A tartás, tartásdíj szavak hallatán az emberek többsége a gyermektartásra asszociál, fontos azonban tudnunk, hogy a gyermektartás csak egy része az úgynevezett rokontartás teljes halmazának. Tekintettel arra, hogy a gyermektartást a hatályos jogi szabályozás is kiemelten tárgyalja, valamint arra, hogy ezen részhalmaz tart számot a legnagyobb érdeklődésre, ezen témát egy külön cikk keretei között fogjuk tárgyalni a későbbiekben.

A gyermektartás különválasztását követően a jogszabály több kiemelt csoportot is megnevez. A polgári törvénykönyv külön szól a házastársi tartásról (mely a köztudatban inkább „asszonytartás” néven ismert, annak ellenére, hogy az bármelyik házastárs – így a férj – számára is megállapítható), a testvér, valamint a szülőtartásról, melynek kiemelése a jogszabályban viszonylag újkeletűnek tekinthető.

Fenti főbb kategóriákon kívül más rokonok is jogosulttá válhatnak tartásra, amennyiben a törvényi feltételek teljesülnek az ő vonatkozásukban is.

A rokontartásra való jogosultsághoz két alapvető körülménynek kell teljesülnie, nevezetesen rászorultságnak kell fennállnia a jogosult oldalán, ugyanakkor szintén elengedhetetlen feltétel, hogy az a rokon, akitől a tartást igényelnénk, rendelkezzen teljesítőképességgel.

Amennyiben a rokontartás kérdése bíróság elé kerül, a bíróságnak mindkét fenti feltételt részletesen meg kell vizsgálnia.

A rászorultság vizsgálata során elsődleges, hogy a saját rászorultságon felül a jogosultnak sem őt eltartani képes házastársa, sem volt házastársa, sem élettársa nincs. Ha ugyanis valaki ilyen párkapcsolatban él, vagy élt, elsődlegesen párja /házastársa, vagy élettársa/ köteles a tartásra. Ezen körülményeken felül szintén vizsgálandó körülmény, hogy a rászorultság kiküszöbölhető lenne-e az igénylő saját magatartása által. Ha ugyanis valaki önhibájából nem vállal munkát, az nem alapozhatja meg azt, hogy egy rokona köteles legyen őt eltartani.

Amennyiben a rászorultság vizsgálata azt az eredményt mutatja, hogy az valóban fennáll, következik a tartási képesség vizsgálata. Hiába rászoruló ugyanis egy adott rokon, ha a tartásra kötelezhető családtagja nem képes a tartásra, azaz nem rendelkezik olyan anyagi forrásokkal, hogy a tartást teljesíteni tudja.

Fontos kiemelni, hogy a teljesítőképesség csak a kötelezett kiskorú gyermekének és magának a kötelezettnek a tartási költségein felül lehet vizsgálni, hiszen saját létfenntartásának veszélyeztetése senkitől nem várható el.

Ha a fent említett két feltétel fennáll, még mindig szükséges annak vizsgálata, hogy a jogosult nem érdemtelen-e a tartásra.

Az érdemtelenség akkor áll fenn, ha a rászoruló rokon a kötelezettel, vagy vele élő hozzátartozójával szemben   olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít vagy olyan életvitelt folytat, amely miatt tartása a kötelezettől nem várható el (különösen ide tartozhat az adott családtag fizikai, vagy pszichés bántalmazása, bűnöző életmód, szenvedélybetegségek súlyosabb változatai).

Előfordulhat olyan eset, hogy egy családban több tartásra rászoruló családtag is van, ilyen esetekre a jogszabály sorrendet állít fel a jogosultak között. A sorrendben legelöl természetesen a kiskorú gyermekek állnak, hiszen ők azok, akik – néhány extrém esettől eltekintve (pl. a sport, vagy művészi tevékenység alapján saját jövedelemmel rendelkező gyermekek) – semmiképpen nem képesek saját eltartásukra. A kiskorúakat a nagykorú, de még mindig rászoruló gyermekek követik a sorban. A gyermekek után a házastárs, volt házastárs, élettárs következik, majd utánuk következnek a szülők és egyéb rokonok.

A jogosultság megállapításán kívül a legnagyobb kérdés a tartással kapcsolatosan természetesen annak módja és mértéke, azaz, hogy milyen formában és milyen összegben kell a tartást teljesítenie a kötelezettnek.

Kiemelendő, hogy mind a tartás módjának, mind összegének vonatkozásában a feleknek lehetősége van megállapodni egymással, s ezen megállapodásokat – amennyiben a jogszabálynak megfelelő – a bíróság minden további vizsgálat nélkül jóváhagyja. Megállapodás hiányában azonban a bíróság ítélettel dönt.

Számos esetben felmerül a kötelezettekben, hogy a jogosult esetleg nem „helyesen használja fel” (praxisomban gyakran elhangzó mondat a „műkörömre, dohányzásra, vagy egyéb luxuscikkekre költi pl. élelmiszer helyett”) a tartásdíj összegét, ezért szívesebben teljesítenének természetben. A jogszabály ugyanakkor egyértelműen úgy rendelkezik, hogy – felek megállapodásának hiányában – a tartási kötelezettséget pénzben kell megfizetni, s azt a jogosult saját beosztása szerint használhatja fel. Általánosságban a való élet is azt mutatja, hogy a megítélt tartásdíj csupán szűkösen fedezi a jogosult létfenntartásához szükséges igényeit, azokon felül nemigen marad luxuscikkekre fordítható összeg.

Eljutva a tartásdíj mértékének kérdéséig: azt a bíróság a jogosult indokolt szükségletei és a kötelezett teljesítőképessége alapján határozza meg. Indokolt szükségletek alatt természetesen a létfenntartás költségei vizsgálandóak. A vizsgálat során a jogosultnak részletesen bizonyítania kell kiadásait, melyek kiemelten a rezsiköltségekből, étkezési kiadásokból, szükség esetén gyógyszerköltségekből állnak.

Amennyiben a rászorultság, teljesítőképesség és a tartásdíj összege is megállapításra kerül, a bíróság a tartásdíj fizetési kötelezettséget határozatlan időre állapítja meg (kivéve abban az esetben, ha a rászorultság pl. előre ismeretes időtartamig áll fenn).

Természetesen, amennyiben a rászorultság megszűnik, a jogosultnak kötelezettsége ezen tényt a bíróság felé bejelenteni, s a kötelezettség megszüntetését kérni. Ennek hiányában – kötelezett későbbi kérelme alapján – jogosultnak visszatérítési kötelezettsége keletkezik, melyet kamatokkal együtt kell teljesítenie.

A fentiekben tárgyalt alapvető szabályozás természetesen a gyermekek tartására is vonatkozik, azonban ezen szabályokat a polgári törvénykönyv tovább szofisztikálja. A gyermektartás részletes elemzésére következő cikkemben kerítek sort.