Az őszi hónapokban világszerte megindulnak a betakarítási munkálatok, hogy még a tél beállta előtt tele legyen az éléskamra. Sok munkája van ilyenkor a mezőgazdaságban dolgozóknak, hiszen nem elég a bőséges, avagy kevésbé gazdag termést begyűjteni, azt annak rendje és módja szerint fel is kell dolgozni, hogy fogyasztható állapotban elálljon a következő termés beéréséig.

Így van ez velünk, emberekkel is. A gyerekek a hosszú nyári szünetben a sok lustálkodás, céltalan bóklászás, a nagymama kertjének legszebb fáján üres tekintettel való csüngés során rengeteget fejlődnek. Ebben a rendkívül értékes semmittevésben érik, rendeződik össze mindaz, amit testük, lelkük és szellemük az elmúlt tanév során megtapasztalt, befogadott. Épp ezért szeptemberre, októberre már ezzel a részükké vált, beépült tudással folytathatják a korábban megkezdett munkát az iskolába visszatérve.

Pont ilyen aratás történik a munkaerőpiacon is, hiszen az őszi projektek, újonnan megnyíló álláslehetőségek mind az eddig megszerzett tapasztalatra, tudásra, az ezidáig kialakított kapcsolatokra, munkafolyamatokra építkeznek.

S épp így kezdheti el a termény betakarítását mindenki, aki az önmegismerés útját járja – valójában mind ezt tesszük, akár tudunk róla, akár nem. A természettel összehangolódva érdemes a téli lassítás, befelé tekintés előtt összegyűjteni a különböző életterületeinken elért minden apró előrelépést, hiszen ezeket tudatosítva, feldolgozva tudunk majd továbblépni lelki-, szellemi fejlődésünk útján. Ahogy a gyerekek számára a nyári szünet, úgy a felnőtteknek is a nyár, a szabadság, a csend, és a haszontalanul eltöltött idő hozza el a bennük zajló folyamatok beérését, leülepedését. Épp ez a látszólagos lubickolás, adott esetben állóvíz, segít abban, hogy a mélyből felszínre kerülve kikristályosodjon, formát öltsön az érték, a lényeg. Ezt az értéket kiemelve, megőrizve, s általa továbbhaladva hozhatunk fel újabb- és újabb belső kincseket önmagunkból saját magunk, és a világ számára.

Lehet-e szebb feladat személyiségfejlődésünk útján, mint kiválogatni a konkolyt a tiszta búzából, újra és újra? S előfordulhat, hogy mi tegnap búzának tűnt, mára kiviláglik, hogy csak konkoly, s ami eddig konkolynak tetszett, az közelebbről megnézve igen csinos, kövér búzaszem. Minden egyes valódi búzaszemért dicséretet érdemlünk magunk felé.

Van azonban még egy fontos mozzanat! Nem elég felismernünk az értéket, de képessé kell válnunk ennek befogadására is. Most már ez is a részünk, ez is mi vagyunk. S örülnünk kell a konkoly felbukkanásának is legalább annyira, mint a tiszta gabonának, hiszen ez azt jelenti, hogy önvizsgálatunk során dolgozik a megkülönböztetési képességünk. Képesek vagyunk különbséget tenni azon részeink között, melyek előre visznek minket, hasznosak számunkra, és azok között, amelyek nem. Mi lehetne nagyobb segítségünkre egy ilyen jellegű dolgos, s ugyanakkor rendkívüli eredményekkel kecsegtető betakarítás során?