Elengedés, lezárás, vég. Ezek a fogalmak nem tartoznak a kedvenc szavaink közé. Sőt! Megpróbálunk tőlük elmenekülni, próbálunk ellenük küzdeni.

Sok arca van ennek a küzdelemnek. Az egyik ilyen, az idővel való küzdelem. Ez mutatkozik meg akkor, amikor egy csomó tevékenységet próbálunk beletuszkolni egy napunkba vagy például nőként megvesszük az első szemránckrémet. Amikor férfiként először merül fel benned a gondolat, hogy ideje az ősz szálakat eltüntetni a hajadból.

A harcnak van olyan arca is, amely azonban ennél rejtettebb módon jelenik meg. Ilyen a magad felé támasztott elvárás, az önmagad feletti ítélkezés (és az is amikor másokat ítélsz meg).

Ilyen gondosan rejtegetett harc az önsajnálat, a megbánás és az önostorozás. Ezeket próbáljuk eltitkolni és talán pont emiatt számtalan módon tud megjelenni.

Néha egy másik ember viselkedésében, aki tükörként mutatja ezt meg. Néha a szavainkban, ami a keserűség ragacsos mérgével van átitatva. Ezekből születik meg idővel a bizalmatlanság, amiből már egyenes út vezet a „világ egy fenyegető hely” nevű gondolathoz.

Kanyarodjunk azonban vissza az elmúlás témaköréhez.

Képzeld el, hogy milyen lenne olyan életet élned, ahol nem lenne szükséges nap, mint nap arra fordítanod az időd nagy részét, hogy az elvárások, minősítések, hiányérzetek pókhálójában vergődj. Amikor nem arra kellene fókuszálnod, kinek és hogyan tudsz megfelelni, mert nem lenne benned az összehasonlítás kényszere.

Ugye jó lenne?

Szeretnéd?

Ha a válaszod igen, akkor van egy jó hírem. Mindez lehetséges. Továbbmegyek. Te magad is el tudod érni ezt, külső segítség nélkül.

Jól hangzik? Szeretnéd?

Na de hogyan csináljam?- hangozhat most a kérdésed. Elárulom.

A kulcs, az igazi titok ennek eléréséhez az elengedés. Ez a lezárása a hiányokra való fókuszálásnak. Kilépés abból a körből, ami bár komfortos, mégis fárasztó számodra, és amit az „elvárások önmagam felé” címszóval láttál el. Hiszen tulajdonképpen ki tartja fent ezt az ördögi kört, amelybe akár naponta belesodródsz?

Ki a felelős azért, hogy az érzés benned „a nem vagyok megfelelő” gondolatban csúcsosodik ki?

Ki tartja fent ezt a gondolatot?

Mi az, amitől ez a gondolat valójában megvéd?

Tudom ezek nem könnyű kérdések, de érdemes velük szembenézni.

A titok tehát ezeknek az elengedése vagy legalábbis az előtérbe helyezés helyett, a háttérbe való átvonultatása lesz. Az, hogy mire és mennyi figyelmet helyezel, az egyedül rajtad múlik.

Engedd el azt a megszokást, hogy az elengedés, a lezárás egy mumus, aki kivont szablyával közelít feléd. Lásd őt egy jó barátnak, aki a félelem eszközének segítségével megmutatja neked, mi az, aminek már lejárt az életedben az ideje.

Ha ugyanis elengeded, lezárod azt, ami nem jó neked, ami nem működik, ezzel rengeteg energiát szabadítasz fel önmagad számára. Ezzel teret nyitsz az új dolgoknak, a kellemesebb érzéseknek.

Az elmúlás havában erre kapsz lehetőséget, ehhez kapsz motivációt.

Nincs mitől tartanod, mert elveszíteni csak azt tudod, ami sosem volt a tiéd. Ami valójában csak illúzió volt (mint az is, hogy nem vagy megfelelő, vagy az, hogy valójában mindent irányításod alá vonhatsz).

Mit mondasz? Érdemes megpróbálni?