Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.” (Péld 17, 17)

És a boldogságos időkre pláne.

Pittyen a Messenger; látom, egykori főiskolai csoporttársam írt. Nagyon régen nem beszéltünk, pedig 4 év alatt mennyit nevettünk, tanultunk is, azért barátság volt.

Megnyitom az üzenetet; egy cica mosolyog rám, picike még, a két kedvenc színemet viseli, szürke-fehér, hosszúszőrű, szemei mintha ki lennének húzva, biztosan kislány – gondoltam; naná, hogy az.

Gazdi kerestetik a cicusnak; naponta bombázott a képeivel, videóival. Bűbájos, kedves, szívmelengető fotók.

Felhívott egy tavaszi napon, hogy szóban is elmondja, legyünk mi, akik vigyázunk rá.

A válaszom akkor: 

-Most nem cicázunk, drágám!

Ennyiben maradtunk AKKOR.

Kaptam olykor pár képet, hogy milyen édes, hogyan vadászik… még mindig a főgazdiékat boldogította.

Mert lett volna más gazdi, de Gombika Ránk várt, Vikó nem adta.

Aztán jött a nyár eleje, azon kaptam magam, hogy az onkológián mellelváltozással megműtöttek, nem lehet gyermekem többé, a GOMBÒC-ot eltávolították, terápia indul.

S ekkor jött a gondolat, hogy gyermekkorban is volt cicám, szeretek gondoskodni, ha nem lehet baba, testvére a fiamnak, hát legyen egy cica. 

Műtét után, egy séta alkalmával egy cica mellénk szegődött, aki sajnos másnap reggelre „eltűnt”.

Volt sírás, aggodalom, mi lesz most? 

És akkor …, tudtam, hogy az a pici nyíregyházi cica, akit csupa „véletlenségből” a főgazdi, az én legjobb, igaz barátnőm Orha Viktória Gombóckának nevezett el- a Miénk. 

Felhívtam, elmondtam neki, hogy MOST cicázunk, drágám, Gombócka-Micike-Mirtilke már a terápiám alatt társam volt, a fiamnak is könnyebb volt így az a pár hónapunk.

Az utókezelések alatt Gombócka őrzött, vigyázott, védett; meg a családom, fiam, dokik, és az a lány, aki azóta a mindennapjaim, életem fontos része lett.

Köszönöm Mindenkinek.

Cicás Viki néni – ahogy a fiam hívja, s szereti, szeretjük; azért, aki, amilyen, amire tanított, folyamatosan mutatja az utat.

Egyszer megkérdeztem Tőle:

Hogy én mit rakok a mi kapcsolatunkba plusz dolgot?

Azt mondta: Azt, aki vagy, Evi!

Hát ezt magyarázni sem kell.

Együtt mentettük Gombócot, mikor kiesett a 6.emeletről, vittük orvoshoz heteken át, etettük, óvtuk, most Mi gyógyítottuk Őt; együtt.

És Micike meggyógyult magától… mert van, ami kegyelemből, magától érkezik.

Újra megtanult járni, enni, lenni nélkülünk, a szerető, gondoskodó tettek oda-vissza áramlanak.

Ő gyógyított engem – mi Őt.

Önzetlen, igaz barátságok igenis vannak, nekünk adatott, Orha Viktória, csak vigyáznunk kell rá; s fogunk is.

Mennyi vidám pillanatot, praktikus tanácsot, meglátást, szépséget, egy kis lényt, Gombóckát hoztál az életünkbe.

Igyekszem meghálálni.

S így maradt a cicus MINDENKIÉ!

Mert bármikor jön, jöhet, várjuk, alig várjuk!

Közös, szeretett macskás esték.

Köszönöm, Vikókám.

Örök barátsággal,

Ölellek,

Evi

-Hajnal Evelin-