Közeledünk 2021 végéhez és egyben az év legnagyobb és legszebb ünnepéhez, a karácsonyhoz. Bizonyára mindannyian örömünket leljük az ünnepet megelőző adventi időszakban, amikor kezdetét veszi a készülődés és várakozás. Csodáljuk a karácsonyi dekorba bújtatott utcai fényeket, fákat, üzleteket. A rádiók az örök klasszikus karácsonyi dalokat játsszák. Az időjárás is a tipikus, bekuckózós hangulatot idézi, amikor másra sem vágyunk, mint hogy egész nap takaróba burkolózva, forró teát iszogatva, a meleg szobában olvassunk vagy a kedvenc sorozatunkat nézzük. Elkezdünk gondolkodni, kinek, milyen ajándékot vegyünk vagy készítsünk. Erről szól az advent, ami december első vasárnapjától kezdődik hivatalosan.
Azonban, ahogyan sokan tapasztaltuk, az egész karácsonyi “mizéria” már november elejétől elkezdődik, amikor még javában nem a karácsony körül forognak a gondolataink. Nincs is annál idegesítőbb, mint amikor épp hogy vége az általunk kevésbé ünnepelt halloween-nek, már minden készen áll az ünnepekre. Az összes pláza fullra dekorálva várja a vásárlókat, már november elsejétől gerjesztve bennünk a stresszt, hogy eszünkbe se jusson másra gondolni, igaz, hogy még majdnem 2 hónapunk van karácsonyig. Alapvetően ez arra szolgálna, hogy ráhangolódjunk a télnek erre a szakaszára, azonban sokunkból ez éppen az ellenkezőjét váltja ki. Mire oda jutunk, hogy december 24-e, szenteste van, már másfél hónapja bőven elég karácsonyi impulzus ért minket, mely következtében rég elment a kedvünk az egésztől és örülünk, ha túl lehetünk rajta.

Nem csoda, hiszen csak pár példát felsorolva, még véget sem ért ez a hónap és máris számos, új, most megjelent, karácsonyi filmmel találkozhattunk. Persze a filmek meg tudják alapozni a hangulatot, de ebben az esetben sokunkban mégis egy fanyar érzést hagynak maguk után. Főleg az elmúlt hónapban, amikor napközben még a kora őszi, napsütötte időjárást élvezhettük, emellett természetes, hogy nem “kívánjuk” a havazó környezetben felvett képsorokat nézni. Arról nem is beszélve, hogy, ha már ilyen korán elkezdjük az efféle filmeket végignézni, december 25-re nem marad film, amit a család együtt nézne meg (leszámítva a klasszikus Reszkessetek betörőket, ha még nem untuk volna halálra). Emellett a plázákban ott állnak a hatalmas, feldíszített karácsonyfák, alattuk a rengeteg ajándékkal, emlékeztetve minket, hogy mi se felejtsük el megvenni a legjobb karácsonyi ajándékokat a család összes tagjának. Rengeteg üzlet és márka külön karácsonyi, limitált kiadású termékeket reklámoz, hogy gyorsan vegyük meg, mert ha nem sietünk, elfogy minden, mások elkapkodják előlünk. A kedvenceim az adventi kalendáriumok, amik rejthetnek akár csokit, akár valamilyen sminkterméket, a 24 kis ablak kinyitogatása kétszer is belefér szentestéig, mert már olyan korán a piacra dobják őket. Emberi természetünkből adódva a megvásárlás után egyből elkezdjük kibontogatni, mert hajt a kíváncsiság, mi is lehet benne, vagy csak a csoki utáni vágyunk ébred fel bennünk és úgyis megígérjük, hogy “csak egyet” eszünk meg ma. Tavaly én is venni szerettem volna egy ilyen kalendáriumot, amiben szépségápolási és dekorkozmetikai termékek bújtak meg, azonban várni akartam vele, hogy december 1-jén kezdjem el kinyitogatni, de addigra sajnos az összeset felvásárolták. Ez egyrészt jó, hiszen megspóroltam az árát, de másrészt nevetséges, hogy 1 hónappal karácsony előtt már kifosztották a vásárlók a boltokat. A vásárlásra ösztönöznek a különféle leárazások is, mondván, hátha “megússzuk olcsón” idén. A közösségi média is tele van olyan influenszerekkel, akik a PR ajándékokat bontogatják a kamerák előtt és mutogatják nekünk, nap mint nap több embertől látjuk ugyanazokat a termékeket, szintén azzal a céllal, hogy a mi polcainkon is ott legyenek.

De ha sokan tényleg így érzünk, akkor feltehetjük a kérdést, mégis mi szükség van az üzleteknek már november 1-től kezdve égősorokba öltözni?
Ennek egészen egyszerű “magyarázata” van: egyféle ösztönzés, hogy minél többen vásároljanak, amire két teljes hónap áll rendelkezésre. Ez az idősáv évről évre hosszabbodik, és mi egyre jobban úgy érezhetjük, az idő a megszokottnál is gyorsabban telik.

Az angol “Christmas creep” kifejezés pont erre a jelenségre utal, miszerint a kereskedők tudatosan úgy építik fel a marketingtervüket, hogy az minél hamarabbi időpontot foglaljon el a naptárban. Így hosszabb perióduson keresztül árusíthatják karácsonyi termékeiket, ezért a haszon is jóval nagyobb lesz. A színesebbnél színesebb dekorációk és a hangzatos reklámok pont azt a célt szolgálják, hogy felkeltsék a figyelmünket még időben, hogy menjünk vásárolni. Nemcsak kifejezetten karácsonyi ajándékokat, amiket becsomagolunk és továbbadunk, hanem olyan otthoni dekor kellékeket, amik a saját környezetünket teszik “karácsonyosabbá”. Elég megpillantanunk egy apró részletet a kirakatokból, és máris betérünk egy üzletbe, ahol könnyen elcsábulunk. A termékeknek nem is kell kifejezetten hasznosnak lenniük, elég, ha megfelelő mértékben szépek, dekoratívak ahhoz, hogy beleilleszkedjenek a karácsonyi “giccsbe”.

Ezek alapján meggondoltan és körültekintően shoppingoljunk, ha nem akarjuk, hogy ellepjen minket a sok felvásárolt, karácsonyi “kacat”, és persze, ha szeretnénk, hogy maradjon kenyérre valónk a hónap végére is. Nem csoda, ha decemberre már a könyökünkön jön ki az egész ünnep körüli felhajtás, hiszen olyasmi érzés, mintha a születésnapunkat az egész hónapon keresztül ünnepelnénk. Sajnos vagy nem sajnos csakis rajtunk múlik, hogy mennyire csömörödünk bele a korai kezdés miatt a karácsonyba. Ne hagyjuk, hogy a sok hűhó miatt mi legyünk a következő karácsonyi “Grincs generáció”, hiszen az ünnep az ünnep.