Egy ismert intimbetét gyártó vállalat szeptembertől a vért a kék szín helyett vörössel szimbolizálja. A reklámban ezentúl megszüntetik a korábban használt kék folyadékot.
Az igazgató elmondása szerint, szeretnék végre természetes módon kezelni a menstruációt és véget vetni minden ezzel kapcsolatos tabusításnak.
Számos influenszer és Start-up kampányol már egy ideje ez ügyben.
A cég saját adatai szerint már 30 éve annak, hogy első márkaként egyáltalán intimbetétet mutattak be a televízióban.
Miért van ennek jelentősége?
“A menstruáció vörös, nem pedig kék” – nyilatkozta a Vulvanic alapítója, Petra Wieber a WDR-nek. “Szerintem nagyszerű, hogy a havi vérzést a lányoknak végre olyannak mutatják be, amilyen valójában, azaz vörösnek. Köztudott, hogy a képek többet mondanak ezer szónál” – tette hozzá.
Sajnos még mindig elég gyakori, hogy a menstruációról, mint egyfajta szégyellnivaló dologról beszélnek. Az ENSZ szerint mindez a menstruációval kapcsolatos hiányzó tudással együtt negatívan befolyásolja a lányok, nők egészségét. Többek között ezért is védtelenebbek a diszkriminációval szemben. Az tehát, hogy egy ismeretlen nagy gyártó ilyen jellegű változtatás mellett dönt, már rég esedékes. Ettől függetlenül továbbra is egy nagyon fontos lépés a felvilágosítás, és ezáltal a nők jogainak biztosítása.
Forrás: wdr.de