Őszintén? Tudatos és gyakorlott utazóként állíthatom, hogy picit tartottam attól, mi lesz, ha négy nő megindul Marokkóba egy pár napra feltöltődni, jól érezni magát és nem utolsó sorban megünnepelni egy születésnapot. Teljesen más kultúra és szokások, más ízek és illatok, viszont annyira kíváncsivá tett ennek az útnak a gondolata, hogy amikor Hassannal, a Good Morocco Travel tulajdonosával egymásra találtunk Instagramon és felajánlotta, hogy szívesen vendégül látna bennünket a hazájában és egy három napos szervezett túrán vehetnénk részt, sokat nem gondolkodtam, hogy megyünk-e vagy sem, kétségek ide vagy oda, azonnal elkezdtem szervezni az utat.
Ebben a hónapban a cikkem sokkal személyesebb lesz, mint az eddigiek. Ennek oka, hogy szeretném a lehető legjobban átadni az élményt. Másrészről annyira mély benyomást tett rám ez az út, hogy úgy érzem, ezzel a megfogalmazással tudok a leginkább mindenkit arra buzdítani, hogy éljék át azt az élményt, melyben nekünk is részünk lehetett.
Már az előkészületek és a szervezés során is minden kérdésemre pontos választ kaptam, ami nem történt másképp az út alatt sem. A legnagyobb biztonságban éreztük magunkat, ugyanis bárhová mentünk, mindig volt velünk egy guide, aki kísért bennünket. Öt napot töltöttünk ezen a varázslatos helyen, az első két nap felfedeztük Marrakesh-t és a környéket, majd kezdetét vette a három napos túra, ami privát, csak nekünk szervezték.

Az első nap Marrakesh – Aït Benhaddou – Ouarzazate – Dades Valley volt az útvonal, ami magába foglalt egy látogatást a Trónok harca és a Gladiátor egyik forgatási helyszínén. Egy ma már lakatlan faluban megnéztük az Atlas filmstúdiót, ahol több nagysikerű filmet forgattak, többek között a Múmiát vagy az Asterix és Obelix – A Kleopátra-küldetést, majd megálltunk a Rózsák városában, ezt követően pedig megérkeztünk a szállásra a Dades Valleyben.
A második nap útiterve Dades Valley – Todra Gorge – Merzouga volt, így egy kiadós reggeli után útnak indultunk, hogy tevék hátán eljussunk a sivatagi táborba, ahol az éjszakát töltöttük. A homokdűnéken naplementét néztünk, majd önfeledten táncoltunk a sivatagban, miközben a guied-unk gitározott. Ezután a tábortűz mellett beszélgettünk, énekeltünk és bámultuk a csillagokat. Az este utáni nap egy hosszú autóút következett vissza Marrakeshbe, ahol az utolsó éjszakánkat töltöttük, majd másnap indultunk haza.

Ez a pár nap nagyon tartalmas volt, tele vagyunk emlékekkel. Hogy mégis melyek azok az okok, amik miatt bármikor felülnék egy repülőre és visszatérnék Marokkóba, hogy újra átéljem ezt az élményt?
Biztonságosabb, mint hinnéd
Felmerült bennem is a kérdés, amikor elindultunk, hogy kikkel fogok találkozni, kik fognak minket segíteni az úton, fognak-e angolul beszélni, meg fogjuk-e érteni egymást. Utólag belátom, hogy a félelmem teljesen alaptalan volt, ugyanis sok esetben úgy éreztem, hogy még egy fokkal jobban beszélnek angolul, mint én. Mindenhova kísértek bennünket, a privát szférát teljesen megtartva. Például mikor beültünk egy helyre enni, a guide, aki velünk volt, egy másik emeleten foglalt helyet, viszont néha feljött, megkérdezte, minden rendben van-e, jól érezzük-e magunkat. Olyan szinten törődtek velünk és vigyáztak ránk, hogy egy másodpercig nem éreztem azt, hogy történhetne itt velünk bármi baj.

Ha érdekel a kultúra, kihagyhatatlan ez az út
Személy szerint én az az utazó vagyok, aki imád utánaolvasni mindennek, szeretné mindig megismerni a múltat, a történelmet, a jelent, a kultúrát és az embereket. Ez hajtott most is. Rengeteg információt megtudtunk, akármit kérdeztünk, pontos választ kaptunk. Többek között érdekes történet volt, hogy Marokkó közrejátszott az első világháború kirobbanásában, ugyanis Spanyolország, Anglia, Franciaország és Németország is magának akarta tudni. A franciák annyira akarták, hogy Egyiptomról is hajlandóak voltak lemondani Anglia javára. A mai napig érezhető, hogy évtizedeken át francia gyarmat volt Marokkó, sőt, ez a függetlenedés hivatalosan csak papíron történt meg, politikai okokból a mai napig szoros kapcsolat fűzi egymáshoz a két országot. Olyannyira, hogy az iskolákban tanítják a nyelvet, sőt, sok háztartásban franciául beszélnek egymás között.

Azok a mennyei ízek
Aggódtam, hogy fog ízleni a marokkói konyha, mert ugyan szívesen megkóstolok és megeszek mindent, de nem tudtam, mire számíthatok. Kuszkusz, zöldségek, hús és isteni saláták, így néz ki náluk egy étkezés. Mikor először megkóstoltam a Tagine-t, meglepett, hogy mennyire ízes és kiadós ételről van szó. A Tagine arról a kúpos fedelű cserépfazékról kapta a nevét, amelyben elkészítik. Ez az étel fűszerezett pörkölt lágy hús és zöldségek keveréke, amit néha olajbogyóval és gyümölccsel is kiegészítenek és mindig kenyérrel szolgálják fel. A berber whiskyről pedig ne is beszéljünk, minden étkezéshez jár egy pohárka menta tea, ami segít az emésztésben is.

Olyan helyekre is eljuthatsz, amiket eddig csak a filmekben láttál
Marokkó híres arról, hogy sok nagyszabású filmet forgattak itt. Példának okáért, az Aladdin, a Gladiátor, a Perzsia hercege, a Múmia összes része, a Kleopátra-filmek, az Asterix és Obelix – a Kleopátra-küldetés, a Hét év Tibetben vagy a James Bond filmek, de a Trónok harca bizonyos jeleneteit is itt vették fel. Kicsit olyan, mintha benne lennénk a filmben, és így, hogy ott járt az ember, egy kicsit más szemmel nézi már a kedvenceit.

Ha valami igazán autentikusra vágysz
Marokkóban véleményem szerint sokan felismerték, hogy a turistákból meg lehet élni. Ár-érték arányban egy nagyon kedvező utazás és az élmény, ami társul mellé, az nehezen megfogalmazható, mennyire jó és egyedi. Elvisznek olyan helyekre is, ahol nagyon kevés turista jár, segítenek mindenben, amiben csak szükségét érezzük. Ehetünk tradicionális ételeket, tevegelhetünk, sőt mi több, éjszakázhatunk a sivatagban, beöltözhetünk a helyi viselet szerint, és egy kicsit mi is úgy élhetünk, ahogyan a helyiek, abban a pár napban, amit Marokkóban töltünk.

Meleg szívvel ajánlom, ha valaki utazást tervez erre a varázslatos helyre, hogy keresse Hassant, a Good Morocco Travel tulajdonosát és utazásszervezőjét, aki készségesen áll mindenki rendelkezésére. Mi a legrövidebb három napos túrát választottuk, de van öt- vagy tíznapos túrára is lehetőség. A weboldalon minden elérhetőség megtalálható.