sajnáljuk? Ha ez a gondolkodás megváltozik az emberekben, akkor lehet beszélni állatvédelemről. Sajnos Magyarországon az állatvédelem annyira nem működik. A környező országokban jobb a helyzet.

– Mit lehet kezdeni ebben a kérdésben a felnőtt társadalommal?

– Semmit. Ez a generáció már el van rontva. A gyerekek fogják majd a szülőket nevelni, változtatni, mert generációk óta téves nézeteket adtak át a szülök a gyerekeiknek. Hazamennek és elmondják nekik, hogy a kígyó milyen aranyos volt és nem gonosz. Az állatkertben ezután majd lehet, hogy anyuka is meg fogja simogatni az óriáskígyót a gondozó jelenlétében. Velük kell az alapozást megcsinálni, csak erre a biztos alapra lehet a jövőben építkezni.

A felnőtteket a médián keresztül csak az érdekli, hogy ezek az állatok milyen baleseteket tudnak okozni. Ez nagyon érdekli őket. Ha valakit megharapott egy kígyó, az bulvár hír. A gyerekek olyanok, mint a szivacs, minden érdekli őket.

– A gyerekeket a digitális világ is elfordítja az állatoktól…

– Persze. De az internetet lehet jó dolgokra is használni. A szülők feladata, felelőssége hogy a gyerek hasznosan töltse az időt az interneten, például természetről, állatokról olvasson. Példát a szülőkről vesznek a gyerekek, ahogy a kis madár is a szüleitől tanul meg repülni.

– Említetted korábban, hogy nincs hazánkban igazán állatvédelem és azt is, hogy beépítjük az állatok természetes élőhelyét. Ez egyértelműen jelzi a természetvédelem helyzetét is hazánkban?

– Egyértelmű. Gondoljunk bele, ki ad engedélyt, hogy erdőben építkezzenek? Ez hatósági felelősség. Erdőt vágjanak ki azért, hogy oda egy minél nagyobb családi házat tudjunk felépíteni, hatalmas kerttel. Aztán csodálkozunk, hogy róka vagy borz jelenik meg a kertünkben és hívjuk a vadásztársaságot, hogy lőjék ki vagy vigyék el. Minél több élőhelyet építünk be, annál több vadat látunk majd a belvárosban sétálni. A rágcsálók a szemétből táplálkoznak a kígyók és egyéb vadállatok pedig vadásznak ezekre a rágcsálókra. Minden összefügg mindennel.

– Az USA-ban tervezik egy zöldfolyosó létrehozását természetvédelmi területekből, mely végigérné az országot…

– Az az USA. Ahogy mondtam a környező országok is 10 évvel előttünk járnak. Magyarország is tudna csatlakozni és fejlődni, de ehhez az emberek összefogása kellene és az, hogy a fejekben rend legyen ebben a kérdésben.

– Tehát a személyes példamutatásod, a média és az oktatás, ami használható a gondolkodás formálására?

– Igen. Csak az a baj, hogy legtöbbször a médiát sem érdekli, ha természetvédelemről beszélek. A hír az, ha valakit megharapott egy kígyó. Ez a bulvár. Odáig sosem megy el egy cikk, hogy egy vaddisznó miért sétál a városban, az okot nem mutatják be, csak azt, hogy milyen veszélyes volt. Sok emberhez mégis kizárólag ezeken a felületeken tudok eljutni. Az óvodák, iskolák egyszerre kis létszámok. Viszont nagyon jó, hogy ott pár száz embernek a fontos dolgokról tudok beszélni.