Manapság trendi „zöldnek” lenni. Ennek a „zöldnek” a konszenzusos tartalma még nem született meg, nem csak itt Közép-Európában, de globálisan is káoszos az elméletek – cselekvések – történések elegye (diplomatikusan fogalmaztam!).

Annak az irányzatnak vagyok feltétlen híve, amelyik a fogyasztói társadalom változtatását saját magán és saját háza táján teszi. Ezt Budapesten, akár egy emeleti lakásban is el lehet kezdeni.

Észrevettem, hogy a nyár olyan forró, amit már én is rosszul tűrök. Jól esik a sok folyadék, a nyers gyümölcs, zöldség. Tea-kedvelő lévén több liter más-más féle teát főzök reggel, ezt iszom egész nap. Átkapcsoltam a fejemben, nem édesítek.

Kimegyek a legközelebbi piacra, ott vásárolom a zöldséget, gyümölcsöt. A szezonális zöldek hatalmas halmokban állnak és még relatíve olcsók is. A kofák általában saját termést hoznak. Én szívesen beszélgetek velük. Kiderült, hogy Ők is szívesen beszélgetnek. Így gyorsan kiderül a vegyszerek – permetlé, csigairtó stb. – milyensége, mennyisége. Nagy örömömre két vegyszermentesen gazdálkodó őstermelőtől is tudok már vásárolni. Jól megbeszéljük az időjárást, azt hogy mit főzzünk, ezt-azt hogyan süssünk.

Élethosszig tartó tanulást is műveljük, kapcsolatot is építünk. Átkapcsoltam a fejemben – jóízű zöldségekből főzöm a ragulevest, amihez a kofa és még az egyik fiatalember is – aki a vásárlója – roppant, praktikus tanácsokat adott. Nagy sikere volt, mindenki dicsérte, a vacsora végére egy csepp sem maradt belőle.

Körülbelül 50 méterre a lakásomtól nyílt egy pékség. Többszöri próbálkozás után feladtam, nem fogyasztok több tőlük vásárolt pékipari terméket, két alapvető ok miatt. Az egyik, hogy sületlen. A másik, hogy egyen ízű a sütőszerektől. Én még szívesen hallgatok rádiót és egy beszélgetős műsorban, egy újdonsült pékvállalkozóval készült riport. Nekem felrémlett a nagyanyám kovászos kenyerének az íze. Nyomban „elbékávéztam” a pici műhelybe és csodát láttam meg ízleltem. Azóta nem csak én, de számos ismerősöm is lelkes kovászos kenyér fogyasztó lett. Ez volt a legkönnyebb átkapcsolás a fejemben, mert engem nem riaszt a távolság a hosszú „békávézástól”.

A Budapest Józsefvárosi Evangélikus Egyházban dolgozom gyülekezeti munkatársként. A környék legrégebben épült épülete a gyülekezet központja. Földszintes, átriumos épület. Fiatal lelkésznőnk nem klasszikus, veretes módon vezeti a közösséget. (Készült rólunk egy film: „A Mandákház lelkésze” címmel. Örömmel vesszük, ha meghívják, a stáb és a szereplők leviszik a filmet az ország legtávolabbi sarkába is. Ez itt a reklám helye.) Közös vacsorát főzünk minden szerdán. Én vagyok a koordinátora, általában vállalkozó szellemű barátaink, testvéreink főznek. Az alapanyagok beszerzéshez azért ragaszkodok, mert átkapcsoltam a fejemben és vegyszermentes alapanyagokat vásárolok. A főzés előkészítésében lelkes segítők hámoznak krumplit, terítenek és mosogatnak. Húsz-negyven személyre főzünk évszaktól függően. Nyáron vagyunk sokan, mert az udvaron terítünk. Hajléktalanok, szegények, romák is az asztalunkhoz ülnek, szemtől szemben vacsorázunk. Nálunk főzött már polgármester, egyetemi tanár és menekült is. Átkapcsoltunk a fejünkben mindannyian, mert megláttuk, hogy mindenkinek a két füle között egy feje van.

Jó átkapcsolást kívánok, minden olvasónak!