HAJLÉKTALANUL

A város, ahol éltem, nem nyújtott sokat,

de piszkos, kopott falai közt

boldog pillanatok is kacsintottak felém.

Hajnalonta koszos köd borította fák közt

vártam az áttörő napfényt,

s fel se tűnt a körülölelő szegénység.

Nem voltam bátor.

Lesütött szemmel kértem, s csalódva a világban

csak a kutyám tekintete volt vigaszom.

Ő még látta bennem a tiszta, jó embert.

Hozzám bújt mikor könnyel oltottam szomjam,

s ezer éjszaka s nappal egybefolyt.

A láthatatlan remény csak pislákolt bennem,

s menedékem csak egy gondolat lett,

hogy nem leszek hajléktalan fogja e városnak.

Budapest, 2021. 09. 22.                                                                       Nagy Gabriella