Az önszeretet nem csak egy öngondoskodási rutin

Néhány hónappal ezelőtt a Belső Gyermek Munka (a Magazin októberi számában olvashatod cikkemet a Belső Gyermekről) részeként az öngondoskodást elkezdtem a napi rutinommá tenni. A naptáram egész hétre be volt táblázva olyan tevékenységekkel, amelyek számomra értékes elfoglaltságokat képviselnek és általuk úgy érezhetem, én is számítok, én is fontos vagyok magamnak, én is megérdemlem a figyelmet és a törődést.

Egy ideig ez működött is. De 2 hét után már csak egy nyűgnek éreztem, egy kötelező feladatnak. Elveszítette a varázsát, én pedig a lelkesedésemet.

„Hogy lehet ez?! Miért esik nehezemre magammal foglalkozni és megadni magamnak azokat a dolgokat, amiket másoknak könnyedén és ösztönösen adok?”

Beletelt néhány napba, amíg rájöttem: az önszeretet alapja a felelősségvállalás a saját jóllétemért és a boldogságomért.

Azaz, hiába van egy külső öngondoskodási rutinod, ha az nincs megalapozva BELÜL. Egy mentális behangolással.

Először a gondolkodásmódomat kellett áthangolnom. El kellett jutnom arra a felismerésre, hogy nálam jobban senki sem ismerheti a saját testi, lelki és mentális szükségleteimet, és így csakis én vagyok felelős azért, hogy kielégítsem ezeket.

Az önszeretet nem az öngondoskodással kezdődik, hanem a belső szükségleteink felismerésével.

Hiszen hogyan elégíthetnéd ki a szükségleteidet, ha nem tudod, mik a szükségleteid?

Hogyan ismerhetőek fel a szükségleteink?

Ha benned is felmerült ez a kérdés, ne érezd butának magad, mert nem vagy az. Ez a kérdés csak azt mutatja, hogy bár sok mindenre megtanítottak minket gyerekként, néhány kulcsfontosságú dolog mégis kimaradt. Ilyenek például a szükségleteink, az érzéseink vagy a gondolataink beazonosításának képessége. Ezek önismereti és öntudatosság kérdések.

Szüleink és tanáraink (és az ő szüleik és tanáraik) megtanítanak minket élni a külső világban, de azt a kardinális kérdést minden korábbi nemzedék elfelejtette feltenni, hogy: „Ki vagyok én?” Azaz: „Ki él bennem?” Ki is az, aki a külső világban megpróbál eligazodni? És még inkább: hogyan tudnánk jól eligazodni ebben a külső világban a belső ismerte nélkül; anélkül, hogy tudnánk, kik is vagyunk valójában, és hogyan hatnak külső életünkre a belső folyamataink; a gondolat és érzelemvilágunk?

Nem a szüleink hibája! Őket is tanította valaki, és az ő szüleiket is sok-sok generációra visszamenőleg. Ahelyett, hogy a hibásokat keresnénk a távoli múltban, fókuszálhatunk a megoldásra, a hiány pótlására itt, a jelenben.

Tehát, hogyan ismerhetőek fel a szükségleteink?

1. Készíts egy listát és írd le, mely tevékenységek/hobbik azok, amelyek a leginkább feldobják a napod, „feltekerik” a kedélyed, lelkesítenek, örömet okoznak, relaxálnak vagy elégedettséggel töltenek el.

2. Figyeld a tested jelzéseit a fizikai igényeid azonosításához.

3. Figyeld az érzéseidet. Ismerd fel és nevezd meg őket. Mikor, hogyan érzed magad. Mi, hogyan hat rád érzelmileg. Mely esemény, beszélgetés vagy tevékenység milyen érzéseket ébreszt benned. Minden nap tedd fel magadnak a kérdéseket: „Mit érzek most?” És: „Miért érzem így magam?”

4. Meditálj, vagy elmélkedj, vagy végezz rendszeres önvizsgálatot, mindegy, a lényeg, hogy tudatossá válj a gondolkodási és érzelmi szokásaidra, és a belső párbeszéded negatív tendenciáira. És amint észreveszel egy negatív mintát, kapcsold át a fókuszod: önkritika helyett, használj pozitív önmegerősítéseket.

Az önszeretet az önFelismeréssel kezdődik

Az igényeid felismerésével, amelyhez tudatosság szükséges. Önvizsgálat, ÖnMegismerés. Önmegfigyelés. A befelé figyelés bármely tudatos formája.

Az első lépés befelé vezet, majd amikor belül elrendezted a prioritásaidat, elindulhatsz kifelé, hogy megvalósítsd azt a gyakorlati életedben.

Ezért nem volt hatékony és tartós az első próbálkozásom az öngondoskodási rutinnal.

Mert a legfontosabb lépést kihagytam. Az alapozást.

De miután átgondoltam, mit és hogyan szeretnék elérni, képzeld, már nem is volt szükségem a heti öngondoskodási tervre!

A naptáram ezen szakasza üresen maradt. És ez az igazi varázsa ennek!

Mert amint elkezdtem őszinte érdeklődéssel és szándékkal befelé figyelni, azonnal tudtam, hogy mikor, mire van szükségem (érzelmileg is!) és csak ösztönösen követtem a belső iránytűmet. Innentől kezdve a napi rutin már nem volt egy kötelező-szagú, erőltetett feladatsor. Mert az öngondoskodásom többé már nem egy napi rutin volt, hanem a belső iránytűm tudatos követése.

Ha szeretnél többet olvasni és tájékozódni az önismeret és tudatos élet témáiban, találsz még ilyen és hasonlóan informatív írásokat a Facebook oldalamon. Várlak szeretettel itt: www.facebook.com/kiarahivatalos