Ma már egyre több helyről lehet hallani, hogy az emberiség egyfajta tudati fejlődésen, a tudat evolúcióján megy keresztül, mert kezdi meghaladni testi, elmebeli korlátait. Ugyanakkor…
Gondolkodtál már valaha azon, hogy elindíts egy saját vállalkozást? Hogy kipróbáld magad a magad uraként, a saját elképzeléseid mentén, a saját választásaid alapján építve egy…
A MEGÚJULÓ ENERGIATERMELÉS EGY MÁSIK MÓDJA Az elmúlt évben több témáról is írtam, amelyek igazán érdekeltek, bízva abban, hogy egyre többen vannak így ezzel. Mivel…
Kedves olvasó! A cikkben leírtakkal nem szükséges, hogy egyetértsen. Mindössze annyi vele a célom, hogy egy másik nézőpontból mutassak rá a pénzre, ami olyannyira meghatározza…
Mix&match hét van egy általam kedvelt női csoportban. Nagyon tudnak ám ezek a csajok vegyíteni: csíkosat kockással, párducot indákkal. Wow! Meglepő, és egyben tanulságos minden…
Legtöbben valahol a béka feneke alól kezdjük menedzselni a pénzügyeinket, és a háztartásunk gazdálkodását. Jellemzően hiányoznak a pénzügyi alapok, mert az alapképzésből ez valahogy kimarad,…
Egy dologban úgy hiszem rögtön az elején megegyezhetünk: A legjobb marketing eszköz számodra az elégedett ügyfél véleménye. Saját magamból és a környezetemből kiindulva mindennek utánanézek…
Bámulatos számomra, ahogyan egy cikk összeáll. Micsoda térbeli-időbeli-lélekbeni összerendeződés kell ehhez! Sosem aggódom, mert mindig rám találnak a szavak, amelyek betűtestet kívánnak ölteni, méghozzá itt,…
Amennyiben a válaszod az, hogy nincsen, de nem vagy pénzügyi tanácsadó, vagy nem értesz a pénzügyekhez, Neked szól ez a cikk. Elsősorban érdemes definiálni a…
Az előző részben a kényelmesebben és a legkevesebb macerával járó biztosítási alapú megtakarításokról gondolkodtam hangosan. A téma persze sokkal bővebben és részletesebben folytatható, ugyanakkor sem…
