Az emberek többsége, az elé kerülő nehezebb szakaszokat hajlamos problémának tekinteni, nem pedig egy megoldandó feladatnak. Pedig nagy a különbség. A probléma azt hozza energetikailag, hogy egy megoldhatatlan káosz alakult ki életünk valamely területén. Ez magában hordozza a negatív frekvenciát, hiszen kilátástalannak tűnik. Ezzel szemben egy feladat sokkal kedvezőbb üzenetet közvetít felénk. Benne van a megoldásba vetett hit. Hiszen minden feladatnak tulajdonítunk egy megoldást. Még azt is nevezhetjük egyfajta megoldásnak, hogy nincs kézzelfogható megoldás.

Vajon hogyan dől el, és ki dönti el, hogy adott élethelyzet feladat vagy probléma?

Amikor váratlanul betegek leszünk, elfog minket a félelem. Rengeteg betegség rejti magában az ismeretlent, azaz nem tudjuk pontosan, mi lenne a megfelelő gyógymód, mi lesz a várható kimenetel. Abban az esetben, ha kétes a gyógymód, azaz nem kapunk egyértelmű javaslatot arról, mi oldhatná meg az egészségügyi kihívásunkat, és esetleg ezen felül még valamilyen „rettegett” betegségről van szó (pl. tumoros betegségek), rögtön egy végtelen hosszú fekete alagutat látunk magunk előtt, ami a rettegett ismeretlent rejti.

Ilyenkor minden erőnket oda kellene fordítanunk, hogy mindezt egyfajta kihívásnak, feladatnak tekintsük, és ezáltal több pozitív töltést biztosítsunk önmagunk számára a gyógyuláshoz. Abban az esetben, ha a betegséget problémának látjuk, alapjaiban megnehezítjük a saját dolgunkat, hogy a gyógyulás gördülékeny legyen.

Igazából mi magunk döntjük el, hogy az egyes helyzeteket hogyan osztályozzuk. Tapasztalatainkból merítünk, visszanézünk a múltunkba, számbavesszük ismereteinket, és automatikusan konzekvenciákat vonunk le arról, hova soroljuk az eseményt. Abban az esetben, ha a hitrendszerünk és tapasztalataink azt üzenik, ez bizony nehéz ügy lesz, akkor problémaként tekintünk rá. Amennyiben viszont pozitívabb emlékeink vannak hasonló ügyekben, sokkal inkább csak feladatként kezeljük. Pontosan ugyanígy működik az is, amikor egy terapeutát vagy orvost megkérdezünk milyenek az esélyeink. A statisztikán kívül, saját praxisából fog meríteni, azaz hogy Ő maga mit élt meg, mennyien gyógyultak meg, milyen módszerekkel. Természetesen ezért mindig korlátozott lesz ez a merítés is. Ezért sokkal jobb, ha nem kívülre helyezed a tested vagy lelked gyógyulását és nem vársz megerősítést mástól, hanem befelé figyelsz, hallgatod, mit súg a szíved, a lelked, a megérzésed.

Az emberek többsége ösztönösen érzi mekkora a baj. Ha nem figyel a környezete nyomására, és befelé fordítja figyelmét, tudja, hogy amivel szembenéz, az egy megoldható feladat, vagy esetleg valóban komoly probléma. Ez a belső hang súgja meg azt is, amikor elérkezik az idő, és a földi lét véget ér. A legtöbb ember előre megérzi a halálát. Nem csak az, aki hosszantartó betegség miatt távozik el, hanem az is, aki aznap például autóbaleset áldozata lesz. A lélek pontosan tudja előre mi fog történni, ezért van a megmagyarázhatatlan félelem, vagy épp ellenkezőleg a mérhetetlen béke, a halál elött. Az, aki magát a halált is problémának tekinti, úgy érzi nem élt még eleget és féli a halált, annak általában hosszabb idő a távozás. Szokták is mondani, viaskodik a halállal. Ezzel szemben sokan megértik, hogy ez nem más, mint átjáró egy számunkra még ismeretlen, de barátságos világra, ezért amikor megérzik, eljött az idő, kedvesen elbúcsúznak a szeretteiktől. Egy mosoly, egy váratlan ölelés, sokszor olyan dolgok említése, ami szokatlan, nem jellemző a távozó személyiségére. Ilyenkor már nem maradni akar az ember, hanem továbblépni. Tudja, hogy már csak egyetlen feladata van, elpihenni. A legtöbben mosolyognak ilyenkor, hiszen nincs semmi félelmetes ebben az átjáróban.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a feladat, amit kapunk, mindig ránk van szabva. Mindig olyan mértékű erőpróbát kapunk, amivel képesek lennénk megbirkózni. Persze sajnos sok ember feladja. Általában pont akkor, amikor már a megoldás közelében járnak.

„A rossz sokszor éppen egy jónak készíti elő az útját.”

(Csitáry-Hock Tamás)

Sokszor egy párkapcsolati feladat abban merül ki, hogy a pár elválik. Ezt akkor rossznak élik meg a felek, és talán kilátástalannak ítélik meg a helyzetet. Ugyanakkor csak az romlik el, aminek már nincsen jövője. Ezért az elválás után nemsokkal mindketten megértik, miért volt törvényszerű a továbblépés. Nem biztos, hogy azért volt szükséges hogy legyen egy boldogabb párkapcsolata. Lehet, most éppen a magánnyal van dolga. Hiszen a fejlődés vagy önfejlesztéssel érhető el, amihez a legideálisabb a magány, vagy egy társ által, aki kihozza belőlünk a gyenge oldalunkat és ezáltal rálátunk saját árnyainkra. Harcolni semmiféleképpen nem érdemes, mert automatikusan problémává növi ki magát a megoldásra váró feladat, és mint azt már említettem, onnantól sokkal nehezebb a megoldás.

Mégis miért problémázik a legtöbb ember?

Ennek sajnos nagyon egyszerű a magyarázata. Nemcsak az ismeretlentől való félelem az oka, hanem egyfajta lustaság, kényelem is. Ugyanis az elme tudja, hogy amíg a feladatnak kell lennie megoldásának, addig a probléma maradhat megoldatlan. Lehet hivatkozni arra, hogy egyszerűen ez egy olyan mérhetetlenül nagy probléma, amit képtelenség megoldani…

Képzeljük el a két mondatot…

Sajnos ez a probléma óriási. /Sajnos ez a feladat óriási.

Az első esetében azt érezzük, nagy fába vágnánk a fejszénket… talán jobb is nem belekezdeni, mert magában hordozza a várható kudarc élményét. Ellenben a másodiknál érezzük ugyan, hogy nagy feladat vár ránk, de maximum el leszünk vele foglalva egy ideig. Azonban abszolút a megoldható kategória.

Mi az, amit még adhat nekünk egy feladat?

Nem csak a lehetséges jobb jövőt, hanem a sikerélményt. Hiszen minden egyes megoldott feladattal egyre magabiztosabbak leszünk. Minden embernek szüksége van az önbizalmának megerősítésében, hiszen a mai Világ siker centrikus. Ahhoz, hogy jól boldoguljunk az életben, rendkívül fontos a megfelelő önbizalom. Ezt nem csak külső visszacsatolásokkal tudjuk fejleszteni, hanem akár azon az úton is, hogy minél több feladatot oldunk meg életünk porondján.

Összegzésként tehát fontos hogy megértsük, a problémákat mi magunk gyártjuk a hozzáállásunkkal. Alaphelyzetben feladatokat kapunk az életünk során, amelyek megoldhatóak. Csakis a tudatunk képes ezekből a feladatokból megoldhatatlan problémákat gyártani.

Legyünk tudatosak, és ne problémázzunk!

Élvezzük az Élet hullámvasútját amíg tehetjük.