Jól emlékszem, akkoriban Észak-Svédországban éltem egy erdőszéli kis faházban. December 13-át írtunk. Az év legrövidebb, legsötétebb napja. Odakinn fogcsikorgató hideg volt. A fenyőkön lágyan elterülő, egykor puha hóboák az elmúlt napokban kemény jéggé fagytak.
Megmosakodtam, gyönyörű, hosszú ujjú, földig érő, fehér ruhát öltöttem, és megfésültem a mézszőke hullámokban derekamra omló hajam. Ahogy a falon lógó, díszes rámájú tükörbe tekintettem, rózsás arcom izgalommal vegyes elégedettséggel nézett vissza rám. Készen álltam.
Puszpángból font koszorúmat 7 gyertya ékesítette. Egymás után mindet meggyújtottam, majd gyapjú kabátot húztam, és vállamra vettem a gyertyával teli tarisznyát. Kinéztem az ablakon. Csillagfényes, teliholdas éjszaka volt. “Bár lehet, hogy ez az év legsötétebb napja, azonban az egyik legvilágosabb éjszakája” – gondoltam, a ragyogó égboltra tekintve. Ekkor farkasüvöltés törte meg a csendet. “Itt az idő!” – biztattam magam, majd a gyertyákkal ékített fejdíszt óvatosan a fejemre helyeztem és égő fáklyával a kezemben nekiindultam a rengetegnek.
Fáklyámmal újabb és újabb gyertyát gyújtottam, s óvatosan a hóba helyeztem őket. Elhatároztam, hogy fényt árasztok a világba. Lassan lépdeltem. Szertartásom minden apró lángja óriási jelentőséggel bírt. Időnként megálltam a fák odvaiban elhelyezett gyertya-utánpótlásért, majd folytattam a megkezdett rítust. Előbb halkan, szinte csak dúdolva, aztán egyre hangosabban, tisztán csengő hangon egy dalt kezdtem énekelni:
“Az éjjel súlyos léptekkel
járja körül az udvart és a házat.
Amint a napfény távozik a földről,
Úgy tűnnek el az árnyak.
Alattunk jövendölő álmok szárnyakon suhannak.
Gyújtsd meg fehér gyertyáid, Szent Lucia!
Varázslatok, sötét erők körénk szállnak,
áldott lángok őrzője véd meg minket.
Alattunk jövendölő álmok szárnyakon suhannak.
Gyújtsd meg fehér gyertyáid, Szent Lucia!
A csillagok, melyek bennünket vezetnek,
hogy megleljük az utat,
fénylő fáklyáddá válnak, igaz papnő.
Alattunk jövendölő álmok szárnyakon suhannak.
Gyújtsd meg fehér gyertyáid, Szent Lucia!”*
Mire az erdő legmélyére értem, kiviláglott számomra, mily fontos a sötét. Egyedül a sötétben születhet meg a fény, és még annyi minden!
*a dalszöveg saját fordítás, Jonna Jinton angol verziójából
