A félelem sajnos mindennapjaink része lett, olyannyira, hogy gyakran már észre sem vesszük. Annyira megszokjuk a szorongásunkat, hogy már-már komfortossá válik.

Pont ez a csapdája és ezért is nehéz tőle megszabadulni. Hiszen ez már ismerős érzés. És ahogy a mondás is tartja, „jobb az ismerős rossz, mint az ismeretlen jó”.

Van azonban egy másik mondás is, ami bevallom engem is évtizedekig kísértett, miszerint „jobb félni, mint megijedni”.

Emlékszem az egyik alkalomra, amikor rákérdeztem erre a mondatra magamban és bizony meglepett a felismerés. Ha jó félni, akkor állandóan szoronganom kell, ami rengeteg időmet felemészti. Viszont, ha egyszer úgy alakulna, hogy megijedek, akkor addig a pontig, amíg ez el nem jön, teljesen nyugodt vagyok. Ráadásul, amikor ijedt vagyok, akkor az annyira motivál, hogy megoldjam, hogy kreatívabb, sőt nyitottabb leszek szinte pillanatok alatt.
Saját tapasztalataimból merítve elmondhatom, hogy sokkal hasznosabb számomra nem félelemben élni, hanem bízni abban, hogy ott és akkor, amikor megijedek, a megoldásokat is megtalálom majd.

Szóval mit gondolsz, Nálad mennyire igaz az, hogy „jobb félni, mint megijedni”?

Haladjunk azonban tovább a félelem egyéb megnyilvánulásaira, amelyek egy picit rejtettebb formában jelennek meg.

Itt van mindjárt a sok ember által ismert: Bizonytalanság

Gondolkodtál már azon, hogy mi van mögötte?

Vajon mi okozza ezt az érzést?

Mi az, ami elbizonytalanít?

Ez belül van, vagy külső hatásra jön elő?

Ha ráébredsz, hogy nincs külső hatás, tehát nincs olyan személy vagy esemény, amely ezt okozza, akkor érdemes magadba nézned.

Ha a helyzet bizonytalanít el, akkor a következő kérdést tedd fel: Mire nem vagyok képes ebben a helyzetben? Mit gondolok ezzel a helyzettel kapcsolatban magamról?

Mondok egy példát:

Gyakran nem mered kimondani a véleményed, pedig nagyon szeretnéd.

– Mire nem vagy képes ilyenkor? Őszintén beszélni a saját gondolataidról és érzéseidről.

– Mit gondolsz ilyenkor magadról? Nem fognak meghallgatni, ellentmondanak, nem értenek meg.

Végül még kiderül, hogy esetleg nem is tudod jól a dolgodat, vagy nem leszel elfogadható. Tehát jobb bele sem vágni, mert így nem kell azzal szembesülnöd, hogy nem vagy megfelelő.

Tehát a példánál maradva: Félsz attól, hogy kiderül, nem is vagy elég jó, esetleg buta vagy. Ez az a félelem, ami a bizonytalanságot okozza, és végül lakatot tesz a szádra.

Ennek egyébként lehet még további folyománya, hogy a döntéseket nem mered meghozni.

Itt is gyakran ez a bizonytalanság és a mögötte lévő félelem bénít meg. Ráadásul még ott van a sosem szűnő frusztráló gondolat is: Mi van, ha rosszul döntök? Mi van, ha ezt választom, és örökre elveszítem a másik lehetőséget?

Ilyenkor inkább a nem döntést, a halogatást választjuk (ami egyébként szintén lehetne tudatos döntés, miszerint most nem vagy döntésképes és pont).

Ez a kétely is félelemre épül, hiszen a rettegés valaminek az elvesztésétől és a hibázástól elég ijesztő. Emiatt a döntéshelyzetekbe sok ember beleragad, mert nem veszi észre, hogy az alapprobléma nem a választással van, hanem a mögötte lévő félelemmel.

Egyébként mindkét esetben gyakran a mélyben lapul ugrásra készen az oly sokat táplált gondolat, hogy nem vagyok olyan jó, mint mások. Ez az alulértékelés egy folyamatos félelemspirált hoz létre. Mondanom sem kell, hogy az ilyen összehasonlításban többnyire te fogsz vesztésre állni. Akkor már inkább elkerülöd a megnyilvánulást és maradsz a félelemkerékben, hiszen így nem kell szembesülnöd a saját hiányaiddal?

Sajnos ez az út azonban nem oda vezet, ahová el szeretnél jutni.

Mi lenne, ha ilyenkor nem másokhoz hasonlítanád magad, hanem mondjuk az öt évvel ezelőtti önmagadhoz? Lehet, hogy találnál pozitív változást magadban?

Próbáld ki, meglátod, mire jutsz.

Biztos lesz olyan terület az életedben, ahol ezt a pozitív fejlődést felfedezheted. Ha esetleg mégsem, akkor pedig itt az ideje, hogy tűzd ki célul az egyik ilyen fejlődési vágyad.

Ha az alulértékelést, mint szokást megtöröd, nem csak a félelem karmaiból tudsz megszabadulni. Ezzel az önbizalmad, az önbecsülésed palotáját is elkezded felépíteni. Ennek pedig minden téglája hatalmas erőt fog adni neked.

A félelem sötétebb álruhája a féltékenység és irigység is. Mindkettő gyökere a hiányon alapszik. Amikor féltékeny vagy, valójában félsz attól, hogy a másikat elveszíted.

Amikor az irigység démona kísért, akkor a hiánytól, a nélkülözéstől rettegsz. Szeretnéd végre elérni a biztonságot, de akármennyire hajszolod, képtelen vagy utolérni. Ilyenkor pedig a már jól ismert összehasonlítás csapdájába esel, és azt gondolod, a másik ember valamit jobban tud, hiszen neki sikerül. Tehát itt vagyunk megint, a „nem vagyok elég jó” ismerős előszobájában. A félelem pedig beléd mar, és azt hiszed, hogy ez a gondolat igaz rád.

Ezek a félelem álruhák sok energiát és önbecsülést rabolhatnak el tőled. Érdemes velük megismerkedni, hiszen e nélkül nem tudod semmilyen formában feloldani őket.

Bármilyen megoldást is találsz rájuk (és hidd el, van jó néhány), ha nem ismered az ellenfeled, akkor nem lesz elképzelésed sem, hogyan győzd le.

Ezekre a megoldásokra azért nem látunk rá, mert a félelem beszűkít és bezár. Tehát ismerd meg őt, ezzel tágítod nézőpontod. Ha pedig valamit már ismersz, akkor picit magabiztosabbá válhatsz.

A válaszok benned vannak, csak fel kell tenni a jó kérdéseket, és figyelni milyen válaszok jelennek meg.