A nő biológiai változásai, hormonális változásokhoz köthetőek. Amikor kislányból nagylány lesz, amikor várandós lesz, és végül, amikor belép a klimaxba. „A menopausa görög-latin eredetű szó,…
– avagy, hogyan használd jól, ha azt választod! Középiskola után az egészségügyben dolgoztam, az eredti szakmám vegyész, így dolgozhattam kórházi laborokban, de rövid ideig bepillantást…
5 ismert időmenedzsment technika, ami garantáltan egyensúlyban tat Én őszintén vallom: nem való mindenkinek a home office. A pandémia előtt is egyre nagyobb teret kapott…
Mesterséges intelligencián alapuló, az Alzheimer-kór korai felismerését lehetővé tevő szűrési platformot fejlesztenek 15 ország tudományos, üzleti és klinikai szervezeteinek részvételével az Európai Unió Horizon Europe…
A nehezített fogantatás és a karácsony Bár az áruházak polcai már október végétől roskadoznak a karácsonyi dekorációk és a lehetséges ajándékok tömegei alatt, az emberek…
Annamarit a Fitness Instruktori Képzésről ismerem. Csoporttársak voltunk. Edzettünk egymás mellett az órákon, de ha jól emlékszem a vizsga és a tanulási időszak hozott bennünket…
Egyre rosszabb a helyzet, pedig lenne megoldás Az óraátállítás kihívás elé állítja a szervezetet és befolyásolja az alvás minőségét is. Azonban a téli időszámítás nélkül…
A hatóanyagfókuszú kozmetikumok korát éljük, de a peptidek fontosságáról még mindig kevés szó esik. Jótékony hatásukat az orvostudomány is évtizedek óta alkalmazza, hisz ezek között…
A szexpozitív szemlélet és életstílus egyre nagyobb teret hódít meg napjainkban, és válik ismertté az emberek számára, melynek elsődleges és alapvető üzenete, hogy a szexualitás…
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében. Az ELTE Szerves Kémiai Tanszék…
