Mit jelent az, hogy valaki tehetséges? Kit tartunk tehetségesnek? Aki megfest egy (vagy több) különleges festményt, amelyet mindenki megcsodál és aukción licitálnak emberek, hogy birtokolhassák, és megcsodálhassák? Vagy aki szinte a semmiből létrehoz egy meghatározó céget, cégbirodalmat, mint Steve Jobs, Elon Musk?

Ahány ember, annyi válasz.

Számomra a tehetség olyan energia, tűz, amely aranyfonalként vezeti azt az embert, aki ajándékba kapta: az embernek van tehetsége, azonban maga az ember a tehetség foglya.

A tehetséges ember kiemelkedik a tudásával a többiek közül, csinál valamit sokkal gyorsabban, felrúgva tradíciókat, megkérdőjelezve korábbi betonbiztos alapokat. Mer új utakra lépni, és azon végigmenni, hisz abban, amit csinál. És ha a környezet, vagy a többiek, a társadalom általi elfogadottsága nem kedvező, vagy éppen elutasító, akkor is hiszi, hogy neki ezt kell csinálni, ez a sorsa. Megy előre rendíthetetlenül.

A tehetséges ember sokszor csak úgy zsigerből, ösztönből csinálja, próbálkozik minden lehetséges módon, hogy elérje a célját.

Ismerünk híres történeteket tehetséges emberekről, akik alkottak több évszázada létező művészeti-építészeti alkotásokat, vannak köztük olyanok, akik még életükben elismertek lettek, és vannak, akik csak haláluk után váltak ismertté és elismertté.

A tehetség azonban a mindennapokban is jelen van, sokszor észre sem vesszük, vagy csak annyit észlelünk belőle, hogy valaki mást csinál, vagy amit csinál, azt máshogyan csinálja, mint a megszokott. És igen, erre sokan sokféleképpen reagálnak. Ritkán van az út elején ováció és tapsvihar, helyette inkább fanyalgás, közömbösség…

Pedig tehetséges emberekre talán manapság jobban szüksége van a világunknak, mint valaha, reményeim szerint a tehetséges emberek segítenek megoldást találni a civilizáció által létrehozott problémákra is, amelyek árnya fenyegeti a Föld jövőjét.

Rengeteg tehetséges embert ismerek, akikre nap, mint nap rácsodálkozom, elképedve állok egy –egy bátor és számomra nem hétköznapi döntésük előtt. Mert – bevallom – nehéz sokszor érteni, hogy tudnak emberek annyi időt ráfordítani egy új elképzelésre, egy álomra, ami a kezdetekben csak kér és nyeli az energiát, ők azonban töretlenül hisznek abban, hogy jó úton járnak.

Van egy hölgy, akinek évek óta szurkolok, hogy azt a sok kreatív energiát, amellyel rendelkezik, meg tudja mutatni az embereknek, egy régi barátnőm, aki a gyermekkori álmát valósította meg úgy, hogy közben nap, mint nap felhívja a figyelmet a környezettudatos életmódra, illetve kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a cége társadalmi szerepvállalásban is részt vegyen:

Íme, ő Réti Évi, a Réthy Fashion megálmodója!

Kedves Évi, kérlek mesélj magadról és a kezdetekről, mi inspirált?

Az első emlékem az volt, hogy a babámnak készítettem ruhákat. Még ovis voltam, mikor anyukámtól kértem anyagot és a divatkönyvét, amelyben szabásminta rajzok voltak. Akkoriban a szabásminták, nem egy az egyben voltak lerajzolna, hanem négyzetrácsos felületen voltak, és először rajzolni kellett egy méretarányos négyzethálót és arra kellett arányhelyesen rárajzolni a mintát.

Arra már nem emlékszem, hogy mekkora szélességű rácsokat rajzoltam, hogy jó legyen a babámra, de arra igen, hogy sikerült elkészíteni a ruhákat, így az én babám lett a környék legdivatosabb babája.

Mikor 7 éves lettem akkor elköltöztünk a szüleimmel egy másik faluba, és én egy teljesen új környezetben kezdtem az általános iskolát. Körösszegapátiban – mindenki mindenkit ismer, rólunk azonban az emberek nem tudtak semmit. Így kerültem ebbe a zárt közösségbe, egy kislány, aki ráadásul nagyon dadog. A dadogás miatt nem sok eséllyel indultam a népszerűségi versenyben, de szerencsére nem emlékszem kellemetlen szituációkra.

Arra viszont jól emlékszem, hogy az egyik tanár felvetette, hogy szeretne találkozni a szüleimmel, és ekkor mondott egy mondatot, amire azóta is emlékszem: azt kérdezte, hogy tudják-e a szüleim, hogy milyen okos vagyok. Ez egy meghatározó pillanat volt akkor, hiszen nem a dadogás volt a lényeg, nem a dadogó kislányt látta meg bennem.

Amikor megalapítottam a Réthy Fashiont, jöttek az interjúk, majd később előadások, így meg kellett tanulnom kezelni ezt is, nem bújhattam el a kihívás elől. Megtanultam, hogy kell a közönséget magam felé fordítani akkor is, ha dadogok. Megtanultam, hogy mit kell mondani, és hogyan, hogy arra figyeljenek, amit mondok, és ne vigye el a figyelmüket a dadogás, hanem a mondandó lényegére tudjanak koncentrálni.

Az iskolai éveim fantasztikusan teltek, amit az élet az egyik kezével elvett a másikkal adott sokszorosan. Nem tudtam szépen beszélni, ezért ekkor még semmi olyan programban nem vettem részt, ami a beszéddel kapcsolatos (nevet).

Az iskolában, amikor néha felszólított a tanár, hogy mondjak el egy verset, látni kellett az osztálytársaim arcát: hú, ez most nagyon gáz lesz! Mivel azonban mindig nagyon jó közösségbe kerültem, együtt tudtam velük nevetni a hibáimon.

Később építészmérnöknek tanultam és dolgoztam a szakmában évekig. A szabás-varrás megmaradt hobbinak, próbáltam – ha időm engedte – egyedi ruhákat készíteni magamnak és szeretteimnek.

Az álmaim központjában mindig az önállóság állt, célként egy vállalkozás megteremtése lebegett előttem, amely a szépséggel, a divattal foglalkozik. Munka mellett elvégeztem a Budapesti Divatiskolát, valamint folyamatosan képeztem magam. Emlékszem, volt egy füzetem, amibe beírtam minden apró részletet, amiket szükségesnek gondoltam egy divatcég elindításához.

Hogyan jött a környezettudatos divatcég gondolata?

Mindig is odafigyeltem a környezetemre, a vásárlási szokásaimra, és ez akkoriban egyre nagyobb hangsúlyt kapott, egyre többet lehetett olvasni arról, hogy magánemberként mit tehetünk azért, hogy a bolygónk élhető maradjon, és megőrizzük a következő generációk számára. A cégalapítással kapcsolatos elgondolásom azon alapult, hogy addig nem szerettem volna elkezdeni, míg nem tudom pontosan az irányt. És ekkor – nagyjából a 2009-es válság idején – megszületett az ötlet: nem csak egy divatcéget akarok létrehozni, hanem ezt környezettudatos módon, ha szükséges lépésről lépésre akarom megvalósítani. A divatcégen keresztül megmutatni, hogy tudunk olyan termékeket is létrehozni kidobott anyagokból, melynek a minősége akár jobb is lehet, mint az eredeti anyag.

2012-ben ez az elképzelés még újdonság volt, a társadalom nem volt felkészülve egy ilyen szemlélettel rendelkező divatcégre. A környezetvédelemre a divatban csak egy nagyon kis réteg figyelt oda. Magyarországon 2017-től tapasztaltam azt, hogy az emberek elkezdenek ebben is tudatosan gondolkodni, ekkor már érezhető a fenntartható divat felé fordulás. De ekkor is még többnyire „a vásároljunk kevesebbet” szlogen volt túlnyomórészt jellemző.

A Réthy Fashion alap gondolata a farmer újrahasznosítás: készíteni lyukas, kidobott farmerokból hétköznapi és alkalmi ruhákat. Ez kezdetben egy őrült ötletnek tűnt, ma már folyamatosan vannak események, amelyekre az emberek – vagy inkább a hölgyek – úgy szeretnének új ruhát maguknak, hogy az nem feltétlenül új. Kicsit olyan ez, mint a Hamupipőkében a tündér keresztanya varázslata: egy halom régi holmiból egyedi, személyhez illő ruhát próbálunk varázsolni. Az alapötletünk: a legrosszabból, amit már kidobtak a legjobbat kihozni.

Hiszek abban, hogy ezt a gondolkodásmódot, ha az élet bármely területén alkalmaznánk, akkor jobb lenne a világ, és nagyobb eséllyel tudnánk megőrizni állat – és növényfajokat unokáinknak és az őket követő generációknak.

2012. óta minden nap ezen dolgozom, és örülök, hogy egyre többen állnak mellénk, felismerve azt, hogy más módon alkotva is lehetsz környezetedre figyelmes.

A honlapon látható, hogy folyamatosan hívnak interjúkra, jelennek meg újságcikkek Rólad és a cégről. Nehéz volt az ismeretlenségből kitörni?

2012. elején kezdtem el a ruhákat tervezni, novemberben már felfigyeltek ránk és megjelent egy cikk rólunk. Emlékszem nagyon boldog voltam, hiszen amikor elkezdtem a vállalkozást, nem ismertem senkit, sem a média, sem a divat világában. Kezdetben el sem tudtam képzelni, hogy lesz divatbemutatónk, vagy, hogy akár megismernek bennünket. Lépésről lépésre mentünk előre: elkészítettük az első divatfotókat, barátok segítségével: a modellek, a fotós, a sminkes mindenki szívességből és elhivatottságból tette a dolgát.

Bárkivel találkoztam, mindenkinek elmeséltem, hogy mi a hobbim, mivel foglalkozom a főállású munkám után. Ekkor még egy cégnél dolgoztam, mint építész, így estéket és hétvégéket tudtam a Réthy Fashionra szánni.

Az első divatbemutatónkra is egy ismerősünk hívott meg, úgy emlékszem rá, hogy egy uniós projekt záró rendezvényét szervezték és szerettek volna egy divatbemutatót tartani alacsony költségvetéssel (nevet). A modelleket ők biztosították, így nekem csak a ruhákra kellett koncentrálni. Eredetileg az volt a kikötés, hogy én nem mehetek fel a kifutóra csak a ruhák, mert nem működhet reklám céllal a bemutató. Beleegyeztem, én így is nagyon boldog voltam, hiszen először láttam egy divatbemutatót közelről is. (mosolyog). A ruhák viszont annyira tetszettek a közönségnek, hogy egyszer csak szóltak a szervezők, hogy az utolsó körben a lányokkal menjek ki, mert meg szeretnének ismerni.

Apró lépésekben haladtunk, hogy ahova egyszer elhívtak, utána folyamatosan számítottak ránk, ezért évek alatt számtalan bemutatón, rendezvényen vettünk részt és egyre többen megismertek bennünket.

Voltak érdekes és egyben elgondolkodtató történetek is. Például: hogyan készülnek a ma is divatos farmer sortok? A nyár közeledtével elárasztják a boltokat a farmer rövidnadrágok, de ki gondolná: ilyen terméket sehol sem gyártanak. A korábban legyártott és el nem adott farmerok szárait vágják le és ezeket adják el a nyár közeledtével. A levágott farmerszárakat hulladékként kezelik, azonban egy vásáron egy ismeretlen férfi több mázsa farmerszárat ajándékozott nekünk, amelyből később rengeteg mindent készítettünk.

Később eljutottál iskolákba is, és különböző környezettudatos programokat találtál ki gyerekek, iskolai közösségek számára.

Újrahasznosított divatcégnek indultunk, de ahogyan telt az idő jöttek a különböző ötletek, és túlléptük a klasszikus divatcég kereteit. A használt farmer gyűjtés az elején nem ment olyan könnyen, nem ismertek még bennünket, azonban ahhoz, hogy szép dolgokat és jó minőségben tudjunk készíteni, nagyon sok anyagra van szükség. Ekkor jött az ötlet: szervezzünk iskolai farmergyűjtést, és ha van rá igény, akkor programokat is kapcsolunk hozzá, ami természetesen az újrahasznosításról szól.

A célunk az volt, hogy ezeknek az ökorendezvényeknek a végén a gyerekek és a tanárok is pozitív élményeket szerezzenek, mert így a környezettudatos gondolkodás jobban érvényesül később, és tettünk egy apró lépést a legfogékonyabb korcsoportok felé.

Az évek alatt több, mint 30 iskolában voltunk, és kialakult egy programsorozat, amely segítségével sok-sok információ került átadásra.

A környezettudatosságra nevelő előadások mellett összeállítottunk egy kiállítást „Farmermánia” címmel. Ezt általában az iskolák aulájában lehetett megnézni, így ezt a szülők is láthatták. Volt a kiállításnak egy szöveges része, amely a farmer történetéről és a farmer előállításával kapcsolatos környezetszennyezésről szólt, és voltak az újrahasznosított farmertárgyak, amelyeket bárki kézbe tudott venni, illetve láthatták, hogy miket lehet elkészíteni használt farmerból.

Tartottam workshopokat is, amikor farmerből készítettünk tarisznyákat, neszesszereket, vagy kávékapszulából ékszereket.

Az ökonap csúcspontja mindig egy divatbemutató volt, melyen modellként a gyerekek és a tanárok léptek fel. Ez a része a programsorozatnak, mindig fergetegesre sikerült, hiszen a gyerekek előtt az újrahasznosított farmerruhában felvonult modellek a barátaik, tanáraik vagy az iskola gondnoka volt.

A környezetvédelem tanításán túl még az is fontos volt, hogy a gyerekeket az iskolában összehozta ez a program, közösségformáló ereje volt. A tanárok visszajelzései nagyon pozitívak voltak, mesélték, hogy a rendezvény után a kicsik a nagyokkal együtt beszélgettek a szünetekben.

Ismert emberek is felfigyeltek a munkádra?

Jókai Anna írónő meglátogatta Józsa Judit kerámia művészt egyszer a galériájában, ahol volt pár ruhánk kiállítva és ott beleszeretett a tulipános farmerkabátunkba. Judit odaajándékozta neki a kabátot. Az írónő – aki ismerte, tudja – nagyon különleges egyéniség volt, korát meghazudtolóan élte az élettét, fergeteges humorral. Történt egyszer, hogy anyukám felhívott egy este, hogy kapcsoljam be a tévét, mert Jókai Anna egy műsorban a tulipános farmerkabátban jelent meg. Mikor megláttam, kicsordult a könny a szememből: a nyolcadik X-en túl laza eleganciával viselte az általam megálmodott és elkészített farmerkabátot.

A farmer tényleg kortalan, bárki viselheti, nagyon sok formája van annak, hogyan hordjuk.

Vannak olyan szervezetek, cégek, akikkel együttműködtök, segítitek egymást?

Több szervezettel tartjuk a kapcsolatot, jelen vagyunk a Kocsonya fesztiválon és a Muzsikál az erdő rendezvénysorozattal már több éve együttműködünk, mi készítjük újrahasznosított anyagokból a promóciós termékeiket.

Az Erste Bankkal is voltak közös programjaink, remélem, hogy ezek a jövőben tovább fognak élni. A Corvinus Egyetem diákjaival is sok projektben dolgoztunk együtt, több szakdolgozat elkészítésében nyújtottam segítséget.

Külföldön mennyire ismernek Benneteket?

Egy Finnországban élő barátnőmmel Helsinkiben szerveztünk egy Re-Jeans kiállítást régebben, annak nagyon jó fogadtatása volt mind a finnek, mind a kint élő magyarok körében.

Voltunk már Németországban és Ausztriában különböző vásárokon, mindenhol nagyon jól fogadtak, mondhatnám: szerettek minket. Érdekes volt látni, hogy az újrahasznosítással kapcsolatos gondolkodás, tenni akarás ezekben az országokban sokkal előrébb tart, mint nálunk, és mégis a mi kreatív megoldásainkat nagyon értékelték, felfigyeltek rá.

2020. márciusában a Covid helyzet mindenki számára egy új helyzetet teremtett, rengeteg ember volt kénytelen új életet kezdeni, elhagyni a szakmáját, hivatását, hogy megélhetését biztosítsa. Milyen problémákkal szembesültél és milyen változások történtek a Réthy Fashion-nél?

Sajnos valóban nehéz időszakon vagyunk túl: tavaly megszűntek vásárok, az iskolai programok, a fizetőképes kereslet szinte eltűnt.

A vállalkozásunk építése során, törekedtem arra, hogy több lábon álljunk. Jártunk rendezvényekre, fesztiválokra, vásárokba, több online felületen voltunk jelen és előadásokat tartottunk iskolában, zöld rendezvényeken, egyetemeken.

Arra gondoltam, hogy ha bármelyik láb esetleg kiesik, még mindig ott van a többi, ami a bevételeinket kiegészíti.

2020. márciusától nagyon sokan elkezdtek maszkokat gyártani, mi is így tettünk. Az első 500 db maszkot két kórházba szállítottuk karitatív jelleggel. Amikor ennek híre ment, akkor jöttek a megrendelések. A maszkoknál is próbáltam egy kis színt belevinni, készítettem egyedi, romantikus maszkokat, mert úgy gondoltam, ha már úgy is hordani kell, legalább érezzük magunkat jól, amikor viseljük őket.

Későbbiekben már maszkot sem igényelt senki, illetve jöttek a korlátozások. Sajnos volt egy pont, mikor már a vállalkozás egyik lába sem működött, teljesen leállt az élet körülöttünk. Talán még az online felület működött volna, de mivel mindenki ott próbálta megmutatni magát, ott is visszaesett a forgalmunk.

Kitaláltam újabbnál újabb termékeket, írtam az újszerű posztokat a közösségi médiában, melyekre a reagálás nagyon pozitív volt, de megrendeléseink nem lettek. Mindenkitől csak azt hallottuk, hogy kitartás, de mégis azt vettem észre magamon, hogy nem szeretek reggelente felkelni, nem szeretek a barátaimmal beszélni. Tényleg úgy éreztem, hogy minden összeomlott körülöttem a vállalkozással kapcsolatban. Nagyon nehéz időszakot éltem meg, gyakorlatilag újra kellett gondolnom az eddigieket, és megszívni magam, keresni a megváltozott helyzetben a kitörési pontokat.

Hála a körülöttem lévő embereknek, szeretteimnek sokkal pozitívabb vagyok, bízom benne, hogy visszatér az élet, új kollekciókat készítek, van egy pár új elgondolás, projekt a fejemben, bizakodva tekintek a jövőbe, hiszen mi egy innovatív rendszert találtunk ki, és a pandémia ugyan kicsit elhomályosította a környezettudatos szemléletet, annak fontosságát, de a saját érdekünk, hogy a környezet fontosságát napirenden tartsuk.