A felújítás mindenki számára idegőrlő, feszült időszak, nincs olyan, hogy valaki nyugodt tud maradni, főleg akkor, amikor egy-egy váratlan esemény miatt borulnak a tervek, húzódik az idő. Hazudnék, ha azt írnám cikkemben, hogy tuti tippeket osztok meg Veled és megúszod az ideget, mégis adhat számodra egy mankót, amivel talán kicsit könnyebben veszed a kihívásokat, főleg akkor, ha egyedül vagy.
Szerencsésnek tartom magam több szempontból, mert a Keresztapám kőműves szakember volt és korábban több lakásfelújítás közben mellette dolgoztam. Emlékszem, sokszor idegesített, hogy folyton magyarázta, melyik lépés mi után következik… nem is sejtettem akkor még, hogy egy napon majd egyedül kell szembenéznem a felhígult szakemberpiaccal és milyen fontosak lesznek a korábban szerzett ismeretek.

Az élet úgy alakította a dolgokat, hogy idén, amikor eldöntöttem felújítom a lakásomat, sajnos már nem volt mellettem Keresztapám és párkapcsolatom sem volt már régóta, de elhatároztam, lesz, ami lesz, akkor is megcsinálom. A legközelebbi unokatestvérem segített, hogyan kezdjek hozzá és kitartott mellettem, de a szakemberekkel kapcsolatban nem tudott felkészíteni arra, ami rám várt.
A felújítást először is egy Excel fájl megnyitásával kezdtem 2021 februárban. A táblázatban helyiségenként elkezdtem összeírni a legfontosabb beszerzésre váró dolgokat. Természetesen ez a lista szép lassanként tovább gyarapodott, de támpontként szolgált, hogy ne össze-vissza szórjam el a pénzt, főleg akkor, amikor az építőipari anyagárak az egekben vannak. Minden egyes megvásárolt eszközömet hosszasan, az interneten utána olvasva, Facebook csoportokban megkérdezve választottam ki és rendeltem meg vagy vásároltam meg személyesen.
Korábban már terveim között szerepelt, hogy felújítom a lakást, ezért több dolgot is megvettem, de sajnos családi események miatt eltolódott, majd időközben megváltozott az ízlésem. Szépen összeírtam a csempéket és járólapokat, majd feltettem Marketplace-re, jófogásra, építőipari csoportokba, aktívan hirdettem és vártam, mire a kereslet és kínálat egymásra talál. Kicsit hosszabb időbe telt az értékesítés, mint gondoltam, de végül a pénzt visszaforgattam és megvásároltam belőle az új ízlésvilágomnak megfelelő burkolatot. A burkolat kiválasztásakor inspirációként Pinterestet, lakberendezési csoportok képeit nézegettem, szaküzletekben válogattam, de mégsem jött az ihlet. A legkönnyebb dolog a konyhai és közlekedő járólapjának kiválasztása volt, ugyanis egy alkalommal épp unokatestvéremmel voltunk nézelődni az egyik barkácsüzletben, meglátta és mutatta, hogy árérték arányban jó. Fogtam magam, telefonnal lefotóztam a greslapot, hazamentem és az Építőguruk (https://www.facebook.com/groups/2003639343237040) építőipari csoportban közzétéve a képet, tanácsokat kértem, hogy mennyire tartós, jó minőségű. Szerencsére megerősítettek abban, amiben már csak egy utolsó „lökés kellett a vásárlásig”, így egy kis logisztikai szervezés után be is szereztem. A fürdőszoba és a WC burkolata izgalmasabb volt. Kedves rokonom megmondta, szívesen elhoz nekem bármit a boltból, de nézelődni nem fog velem. Nem is értem mi a gond a nőkkel való közös nézelődésbe, de ezt férfi olvasóink biztosan jobban tudják. Végül motivációként hatott a 2 helyiségbe való burkolat kiválasztásában, hogy jöttek a Joy napok. Szépen elgurultam a csempeáruházakba, hogy meggyőződjek arról, nem az lesz a helyzet, ami ilyenkor szokott, hogy a jelenlegi árat szépen felemelik, majd „kedvezményesen” ugyanannyiért meg lehet vásárolni. A cég üzletpolitikája korrekt volt, így a valós árból jött le a kedvezmény. Ezután a barkácsáruházban 2 napon keresztül órákig sétálgattam a csempék és járólapok között, szépen ki is pakolgattam pár variációt (szerencsére nem szóltak rám), hogy lássam és érezzem: Igen ezt akarom. Mikor már feladtam volna, egyszer csak megláttam az igazit. Tény, hogy volt egy kis változtatás az egyik díszcsempét illetően, de mégis azt érzem, a következő 10 évben ezeket a színeket szeretném a falon látni.
Oké, megvan a fürdő, a WC, konyhai burkolat, akkor találjuk ki oda is a csempét. Ez volt talán a legegyszerűbb, mert a Facebook egyik lakberendezési csoportjában megláttam egy kőhatású falicsempét, amiről kiderült, hogy egy olyan faliburkolat, ami unokatestvéreméknél is van. Innentől kezdve csak a beszerzés volt a gond, ugyanis hiánytermék volt a kiválasztott szín. Több webáruházból kértem be árajánlatot, még magával a gyártóval is felvettem a kapcsolatot, de a leggyakoribb tapasztalat az volt, mire megérkezett a levelük, addigra másfélszer annyiba került a termék. Végül sikerült az egyik közel 100 kilométerre található barkácsáruházból beszerezni elfogadható áron a faliburkolatot.

Biztos érezted már, hogy bármilyen jól is tervezel, szervezel, de hiba csúszhat a gépezetbe. A cunami a burkolóval kezdődött, akit már februárban lefoglaltam referenciamunkák alapján, hogy augusztus második felében jöjjön, egyszer csak ír, hogy augusztus elején indul a buli. Mindegy, megoldjuk, csak jöjjön! A folytatásban, a konyhabútorral kapcsolatos hír ért hidegzuhanyként. Azt már korábban tudtam, hogy egyedi bútort akarok csináltatni, úgy volt családon belül megoldjuk, de akire számítottam, hogy elkészíti nekem, eléggé elárasztották munkával, így jóval később tudta volna csak elkezdeni, ezért végül egy asztalos interjúalanyom választottam.
A lakás még a 35 évvel ezelőtti építési állapotának megfelelő állapotban volt, jól leragasztott linóleummal, amit Heni barátnőmmel rúgtunk, vágtunk, de később megtudtam, hogy milyen módszerrel lehet „könnyebben felszedni”. A trükk, hogy 15 cm-enként vágd be szikével a szélét, kissé feszítsd fel akár egy csavarhúzóval és kezd el húzni, amíg engedi. Több órás mutatvány lesz, de megéri.

A vízszerelőm egy idősebb vállalkozó volt, aki egyik rokonom kérésére vállalta el a munkát. A lakásban több vizes probléma és régi vízrendszer volt a fürdőszobában, a mosdó csapjáról folyt a víz a kádba, amibe eleinte bele is törődtem, hogy nem lehet átalakítani. Egy nap, mielőtt még fixálódott volna a régi megoldás, eljött a lakásba Papp András generálkivitelező szakember, aki meglátta és egyből javaslatot tett a megoldásra, hogyan lehet mindent különválasztani. Nem is gondolta ekkor még András, hogy innentől kezdve aktívan fogom kérdéseimmel keresni. Jó az ismeretségi körben egy olyan szakember, aki az építőipar több szegmensére komplexen rálát. Kérdezni soha nem szégyen, a fontos az, hogy a másik fél türelmes legyen, és ne sokalljon be a kérdéseidtől.
A folytatásban a következő nagy kihívás a radiátorcsere volt. Az ingatlan előző tulajdonosa korábban a radiátort felszereltette a földről az ablak vonalába. Konkrétan 2021 januárban kerestem fel az első szakembert, hogy árajánlatot adjon a hegesztési díjról és a szerelésről. Ez a szakember eléggé elfoglalt volt, mindig mikor kerestem, 2 hónappal később ért volna rá. Oké, akkor kérdezzünk meg több szakit, vállalnák-e. A kiérkezett szakemberek közül elég vegyes volt a felhozatal, az egyik azóta is gondolkodik, hogyan kellene felszerelni a radiátort. Az a típusú nő vagyok, aki inkább 10 telefont és emailt váltok a gyártóval és a hőszolgáltató szakemberével, de biztosan jót vegyek. A radiátor földre való hegesztési munkálatainál már megsajnált a hőszolgáltató vállalat és végül a saját szakembereik csinálták meg a munkát, pont a burkoló érkezését megelőző napon. Miután a burkoló végzett a munkával, a hőszolgáltató szakembere, aki vállalta a munkát korábban, váratlanul közölte, hogy nem lehet feltenni a radiátort… enyhe sokk, vagyis nem enyhe, mert itt tört el először a mécses és hazaérve bizony eleredtek a könnyeim. Még azon a napon legalább 6 szakemberrel beszéltem, magával a gyártóval is, hogy jó lesz a radiátor, a kolléga csak nem akarta megcsinálni. A szálak, végül több kusza kör után az első szerelőig vezettek vissza, így ez a gond is megoldódott. A tapasztalat ebből az, hogy kérj be több ajánlatot, de az értelmesebbeket, mint nálam az első szakember volt, zargasd többször, el ne felejtsen.

A villanyszerelő is mókás volt, aznap reggel, mikor jönni kellett volna, felhív, hogy nem tudja mégsem megcsinálni… mindezt akkor, amikor az asztalos is már félúton volt szinte. Oké, no para, semmi pánik irány a Facebook, szakembercsoportok, kiírás és várni a segítséget, ami meg is érkezett.
Az ajtók beépítése egy misét megér. Családon belül kőműves rokonaim beépítették a szobaajtókat, de a fém biztonsági bejárati ajtót nem vállalták. Nosza, semmi gond, keressünk szakembert. Ugyanazért a munkáért 20 ezertől 100 ezer forintig kaptam ajánlatokat. Olyan is volt, hogy a szaki indulás előtt szólt, megrúgta a bika, így csak pár nappal később jön… azóta is jön. Találtam végül egy szakit, aki berakta az ajtót, de a kolléga „elfelejtette” betenni a tartócsavarokat, így egy külön alkalommal még pótolnia kellett. Izgalmas mindez akkor, mikor egymás után jönnek a munkafolyamatok és minden összefügg egymással.
Ahogy a munka egyre jobban haladt, láttam, hogy szükségem lesz még további forrásra, így felvettem a kapcsolatot Kiss Nikolett pénzügyi tanácsadóval (www.hitelkozosseg.hu), akivel átbeszéltük a lehetőségeket és a legjobb konstrukciót harcolta ki nekem. Érdemes olyan szakemberrel felvenni hitelfelvétel esetén a kapcsolatot, aki nem 1 bankkal van kapcsolatban, hanem utánajár helyetted annak, hogy melyikkel jársz jól, mert nemcsak időt, hanem pénzt is spórol neked ezzel.

A lakás színeinek kiválasztásában Harmati-Nagy Brigitta (seowebszovegiras.hu) segített, aki annyira jó ízléssel rendelkezik, hogy elsőre eltalálja, mi tetszik. Sógoromtól kaptam kölcsön egy festék színskálát, hogy abból válasszak. Brigivel interneten egyeztetve egy fél nap alatt kiválasztottuk a színeket, hozzá a bútorokat. Ez volt a leggyorsabb része, ellenben a nővéremmel 1 napon keresztül 5 bútorboltot jártunk végig, mire olyan kanapéágyam lett, mint ami náluk is van otthon.
A lakásfelújítás még nem fejeződött be, sok olyan munkafolyamat van, amit már családon belül megoldunk. Drága sógorom ügyesen glettel, fest és megcsinál olyan dolgokat is, amit előtte nem biztos, hogy csinált, de megvan benne az affinitás és segítőkészség. Az unokatestvérem szerencsére már jobban ráér, így több időt tölt a lakásban munkával.
A felújítás kezdete óta többször éreztem, hogy agyvérzést kapok a szakemberektől, egyszerűen hihetetlen, hogy mit engednek meg maguknak, ráadásul sokan úgy voltak vele: Szingli csaj, át lehet verni… majd koppantak egyet.
Mégis hogyan élheted túl? Nem fogod ideg nélkül megúszni, ebben kár is reménykedni, sőt az alkohol és cigi iránti vágyad is emelkedni fog, hogy levezesd a stresszt. Nekem az segít, ha feszült vagyok, hogy a cél lebeg a szemem előtt: egyszer KÉSZ LESZ!
Ha szeretnél további hasznos cikkeket olvasni, látogass el a www.epitoguruk.hu oldalra.