Magyar ökológusok is részt vettek annak a tanulmánynak az elkészítésében, amely kimutatta, hogy az európai őserdők, öreg erdők szénmegkötése sokkal nagyobb, mint korábban gondolták. Európa…
A madarak agya a testméretükhöz képest nagyobb lett az utóbbi 70 millió év evolúciós változásainak eredményeként – derült ki egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatából, amelyhez kapcsolódóan…
A „Borderlands 3” játékosok egy olyan összetett rejtvényt fejtettek meg a bélbaktériumokról, amelyeket még a fejlett algoritmusok sem tudtak. A Nature Biotechnologyban április 15-én megjelent…
A Föld ismert virágos növényeinek 45 százalékát kihalás fenyegetheti – figyelmeztettek a tudósok egy új átfogó tanulmányban, amelyet a BBC News ismertetett. A fenyegetett növények…
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kislány Zuglóban, akit Boginak hívtak. Bogi Szülei nem akarták, hogy ott kezdje meg a tanulmányait, ahova körzetileg…
Egy öreg fecske ülésén várom, hogy végre hazaérjek. Sosem szerettem a vonatos utazást, különösen azóta, hogy tanulmányaim okán a Déli végekre költöztem. Ez a Déli…
Egy friss tanulmány szerint a világ nagy tavainak és víztározóinak több mint fele zsugorodott az 1990-es évek eleje óta elsősorban az éghajlati válság és az…
Még mindig emlékszem arra az udvarra, amelyet debreceni tanulmányaim idején láttam egy erdős részen lévő utcában. Olyan különleges volt és mégis egyszerű, még tíz év…
AZ ÁLOM ÉS A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA KAPCSOLATA Nem véletlenül választottam ezen írásom címének egy klasszikus Philip K. Dick regény címét átalakítva. Az abból készült film,…
Az Alföldön található erdőssztyepp-foltok és kunhalmok biodiverzitását vizsgálva az ELKH Ökológiai Kutatóközpontban (ÖK) munkatársai azt találták, hogy ezen elszigetelt elhelyezkedésű élőhelyek természetvédelmi értéke kis méretük…
