Beszélgetés Dakóné Bóz Erikával az anyaságról, sikerről, autizmusról, és még sok másról

A sikeres emberekről szóló interjú sorozatban azért esett a választásom elsőként Erikára, mert a tavalyi osztálytalálkozón elhangzott tőle egy fél mondat, ami megragadt bennem, amikor egy szintén sikeres, orvos osztálytársunk mesélt az életéről. Ő azt mondta, hogy hozzá képest “csak” angolt tanít gyerekeknek.

Azért mondhattam ezt, mert szerintem az orvosok annyira felelősségteljes munkát végeznek, ahol nincs lehetőségük hibázni, hogy szinte egészen emberfeletti amit csinálnak. Ezzel szemben, ha én véletlenül rosszul mondok valamit, akkor legfeljebb kijavítom. Ők ezt nem tehetik meg.

Négy gyermekem van: Dorka a legidősebb, ő 14 éves, Dávid 12 éves, Hanna és Noel pedig 5 évesek.

Mi hatan vagyunk testvérek. Én rendkívül élveztem a nagy család része lenni, ahol sok közös összejövetel volt, és gyerekzsivajtól zengett a ház. Így mindig is nagy családra vágytam.

Hozzáteszem, igazából ez a négy gyerek bevállaltan csak három. Nagy meglepetés volt, amikor kiderült, hogy harmadjára ikrek születnek.

Azt gondolom, az anyaságban is abszolút ki lehet teljesedni. Erre jó példa édesanyám abban az életszakaszában, amikor kizárólag a gyerekekkel foglalkozott. Szerintem ő ezt úgy élte meg, hogy teljes az élete. Van, akinek ez az útja. Ugyanúgy meg lehet benne találni a kihívást, az alkotás örömét, mint egy hivatásban. Bár hozzáteszem, hogy ez egyrészt személyiségfüggő, másrészt pedig függ a munkádtól. Ha egy bizonyos tevékenységet megtapasztaltál már egyszer úgy, hogy abban fantasztikusan érzed magad, önmagad lehetsz benne, akkor vágysz vissza. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy imádok tanítani!

Noel, a magasan funkcionáló autizmus diagnózisa miatt délig lehet óvodában, így a “szabad” délelőttjeimből heti háromszor angolt tanítok egy magánbölcsődében, ahol nagyon jó a csapat, a gyerekektől pedig rengeteg szeretetet kapok, miközben ők szinte észre se veszik, hogy tanulnak. Nagyon élvezem!

Számomra a gyereknevelésben a határok felállítása, a következetesség, és a minőségi idő a legfontosabb. Inkább rövidebb időt töltsünk együtt tartalmasan, mint 2-3 órát egymás mellett, különféle technikai eszközök társaságában.

Továbbá a tisztelet az, amit az élet minden területén elvárok a gyerekeimtől. Ez azonban kölcsönösen vonatkozik a család minden tagjára. Ha meg van a kellő tisztelet, akkor a bizalom is hamarabb kiépül.

A siker az én olvasatomban nem kizárólag az anyagi bőséget jelenti. Sikeres vagy akkor, ha azt csinálhatod, amiben igazán jó vagy, amit szeretsz. Ehhez rengeteg kitartásra, és alázatra van szükség, függetlenül attól, milyen sikerről beszélünk. Nagy dolgokra akkor vagy képes, ha mersz túllépni a saját komfortzónádon.

Noel magasan funkcionáló autista. Rendkívül megrémített a diagnózisa. Azt kell mondjam, hogy az elmúlt 38 évben még soha nem csúszott ki ennyire a lábam alól a talaj. Egy gyászfolyamaton vagyok túl.

Ilyenkor van egy meccsed önmagaddal, a társadalommal, és annak minden előíteletével kapcsolatban, ami ezeket a gyerekeket érinti.

Egészen addig természetesnek veszed az egészséges gyereket, az egészséget, mígnem jön egy ilyen helyzet, aminek során mindent átértékelsz.

Egy nagyon kemény út áll mögöttünk, ami a házasságunkat, Noel testvéreit, és az egész családot próbára tette.

Összességében, ha visszatekintek, azt kell mondjam, okkal kaptuk ezt a gyereket. Sok mindenre megtanított minket! Az elsődleges dolog az az elfogadás: attól függetlenül, hogy nem illik bele a társadalmi sémába, ő egy fantasztikus ember!

Megváltoztak a prioritások. Pl.: az anyagi dolgok háttérbe szorultak. Kapsz egy ilyen gyereket, és rájössz, mi a fontos!

Eleinte vásárolni se mentem Noellel, mert magamon éreztem a tekinteteket. Azt éreztem, hogy rossz anya vagyok, mert nem bírom megnevelni a gyermekemet. Ma viszont már azt tudom a külvilág felé sugározni, hogy ezek a gyerekek mások, mint az átlag, de semmivel sem kevesebbek. Azt gondolom, sikerült ezt a szemléletet nagyon sokaknak, pedagógusoknak, édesanyáknak is átadnom.

Számos kihívással szembesülünk nap mint nap. Tudatosan, külön figyelmet kell fordítani Noel testvéreire, mert akaratlanul is hajlamosabbak a háttérbe szorulni azáltal, hogy az öccsük speciális bánásmódot igényel.

Ezen kívül külön logisztikára van szükség ahhoz, hogy a fejlesztésekre eljuttassuk a gyereket. Anyagilag is nagy terhet ró a családra a glutén- és tejmentes diéta, illetve a táplálékkiegészítők.

Drasztikus mértékben nő az autista gyermekek száma, ami fizikai síkon szerintem azzal magyarázható, hogy rengeteg méreganyagot viszünk be étkezéseink során a szervezetünkbe, ami óriási hatással van az idegrendszerünkre.

Holisztikusabban nézve, ezek a gyerekek arra “kényszerítenek” bennünket, hogy megváltozzon az életszemléletünk, pl.: azáltal, ahogy a természethez, az állatokhoz viszonyulnak. Noel hamarabb ölelte meg a kiskutyánkat, mint engem. Akkor ez nagyon fájt, de rádöbbentett arra, hogy egy állat is rengeteg mindent képes kifelé sugározni.

Ezek a gyerekek másképp érzékelik a világot. Nagyon kifinomultak a receptoraik, amit mi átlagemberként talán nem is értünk, érzünk. Arra tanítanak minket, hogy szívvel lássuk a világot. Észreveszem a másik három gyerekemen, hogy náluk megy a manipulálás, a színészkedés. Ezzel szemben az autista gyerekek nem tudnak, és nem is akarnak álarcot viselni. Önmagukat adják. Noel csak akkor lóg ki a sorból, amikor olyan szituációban van, ami megkövetelné, hogy egy adott, társadalmilag elvárt mintát felvegyen, holott belül ő még nem úgy érzi.

Amikor elkezdtük a glutén- és tejmentes diétát – mert a gluteomorfin és a kazomorfin morfiumként hat az agyra -, ill. a fejlesztéseket, akkor én annyit tudtam, hogy amit csak lehet, meg akarok próbálni. Többek között külföldi szakemberektől is tanácsot kértem. A szigorú diéta hatására 5 nap után olyan volt, mintha a gyerekem agyáról eltűnt volna a köd. Megértette, amit mondtam neki, megtette amire kértem. Ha nem én tapasztalom, el se hiszem!

Persze mindig hozzáteszem, hogy az autizmus spektrumzavar nagyon széles skálán mozog, és ami beválik az egyik autistánál, nem biztos, hogy egy másiknál ugyanúgy működik. Azonban azt gondolom, érdemes kipróbálni, és 3-4 hónapon keresztül szigorúan végigcsinálni a terápiákat, a diétát. Remélem, hogy ezek az elengedhetetlen információk egyre több szülőhöz fognak eljutni a jövőben.

Onnan indultunk, hogy volt egy nem beszélő gyermekünk, aki a nevére se hallgatott. Abban biztos voltam, hogy nem süket, mégis ignorálta az őt körülvevő világot. Nem úgy játszott a játékokkal, ahogy a többi gyerek. Pl.: az autót nem tologatta, hanem rendkívüli pontossággal sorba rendezte, vagy csak a kerekét görgette. Ha szeretett volna valamit elvenni a polcról, amit nem ért el, akkor nem ő ment oda, és úgy mutatta, hanem fogta a kezemet, és húzta.

Ezen kívül Noel rendkívül szenzoros. (szerk.: a bőrérzékelés szenzoros túlreagálása) Így nem tudtam ősszel ráadni egy sapkát, cipőt, annyira ordított. Nem tudtam vele vásárolni menni, mert a sok ember, a neonfény, ill. a zajok teljesen kiborították. Egyfajta “túlhallása” van, amit csak kevés, speciális intézményben vizsgálnak. Ilyenkor “telítődik” az idegrendszere, ami hisztinek tűnik, pedig nem az. Azt sem tudtuk, fog-e valaha beszélni.

Ehhez képest 3 év elteltével elértük, hogy hamarabb lett szobatiszta, mint az ikertestvére. Már beszél, önállóan öltözik, eszik. Most ott tartunk, hogy a kezelőorvosa szerint, ha így halad, akkor lehet, hogy jövőre leveszik róla a hivatalos diagnózist, mert már nem igazán mondanád meg, hogy más.

Nagyon fontos még a mozgásos fejlesztéseknek az idegrendszerre gyakorolt, beszédindító hatásáról beszélni, ami esetünkben a TSMT torna, ill. a DSZIT (Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia). A diéta mellett jórészt ezeknek köszönhetőek az eredmények. Ez a két terápia csaknem képes helyettesíteni a fára mászást, fejjel lefelé csüngést a mászókáról, ami a mai gyerekek életében ritkábban van jelen, mint a korábbi generációk idejében.

Sokan el se tudják képzelni, hogy az elfogadó közeg mennyire nagyot tud lendíteni egy-egy helyzeten. Néha semmi más nem kell, csak az elfogadás. Számomra édesanyám óriási segítség ebben is. Mindenben számíthatok rá, sajátjaként szereti Noelt.

Hívő ember vagyok, és azt gondolom, a Jóisten nem rak rám több terhet, mint amennyit el bírok viselni. Ezen kívül a gyerekeim is rengeteg erőt adnak: gyenge pillanataimban is emlékeztetnek, hogy a feladás nem opció.

Szerintem az édesapák szerepe legalább olyan fontos a családban, mint az anyukáké. Ezzel szemben még mindig inkább az a családmodell jellemző ma Magyarországon, ahol az édesapa elsősorban kenyérkeresőként van jelen. A férfi, és apa mintát, különösen a fiúk, tőlük tanulják.

Nálunk szerencsére a férjem vágyik is arra, hogy aktívan kivegye a részét a családi életből, a gyereknevelésből. Nagy örömömre Noellel megtapasztalta, hogy ha közelebb engedi magához, akkor a gyerek is beengedi őt a saját kis világába. Ebbe azonban sok munkát fektettünk.

Azt gondolom, a mai világban, sérült gyermektől függetlenül, el kell felejteni a tipikus családmodellt. Ebben az a legjobb, hogy mindenki profitál belőle. Annyi mindent megkönnyít, ha nem csak távolról apa valaki! Ha ott van a mindennapokban, akkor annyira másképp él meg mindent a gyerek is, és a szülő is!

Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a hétköznapokban, azonban érdemes dolgozni rajta. Rendkívül sok tudatosságot igényel. Ezt nekem is meg kellett tanulnom. Ha hagyom, hogy sodorjanak az események, az érzelmek, a tennivalók, akkor könnyen szétcsúszhat az egyensúly. Van egy napirend, amit igyekszünk tartani. Noel miatt ez különösen fontos. Be kell látnom, hogy még négy gyerek mellett is arra van időd, amire nagyon szeretnéd.

Ezért is vallom, hogy ha igazán eredményesen szeretnéd csinálni, akkor az anyaság vetekszik egy komoly munkahellyel, mert annyi mindent kell szervezni, átlátni. Nem kell tökéletesnek lennie, de amiből lehet, hozd ki a lehető legtöbbet!

Ami feltölt, az pl.: egy őszinte beszélgetés, mint mondjuk most veled, vagy sorstárs anyukákkal, ill. azok az impulzusok, amiket általuk kapok.

Ezen kívül a tanítás, egy csésze kávé, amit nyugodtan megihatok, ha elolvashatok néhány oldalt egy könyvből, vagy ha megnézhetek egy motivációs videót.

Ami hiányzik, az a mozgás. Míg eljártam futni, hallgattam a zenét: újjászülettem! Sokkal inkább lelkileg töltött, mint fizikailag. Ezen még dolgoznom kell, hogy ismét visszacsempésszem a mozgást az életembe.

A másik a természet. Nem is gondoltam, hogy felnőttként ennyire fogok arra vágyni, hogy kimenjek az erdőbe a fák közé, vagy hogy lefeküdjek a fűbe, és csak nézzem az eget! Ezt a fajta elcsendesedést a gyerekeimben is szeretném elültetni.

Ha nagy családot vállalsz, akkor egy ismeretlen terepen történő kalandtúrára nevezel be, ahol időnként irányt kell váltani, vagy előre kell engedni az útitársakat. Bár tudatosan választod, az elején azonban még nem vagy felkészülve a nehézségekre. Ha viszont időnként képes vagy kitekinteni a terepről, és kicsit felfelé nézni, akkor ráébredsz, hogy az út maga rendkívül csodás, semmihez sem hasonlítható! A végén pedig meglátod, hogy érdemes volt vállalni ezt az utat minden szépségével, nehézségével.

Ha újrakezdhetném, akkor is vállalnám ismét! Bár nagyon kemény, de a gyerekek annyi pluszt tudnak adni, hogy az minden nehézséget feledtet.

Szerintem a siker nem jelenti azt, hogy nincs bukás, nincsenek lejtmenetek. Ez vonatkozik az anyaságra is. Azt gondolom, nem szabadna az anyáknak túl szigorúnak lenniük önmagukkal. Persze, legyen egy vezérfonaluk, egy értékrend, ami mentén haladnak, de ne érezzék rosszul magukat pl.: a saját magukra szánt idő miatt, mert az később benne lesz a légkörben, egy vacsorában, mindenre kivetül. Bármennyire is fontosak az apukák, mégis az anyák azok, akik megteremtik azt a miliőt, amiben a gyermek biztonságban érzi magát. Ha az édesanya jól érzi magát, akkor könnyebben elérhető, hogy mindenki jól érezze magát.