Mi köze egymáshoz a történelemóráknak és a meddőségnek? Látszólag semmi. Nem sokat tudunk arról, hogyan változott a nők szerepe, anyasághoz való viszonya a történelem során, hiszen az emberiség fejlődését általában a férfiak tettein keresztül tekintettük át. Ha azonban figyelembe vesszük az evolúciós pszichológia képviselőinek nézeteit, miszerint a meddőség modern kori működészavar, és a problémát az okozza, hogy az emberiség letért az ősi evolúciós útról, érdemes lehet a történelmet ezúttal a nőket a középpontba helyezve átismételni.

Induljunk az őskortól, ahol az ember legfőbb feladata a túlélésért vívott harc volt. A nők erényének így a szívósság és a termékenység számított. Miközben a férfiak nagyvadakra és halakra vadásztak, az asszonyok feladata a gyűjtögetés mellett a gyermekek gondozása volt.

A túlnépesedés hatására kiderült, nem elég gyűjtögetni. Az ember rákényszerült, hogy termeszteni kezdje a vadon termő növényeket, letelepedett, és létrejöttek a falvak. Ezzel együtt a gyerekek szerepe is megváltozott. A vadászó-halászó időszakban a népeket a mozgásukban akadályozta a csecsemő, ezért gyakran meg is gyilkolták. A faluközösségekben azonban a gyermek, mint leendő munkaerő, értékessé vált. A fajfenntartás a létfenntartás szolgálatába szegődött.

Ezzel együtt a nők szerepe is jelentősebbé vált. Akkoriban a gyermekáldást mágikus erők hatásának tekintették, nem ismerve fel az összefüggést a szexualitás és a termékenység között. Ahogy nem lehetett kiszámolni, hogy a föld mikor hoz majd termést és mikor nem, azt sem lehetett megállapítani, hogy a nő mikor lesz várandós, ezért mindkettőt isteni hatásnak tekintették. A nő, aki közel annyi idő alatt hordta ki a magzatát, mint amennyi idő alatt a termés kikelt, egyetlen fogalommá olvadt a földdel, létrehozva a Földanya kultuszát.

A nők isteni mivoltának azonban hamar vége szakadt. Amint a férfi rájött, hogy a gyermek születéséhez semmi köze a mágiának, annál több köze van saját magának, visszavette a nőtől a ráruházott hatalmat. A kultúrákban a nőistennők helyett megjelent Zeusz, a gátlástalan férfi főisten, aki megtermékenyít minden útjába akadó nőt. Ezzel együtt a nő lekerült a piedesztálról, és asszonyi, megtermékenyítendő jószággá, a férfi tulajdonát képező javak közé süllyedt. A szerepe az örökös szülésre, a gyermekek gondozására és a ház körüli munkákra korlátozódott. Már nem volt istennő többé, csak a férfi magjának a kihordója.

A sötét középkor beköszöntével változott a nők megítélése. Kétféle felfogás élt egyszerre a nőkkel szemben. Míg a lovagok epekedtek az elérhetetlen eszményképként magasztalt hölgyeikért, testi vágyaikat a jószágként kezelt parasztlányokon élték ki.

Mivel a földbirtok katonai szolgálat fejében járt, a nők pedig nem lehettek katonák, ezért nem lehetett földbirtokuk. Ők a földbirtokosok tulajdonát képezték. A földesúré volt az „első éjszaka joga”, nem számított, hogy a nő a férjével szeretné tölteni a nászéjszakát, és tőle szeretne gyermeket, a szüzesség elvétele a földesúr hatáskörébe tartozott.

A helyzet a középkor végével változott, amikor a király elvette a földesurak jogát, hogy szabadon dönthessenek hűbéreseik házasságáról, és gyámkodjanak a birtokukon élő nők vagyona felett. A nő innentől kezdett kiemelkedni az „asszonyállat” sorból, és vált önálló emberi lénnyé.

Ugyanakkor még az 1700-as években is vita folyt arról, van-e vajon az asszonyi állatnak lelke. Megállapították, hogy nincs, és ezért fel sem támadhat a világ végén. Ennek megfelelően egyetlen dolga van: továbbra is hordja ki méhében, és szülje meg a halhatatlan férfiakat.

A vitának az ipari forradalom vetett véget, amely átalakította a nők sorsát és megítélését. A gyárak megjelenésével az asszonyok dolgozónővé léptek elő, mert szükségvolt a minél több munkáskézre.

A dolgozó nő anyagilag és minden értelemben függetlenebbé vált. A női szerep nagyobb hangsúlyt kapott az életében, mert a munkába járás már csinosabb külsőt igényelt, mint a ház körüli tevékenykedés.

A történelmi áttekintés végén eljutottunk a mai kor asszonyához. Mivel az anyaság hosszabb-rövidebb időre kivonja a nőt a munkából, indokolttá vált, hogy az orvosok segítségével a nő szabályozni tudja, mikor és mennyi gyermeket szeretne szülni. A dolgozó nő életében az anyaság a fő feladatból a „második műszak” kategóriájában szorult vissza.

A termékenység szabályozás csapdája, hogy mivel a nő eldöntheti, mikor nem akar babát, azt is ő szeretné meghatározni, mikor jöjjön. Lehetőség szerint minél előbb. Ha pedig a baba várat magára, az stresszt idéz elő a nőnél (csúnya szóval „rágörcsölést”), ami hátráltathatja a fogantatást.

Statisztikai adat, hogy nő a meddőség aránya a népesség körében. Egyrészt a gyermekvállalás életkori kitolódása miatt, másrészt az életmódi sajátosságok miatt, harmadrészt pedig pszichés okok miatt, amelyek közül leginkább a fent említett stressz szerepét szokták hangsúlyozni. A stressz a női termékenység szempontjából azért fontos, mert ugyanaz a hipotalamusz szabályozza az agyalapi mirigy közreműködésével a stresszhormonok koordinálását a szervezetben, amelyik a női nemi hormonokét is. Szendi Gábort idézve: Egy meddőségi klinika nyilatkozata szerint a nők 35 %-át sikeresen tudják kezelni, míg 65 %-uknak bele kell nyugodniuk abba, hogy nem lesz gyermekük. A nemzetközi szakirodalom szerint ezt a 65 %-ot pusztán pszichoterápiával kezelve a nagy részük sikeresen teherbe esett. A meddőség kezelése során tehát a testi okok feltárása mellett érdemes lehet a lélekkel is foglalkozni.