Egy új, magyar kutatók közreműködésével megjelent nemzetközi tanulmány szerint megállt a biológiai sokféleség növekedése az európai édesvizekben, ezért sürgős cselekvésre hívják fel a döntéshozók figyelmét.…
Már egy rövid hőhullám is megváltoztathatja a vízi ökoszisztémák fajösszetételét és a köztük lévő interakciókat, ami potenciálisan hosszú távú következményekkel jár – erre az eredményre…
53 év alatt csak egyszer öntözték 1960-ban David Latimer kíváncsi lett, és úgy döntött, hogy egy üvegpalackba pókfű hajtást vet. Soha nem gondolta volna, hogy…
Több mint 1,1 millió érvényes aláírás gyűlt össze a cápauszony-kereskedelem betiltásáért indított európai polgári kezdeményezéshez, így az Európai Bizottság elé kerül az ügy. A brüsszeli…
Az eddig véltnél évtizedekkel korábban, már a 20. század elején melegedni kezdett a Jeges-tenger egy kutatás szerint. A melegedést az Atlanti-óceánból a törékeny sarkvidéki ökoszisztémába…
A válság felé tántorgó világban megengedhetjük-e azt, hogy ilyen mértékű legyen a startup ötletek elképesztő halandósága? Az általánosan használt ökölszabály, amely szerint 10-ből egy startup…
Elindították a világ első műholdas korallzátony-figyelő rendszerét, amely élőben követi nyomon a korallok fehéredését – jelentette be az Arizonai Állami Egyetem. Az Allen Coral Atlas…
