Mit nem adnék, ha egyszer felszállhatnék a Roxfort Expresszre a 9 és ¾ vágányon, érezném a vonat füstjét, útközben hallgatnám a gyerekek zsivaját a vonaton, mialatt nagyokat harapnék a büfés boszorkánytól vásárolt csokibékába…
Tudom, hogy erre sosem lesz lehetőségem, egy igazi Harry Potter rajongó azonban hisz a varázslatban. A Budapest kellős középén lévő The Magic étterem a bizonyíték arra, hogy vannak olyan muglik, akik szintén hisznek ebben. Létrehoztak egy fantasztikus éttermet, amelyben egy étkezés erejéig kiszakadhatunk a hétköznapokból, és beléphetünk a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Iskola csodálatos falai közé.
A The Magic-be nem érdemes csak úgy besétálni, mindig tele van, praktikus ezért előtte asztalt foglalni. Ahogy belépünk az ajtón, körülölel a kastély varázsvilága. A falakon, akár az „igazi” Roxfortban, festmények sorai lógnak. Még mozgó festmény is van, ami még a 13 -14 éves gyerekeinket is lenyűgözte.

„Hermione a kedvenc szereplőm. A falon ott volt a pálcája. Én utáltam a hamburgert, de most már imádom. Mini hamburgert ettem. Még a mosdó is varázslatos volt, külön volt boszorkányoknak, és varázslóknak.”
Csenge, 8 éves
Az asztalok a roxforti nagyterem égboltot tükröző mennyezete alatt sorakoznak, és természetesen a lebegő gyertyák sem hiányozhatnak. Már önmagában ez a látvány fantasztikus. Ha mindez nem lenne elég, a hangulatot fokozzák a varázslények szobrai.
A falon megcsodálhatjuk Harry, Ron, Hermione vagy épp Luna varázspálcáit. A kandallóba természetesen mindnyájan beálltunk egy fotó erejéig, és elképzeltük, ahogy eldobva a hopp-port, a zöld füstben útnak indulunk az Abszol útra.

„Nagyon hangulatos hely. Finom az étel, és különleges képeket lehet készíteni a filmhez kapcsolódó díszlettel és tárgyakkal.”
Barnabás, 13 éves
Az emeleten a sötét varázslatok uralkodnak, a tükörben a főbenjáró bűnnek számító Avada Kedavra varázsigével, és Nagini, illetve egy, az égbolton érkező dementor is rémisztget minket.
A hely létrehozói mindenre ügyeltek. Olyan apró trükköktől, részletektől „működik” a varázslat és lesz tökéletes élmény egy-egy itt elköltött ebéd, mint például a közreműködő személyzet hozzáállása. Az étel megrendelésekor egy üstben varázsfőzet érkezik, és a pincérhölgynek elmondott varázsigét követően szétterül az üstből érkező füst az asztalon, mintha épp Piton professzor bájitaltan óráján kevergetnénk egy újabb főzetet.

Természetesen egy ilyen helyen az ételek sem hétköznapiak. Sem az elnevezésüket, sem pedig az ízüket, vagy a tálalást tekintve. A varázslatos italok, mint például a Hisztéria főzet, vagy a Szerencse szérum, kelyhekben érkeznek. Az általunk választott Fekete Mágia Burger valóban fekete színű, és elképesztően ízletes. A desszerteket sem érdemes kihagyni, a végén még nagy nehezen, de legyűrtük a Sárkányok kedvencét.
„Finomak voltak a kaják, különösen a desszert. Édes Mandragóra krémet ettem. A falon a mozgó képek nagyon klasszak. A bejáratnál lévő hatalmas varázskönyv is. Szerencsére pont a hoppanáló kandallónál kaptunk asztalt.”
Jázmin, 15 éves
A The Magic nem egy hagyományos étterem, hanem sokkal több annál. Minden Harry Potter rajongó titkos vágyainak életre keltője, ahol mindent áthat a bűbáj és varázslat. Életkortól függetlenül felnőttnek, gyereknek egyaránt nagy élmény, mindenkinek ajánljuk!
