Érdekes kísérletre szántam el magam. Egy beszélgetésben két teljesen különböző területen tevékenykedő coach-al beszélgetek tehetségről, erősségről, gyengeségről, saját életük lehetőségeiről, és választásaikról.
A tehetség olyan, mint egy forrás, mely bármely területen felfakadhat, hogy aztán folytonosan zubogjon, egészen addig, amíg olyan sokat iszunk belőle, hogy már nem vagyunk többé szomjasak.
Kurtán Klára karrier,- Petróczi Katalin párkapcsolati tanácsadó beszélgetőpartnereim, (későbbiekben: KK, PK.), egyaránt megerősítettek engem abban, hogy a tehetség szónak energiája, súlya van, melyhez felelőssé szükséges válni. Ez a súly, sok esetben hárításra késztet, mert „nekik semmihez sincs tehetségük”.
RK: Szeretném, ha beszélnétek arról, hogy saját területeteken, munkátokban, hogyan tudjátok klienseiteket saját útjukon már meglévő, de esetleg ki nem aknázott erősségekre, a meglévő tehetségeikre ráfókuszáltatni. Befolyásolhatja-e a ki nem aknázott tehetség-erősség a magánéletüket, a párkapcsolataikat, karrierjüket, és egyáltalán életük alakítását?
PK: Ahhoz, hogy megértsék az olvasók, milyen fontos szerepe van erősségeink feltárásának, tehetségeink felismerésének saját példámmal szeretném alátámasztani. Felelős beosztású vezetőként, alapjában mindenem megvolt, megbecsülés, jó pénz, mégsem éreztem, hogy ez az enyém. Akkor egy kedves ismerősöm megkérdezte: „vezetőnek, vagy, tyúkanyónak érzed magad?” Ez a kérdés világított rá, hogy az én tehetségem, az erősségem, az, a „tyúkanyóság”! E felismerés által találtam meg a mostani hivatásom, melyben lubickolok. Miután magam is átéltem, feladatommá vált, hogy ismertetessem a párokkal azt a nagyon fontos definíciót, hogy közös életük akkor lesz konfliktusmentes, ha nem kritizálják egymást, – nem gyengítik az amúgy is gyenge oldalt, –hanem erősítik egymást, az erősségeket, a tehetséget, ezáltal mindketten saját affinitásuk szerint támogatják a kapcsolatukat.
KK: Tudok kapcsolódni Katihoz, ő arra fókuszál, hogy a párok az erősségeket, a tehetséget emeljék be a párkapcsolatba. Sajnos az oktatás, a család, a társadalom arra fókuszál, hogy ki mit rontott el, csak a győzelem és a piros pont számít. Gyengeségeidet hiányosságként verik beléd, az erősségeid, amelyek sok esetben látható, vagy láthatatlan tehetségalapúak, pedig sokszor kiöntésre kerülnek a mosdóvízzel. Sokan nem látják, hogy nem kell belehalni mindenbe, de nem is kell azzal hárítani, hogy ezt én biztosan nem tudom megcsinálni. Tehetségünk nemcsak művészeti ágakban létezik, bőven lehet, hogy valaki éppen a számok ismeretében zseniális, vagy csodálatos kerteket épít, vagy számítástechnikában jeleskedik, vagy talán éppen feltalált egy szert, mely az egészségünk megóvásában segít. Én karrier tanácsadó vagyok, de hivatásom ennél sokkal több, mint amit a szó szorosan jelent. Amikor a kliensekkel beszélgetek hihetetlen történetek, ötletek jönnek elő, még ők is megdöbbennek, amikor kimondatom velük, azután felfedjük az eladdig ismeretlent: „jé, hát ebben tényleg jó vagyok!”, vagy azt mondják, hogy ebben ugyan nem vagyok olyan jó, de jól tudok hallgatni, vagy imádok porszívózni, és ablakot pucolni!
RK: Az a bibliai történet jutott eszembe, amikor a három tanítványnak három, kettő és egy talentumot ad a tanító azzal, hogy hasznosan éljenek vele. Az első befekteti, és megháromszorozza, a második megkétszerezi, a harmadik elássa, és várja a csodát. Amikor a tanító visszatér, arra a tanítványára nagyon mérges lesz, aki elásta a talentumot, és elveszi tőle, annak adja, aki jól sáfárkodott a saját talentumával. Így vagyunk magunk is, amikor elássuk a tehetségünket valamiért, várva a csodára, akkor az elveszik, köddé válik, és nem gyarapodunk sem lelki, sem anyagi szinten. A szülői, pedagógusi támogatás kisgyermekkortól szükséges, és az is, hogy ne várjuk el a gyerekektől, hogy mindenben tehetségesek legyenek, de amiben igen, azt támogassuk, és ami nem megy, azt engedjük el.
PK: Amikor megkérdezték tőlem, hogy vezető, vagy tyúkanyó vagyok-e, akkor ébredtem rá, hogy bizony évek óta egy „démonnal küzdök”, másnak mutatom magam, megfelelni vágyásból.
KK: Sokszor elvárják, hogy „kockák” legyünk. Rendszeresen keresem a kliens életében a példákat, amely által meglátja az útját, így a kliens ugyanolyan felismerések által „megvilágosulhat”, mint amit Kati élt át, amikor ráébredt, hogy nem az az ő útja, amin jár.
RK: Volt-e a saját élethelyzetetekben valamilyen rejtett tehetség, melyet elnyomtatok, és esetleg mára már ismeritek, használjátok, tudjátok, mekkora kincsetek van?
KK: Mindig szerettem verset mondani. Iskolai rendezvényeken rendszeresen szavaltam, gondolkodtam a színészmesterségen, de aztán elhalt ez a vágyam. Három éve a közösségi oldalon találtam egy hirdetést. Amatőr színjátszókat kerestek, s rögtön éreztem, ez, ami hiányzott eddig. Manapság a legkedvesebb elfoglaltságom, ezzel lazítok, amatőr színészként rendszeresen fellépek. Ráadásul azt a visszajelzést kaptam többször is, hogy nagyon jól csinálom, s ez örömmel tölt el.
RK: Nahát, mik derülnek ki! Mire jó egy ilyen beszélgetés! A karrier tanácsadóról kiderül, hogy színészi ambíciói, és tehetsége van, melyet boldogan gyakorol!
PK: Én is tudok egy hasonló történetet. Nekem a kiindulópont, hogy zenei általánosba jártam. Bözsi néni, a tanárom erőteljesen támogatott abban, hogy ismert legyek. Mivel azonban úsztam és tornáztam, nem sokat gyakoroltam, végül a versenyzongorámat is elajándékoztuk, a zongorázás abbamaradt. Vártam a nyugdíjas éveket, hogy majd újrakezdjem, de az élet mást talált ki. Előbb egy egyszerűbb, majd később egy menő elektromos zongorát vásároltam, és eljártam a közeli zeneiskolába hetente egyszer feléleszteni a már megtanult ismereteimet. Lányom esküvőjén én voltam a szuper meglepetés, amikor játszottam nekik. Most is elérhető helyen van a zongora, közel a számítógéphez, ha elfáradok, csak fordulok egyet, és a napi monotóniából kizongorázom magamat.
RK: Nekem a tanítás során az volt a tapasztalatom, mindenkiben ott a mag, nincs olyan gyermek, sőt váltig állíthatom, hogy felnőtt sem, akinek nincs a tehetség bugyrában valamilyen rejtett dolog. Amikor elengedjük a magunkkal szembeni elvárásokat, ez a mag kihajt. Lehet, hogy egyik embernél rózsa lesz belőle, a másiknál tulipán, de mindkettő szebbé teszi a világunkat.
KK: Lehetséges, hogy így van, de legfontosabb, hogy örömét lelje benne, ne csak a szülők vágyait vigye tovább, ami anno a szülőnek nem sikerülhetett. Az általános iskolában volt egy fantasztikus rajztanárom, aki végletekig dicsért, támogatott, aztán jött egy másik, aki egyből közölte, hogy nincs tehetségem, és én ezt el is hittem. Hosszú időnek kellett eltelnie addig, hogy újra ecsetet fogtam a kezembe.
PK: Most értünk körbe. Amikor a tehetséget keressük, és tápláljuk, akkor el kell fogadnunk, hogy nem vagyunk mindentudók, de bármilyen témában tehetségesek lehetünk, határ a csillagos ég. Foglalkoznunk kell vele, így továbbfejleszthetjük, és saját, vagy mások örömére kibontakozathatjuk.
RK: Zárásként én a nyitottságot és az önismeretet tenném az ablakban világító gyertya mellé, hogy látsszon, mindkettő fejleszthető a tehetséggel együtt, és annak kibontakoztatása érdekében. Ha nem esik jól, hiába mondják, hogy tehetséges vagy, nem biztos, hogy az a te utad. Hallgass a belső hangodra, az úgyis megsúgja, mi legyen azzal a tehetséggel, amely benned lakozik. Addig viszont, ameddig ezek megtalálásában és kiaknázásában segítségre van szükségünk, mindig lesz munkátok, és találkozhattok a legszerteágazóbb lehetőségekkel, erősségekkel, és tehetségekkel, mert az ember már ilyen, végtelen, kifogyhatatlan, csodálatos forrással rendelkező lény. Köszönöm a beszélgetést.
