Hogyan segíthetünk a tragédiát átélt szülőknek?
Egy gyermek elvesztésénél nincs fájdalmasabb, akármennyi idős legyen is. Nincs kisebb gyász és kisebb fájdalom. Csak gyász van. 2021. október 15-én az átsuhanó babákra emlékeztünk.
Fontos dátum ez, mert azt mutatja, társadalmi szinten egyre több teret kap az érzékenyítés, az empátia növelése, olyan témákban is, mint egy baba várandósság alatti elvesztése vagy idejekorán történő megszületése. Mindezek eddig kimondatlan és kimondhatatlan tabunak számítottak, hiszen egy gyermek elvesztése teljesen a természet rendje ellen való. Részvétet nyilvánítani sosem egyszerű, de ilyenkor különösen hiányoznak a szavak.
Nincsenek eszközeik arra, hogyan segíthetnénk a tragédiát átélt szülők gyászát. A családtagoknak, barátoknak nehezebb átérezni a szülők fájdalmát, mintha egy olyan személyt veszítettek volna el, akit ők is ismertek, megszerettek, akivel volt személyes kapcsolatuk.
Rendszerint ilyenkor kisebbíteni próbáljuk a történtek súlyát, úgy teszünk, mintha az egész meg sem történt volna, esetleg olyan érzéketlen mondatokkal próbálunk vigaszt nyújtani, amelyek csak a fájdalmat növelik.
„Csak egy sejt volt, nem is volt igazi gyerek.”
„Ne izgulj, majd lesz másik!”
„Az a legjobb, ha minél előbb elfelejted.”
„Tedd túl magad rajta!”
Az ezekhez hasonló részvétlen tanácsokkal azt üzenjük a veszteséget átélt szülőnek, hogy nincs joga a gyászához. Általában elvárást is támasztunk a másik fél felé: legyen mielőbb túl rajta, ne kínozza magát az emlékekkel, ne szenvedjen, és ne okozzon kényelmetlenséget az érthetetlen gyászával a környezetének sem.
Pedig emlékezni kell, hiszen ez is a gyász része, és ha a környezetük nem is, de a szülőpár egy életre a szívébe zárta az átsuhanó babáját is. Egy gyermek elvesztése után sosem lehet ugyanúgy folytatni az életet.
Ráadásul a halál, a veszteség megélésnek és feldolgozásának folyamata mindenkinél egyéni: nem lehet siettetni. Van, akinek könnyebben megy, és van, akinek nehezebben. De elkerülni lehetetlen.
A halál, mint tabu
Társadalmunkban a halál általában is tabu témának tekinthető. Manapság mind a születésünk, mind a távozásunk perceit általában kórházi körülmények között, idegenek jelenlétében, a hozzátartozóinktól elszeparáltan éljük meg.
Halált tagadó világunkban az elhunytak hozzátartozóit elkerüljük, a veszteséget megélő családokat a legtöbb esetben is minimum némaság veszi körül. A tágabb család, a barátok nem mernek beszélni a történtekről, mert félnek, hogy felszakítják a sebet, és még több fájdalmat okoznak az érintetteknek. Pedig a gyászoló családtagoknak ez nem segít: azt élik meg, hogy egyedül maradtak a fájdalmukkal, az elhunyt eltűnt a világból, és bár bennük ott a hatalmas űr, a felfoghatatlan, érthetetlen veszteség, az élet mégis megy tovább, és látszatra mindenki túl korán felejt – velük ellentétben.
Főleg igaz ez a várandósság alatt és a születés körül elveszített babákkal kapcsolatos gyászra, ami semmivel sem könnyebb, mint a gyász más fajtái. Ilyenkor a szülők nemcsak a gyermekük elvesztését élik meg, hanem a jövőről szőtt álmaik, belső képük veszteségét is. Emellett még sokszor meg kell birkózniuk a bűntudat és önvád érzésével is.
A támogató környezet szerepe
Egy ilyen veszteségre lehetetlen érzelmileg felkészülni, de sokat segíthet a szülőknek, ha érzelmileg támogató közeg veszi körül őket. A gyász folyamatának megértésével átláthatjuk a gyász egymást követő szakaszait, és meg tudjuk nyugtatni önmagunkat is, ha aggódunk, mert érzésünk szerint a gyászoló „túl sokáig” szenved a tragédiától. A szakaszok megértésével jobban át tudjuk érezni a gyászoló aktuális érzelmi világát, és felkészültebben tudunk mellette állni.
- Sokk, elutasítás szakasza: „Ez nem lehet igaz, hogy megtörtént.”
- Harag, düh szakasza: „Miért pont velünk történt meg?!”
- Alkudozás szakasza: „Bármit megtennék, ha…”
- Depresszió szakasza: a veszteség tényleges átérzése.
- Belenyugvás, a veszteség elfogadása, az érzelmek elcsendesülése, képessé válás az élet örömeinek ismételt befogadására.
Fontos, hogy ne csodálkozzunk rajta, ne címkézzük a szülők által választott búcsúzási rítust a babájuktól. A közös emlékezés segíti a belső feszültség csökkenését.
A legjobb, amit barátként, családtagként tehetünk, hogy ha valaki elveszíti a magzatát, vagy a születés környékén elhunyt a gyermeke, hogy nem kerüljük el. Nem fontos mindig mondani valamit. Néha a szavak feleslegesek, többet segít a támogató jelenlét, egy ölelés, az empatikus hallgatás és a szeretet.
