A tudat műtétje, avagy a transzcendencia extrém sportja

Érdekes dologról hallottam, egy Tíz napos elvonulásról, ahol nem lehet beszélni, nincs kapcsolat a külvilággal, napi 11 óra meditáció van és délután már nincs étkezés. Azonnal felmentem az oldalra és megkerestem, mi ez az egész, miről szól, és hogyan lehet jelentkezni és eljutni.

Szokásomhoz híven, de picit eltérve attól, akartam, beleugrottam, de itt mindenről informálódtam és követtem az utasításokat. Közeledett augusztus 16. amikor is délután 14:00-től 28-a reggel 7:30-ig nincs mobilhasználat. Csakhogy ne legyen egyszerű a történet 12-én, egy lengyel versenyen kificamodott és zúzódott a bokám, minek következtében kaptam egy fekvőgipszet. Szerdán kezdődik az elvonulás, végül is csak ülnöm és meditálnom kell, úgyhogy biztos nem fog senki az utamba állni, hogy részt vegyek ezen. Így is lett… Ezúton is köszönöm szépen mindenkinek, aki segített, annak ellenére, hogy nem nézhettünk egymásra.
Eljött a pillanat, leadni a mobilt, írószerszámokat, zenegépeket, mindent, amivel picit is kizökkentheted magad a befelé figyelésből. Szoba elfoglalása, ismerkedés a szobatársakkal, röhögcsélés, haverkodás, majd egy eligazítás, vacsora és alvás.

Szabályok: Nemes csend betartása 10 napig, másnap hajnaltól kezdve. Tartózkodni kell a szexuális kapcsolattól. Tartózkodni kell a lopástól. Tartózkodni kell a hazugságtól. Tartózkodni kell kábítószerek és alkohol fogyasztásától, valamint a dohányzástól. Nem végezhetsz edzést stb., stb.
Szóval, másnap a reggeli 4.00-ás ébresztő gongtól kezdve a földet kellett nézni merev arccal, se mimikai, se gesztikulációs, se hangi kommunikáció nem lehetett a másik emberrel. Ki volt jelölve egy menedzser külön a női szakasznak és a férfi szakasznak is. Csak vele lehetett legszükségesebb esetben kommunikálni halkan elvonulva, illetve Ő volt a tolmács, amikor audiencia volt a Tanítóval.
Tökéletes helyszín volt erre a salgótarjáni ifjúsági tábor. Elszeparálva férfiak/nők, férfi és női tanító, régi és új tanítványok, mosdó, zuhanyzó, ebédlő, meditáló helyiség, tanítói és civil bejárat a meditáló helységbe, angol illetve magyar nyelvű emberek esti előadás idejére.
Reggel 4:00. Gooooongggg. 4:30-tól 6:30-ig egyéni meditáció a teremben vagy a szobában. 4:20-kor egy figyelmeztető gong ismét. Hát a hajnali kelés nehezen ment, de küzdöttem!
Étkezések: Mivel ingyen van az egész elvonulás, te adsz adományt, ezért alacsony költségvetés van, de igyekeztek ellátni mindenkit, glutén-, laktóz-, mindenféle érzékenységeket figyelembe véve, főleg a vegánságot, szóval mindenki vegán ételeket fogyasztott.

8-9-ig közös meditáció a teremben, utána egyéni, illetve a tanítók által meghatározott embereknek közös meditáció. Ebédszünet, majd egyéni meditáció, majd 14:30-tól közös meditáció, egyéni meditáció, teaszünet, közös meditáció, előadás, záró meditáció és végül alvás. Zuhanyozni és mosni csak a szünetekben lehetett, meditációs időszak alatt nem.
Az egész 11 nap tökéletes volt. Minden időben és érthetően zajlott, nem voltak kétes instrukciók. Egyszerű és nagyszerű az egész. Én végig azt éreztem, úúúristen hááát végre itt a gyémánt a kezemben, minden megoldás kulcsa, az esszencia. Ha valamit nem értettél, a tanítóhoz lehetett ebédszünetben feliratkozni és kérdezni, valamint az esti másfél órás előadások nemcsak hogy szórakoztatóak, de világosak voltak és az esetleges foltokat kitisztították.
Nagyon nehéz munka kezdődött. Egyedül magaddal, csak magad vagy, a gondolataiddal, lelkivilágoddal, a legkeményebbeket is megtöri. Rengetegen adták fel és mentek haza az első-második… stb., 8. napon is. Nekem a 7-8-9-edik nap volt a mélypont. Haza soha nem jöttem volna, mert tudtam, hogy ez kell nekem és gyerünk, fájjon most, mert később jobb lesz. Mindig az essünk túl rajta előbb híve voltam. Hát fájt is, nem egy pánikszerű sírógörcs tört rám, fojtogató érzés, düh, rettegés, kínzó gondolatok, horror filmek, erőszak.
De hova meneküljek? Meddig menekülhetek? Mi is, ami elől menekülök? Saját magam és a belső világom elől? Ezt nem lehet. Ha én elmenekülök az ásás, a takarítás és a bennem levő dolgok elől, akkor mégis hogyan oldódna meg? Ki csinálná meg helyettem?
Senki!
Ez az, ami végig bennem volt.
Azt leszámítva, hogy nem beszélhettünk egymással, sok lánnyal szimpatizáltunk, mosolyogtunk néha titkosan össze. Főleg, mivel a fekvőgipsszel zuhanyozásom konkrétan közröhej tárgya volt.

Sok mindenre rájöttem és sok mindenre volt idő, sok mindenen tudott az ember szemlélődni.
Pl.: mennyi ideje is van az embernek, ha nincs telefonja, nem nézegeti a facebook/instagram/messenger kombót, hanem Önmagát nézegeti.
Gyerekkorom óta először töltöttem azzal időt, hogy a délutáni teaszünetben négylevelű lóherét gyűjtögettem. Imádtam és élveztem a “na vajon meglátom? na vajon meglátom, hiiiii, ott eeeeeegy” életérzését, örömét.
A délutáni meditáció és a szünet előtt feküdtem a domboldalon, hallgattam a szöcskéket. Tudtátok, hogy a szöcske a két hátsó “térdét” összeérintve adja ki azt a zizegős hangot? És hogy így üzennek egymásnak? És hogy mindkét kezével megfogja a fűszálat, amit betol az arcába, majd megtörli a száját? Vagy, hogy a meztelen csiga olyan hangosan és nagyokat harap a levél széléből, hogy fél méterre is hallani, a csámcsogásáról nem is beszélve? Hihetetlen élmények voltak ezek.
Na de mi is a Vipassana? A Vipassana meditációt Sziddhárta, a Buddha fedezte fel. Jelentése: Mindent úgy látni és tapasztalni, ahogy az valójában van. Tehát nem az én, vagy a másik szemüvegén át, ítéletekkel tele, hanem pőrén és tisztán. Nagyon tiszta meditáció és technika ez. Nincs benne képzeld el ezt meg azt…vagy más humbug. Egyszerűen te vagy benne. A Te megéléseid, lelked, tested, tudatod. Minél többet gyakorolsz, annál jobban megy. Ezért sem lehetett beszélni 10 napig. Hogy ne tudjuk kitárgyalni a saját tapasztalásainkat, és ne hasonlítgassuk magunkat senkihez. Vipassana szerint mindenki teljesen egyedi és mindenki mindenről teljesen másképp gondolkodik, tehát felesleges az elvárás, hasonlítgatás és az ítélkezés. Minden nap volt 12 óra meditáció. Egyéni és közös, olyan ahol lehetett mozogni és olyan, amikor nem. Minden hanganyagról ment, este pedig egy másfél órás, humoros, életszerű példákat bemutató előadás volt az aznapi dolgokhoz kapcsolódóan. Mindig eltalálta mi uralhatja legtöbbünk gondolatát és erre adott megnyugvást. Ha valamit nem értettél, akkor lehetett kérdezni este is még a Tanítóktól.
Ez a meditáció, ez a tudati műtét nem piskóta. Nehéz, nagyon is. A tudatot irányítani, kordában tartani, fókuszálni, tartani a koncentrációt. Két perc múlva már a cukrászdában van az eszed, vagy épp egy problémán, vagy a szerelmeden, és rajtakapod magad, hogy “héééj, most a légzésemet figyeljük, gyere csak vissza” és újabb két perc múlva, ha nem előbb megint valahol máshol kalandozol. Érdekes, hogy a testet eddzük, de a tudatot nagyon kevesen, pedig a tudat irányít minket. Nagy kihívás edzeni, de utána nagyon nagy szabadság, és chill.

Az első 3 napban nem gyakoroltuk a Vipassanat, hanem a rávezető Anapana Meditációt, ami a légzésünk figyelése egy adott kis háromszögben a homlok közötti és a felsőajak feletti területen behatárolva. Így kezdtük el a fókuszálást, és a finom vagy épp durva érzetek megfigyelését. Utána szűkült a kis háromszög egy kisebb területre az orrpárnák és a felsőajak feletti részre. Csak az érzéseket, érzeteket kellett figyelni. Míg végül a Vipassana és az Aditthana ülés került sorra. A Vipassana meditációt Addithana azaz teljes elhatározás üléssel ötvöztük a közös ülésekkor. A teljes elhatározás azt jelképezte itt, hogy egy pozícióban maradunk behunyt szemmel egy órán át. Fontos és hasznos, mert ha nem vonod el a ficánkolással a figyelmed a testérzetekről, akkor jobban feloldódsz a körülötted lévő világban és jobban tudsz koncentrálni. Volt olyan érzetem, amikor a két kézfejem behatárolódása megszűnt létezni és eggyé vált a mindenséggel, forró bizsergő Bhanga érzés. Jó, de nem akarok hazudni, az első pár ülésnél azért már vártam, mikor szólal meg a kántálás. Elzsibbad kezed lábad, a gerinc melletti izomzat, a feneked, a térdhajlatod, minden. De amint odavezeted a figyelmed az érzésbe, rájössz, hogy elmúlt. Egyszerűen nem azonosulsz vele, csak figyeled. Egy két dolog nekem Eckhart Tolle által és a versenyek tapasztalásai által már ismerős volt. Ezt a fájdalom megfigyelést például csináltam már és valóban, ha nem engeded, hogy eluralkodjon rajtad, de nem állsz neki ellen, csak figyeled, mint egy testérzetet, és nem mint a TE testérzetedet, akkor elmúlik. Nem tud már uralni téged.
A Vipassanaban két fontos dolgot emelt ki a Mester, ami a szenvedéseinket okozza, és ha őszinték vagyunk tényleg e között a két dolog között pingpongozva töltjük el az életünket. Az egyik az állandó sóvárgás, jobb, több, szebb, drágább stb. iránt. A másik pedig az elutasítás, amikor valami rossz történik, büdös, kellemetlen, fáj stb. Se az azonosulás az enyém tieddel, sem a ragaszkodás nem előrevezető, se a szőnyeg alá söprés és elfojtás. Mindenhez Tökéletes semlegességgel kell hozzáállni, tudatosítva az Anicca gondolatot, hogy minden keletkezik és elmúlik, semmi sem állandó. Amint megszületik, megteremti az elmúlását is. A Vipassana meditáció alatt a fejtetőtől a talpakig és később a talpaktól a fejtetőig végigszemléljük a testünket, testérzeteinkre figyelve. Hideg, meleg, szúr, puha, érdes, forró, levegő, zsibbadás, nyilallás, hasítás, viszketés stb., bármi jöhet. Csak szemléljük az Aniccat tudatosítva. A melegséges érzéshez nem ragaszkodunk, nem sóvárgunk utána, és a kellemetlen érzéseket pedig nem utasítjuk el. Könnyűnek hangzik, de nagyon nehéz, mert az ember az elejétől kezdve főleg ebben a társadalomban a birtoklásra, a hovatartozásra, enyém tiedre, sóvárgásra, kisajátításra van nevelve.
Rengeteget kell gyakorolni ahhoz, hogy ezeket feloldjuk, de a kitartó gyakorlás eredményhez vezet.
A 10. nap végig a tudatunk műtéséről szól, a szeméten és lomokon való áttörésről, a múlt, a blokkok feloldásáról. Amikor közeledtünk a 10. naphoz egy 5 perces Metta Bhavanat (szeretet) tanultunk, amivel a “műtét után, úgymond gyógyíthattuk a sebünket” és amivel megoszthattuk a bennünk lévő szeretetet és együttérzést a világ minden élőlényével. Ez egy varázslatos érzés a meditációk végén.
A 11. napon feloldódott a Nemes csend és nemes fecsegés lépett a helyébe. Olyan szép embereket láttam meg akkor. Azok a haladók, akiknek meredt volt az arcuk, a szemük se rebbent semmire, mosolyra fakadtak és mennyire más az ember arca, ha mosolyog. Szépen megkezdődött a terefere, röhögcsélés, lelkizés, tapasztalások megosztása, viháncolás. Egyszerre volt nekem felszabadító, de nyomasztó is hogy vége a csendnek és meg kell szólalni. Megszokható és élvezhető a csend. Plusz számomra fájt, hogy másnap véget ér ez a közös utazás, és a való életbe kilépve, vajon tudom-e ilyen formában csinálni és folytatni. De Anicca.

Másnap a búcsú, a telefonok újraélesztése, visszakapcsolódás az életbe valóban nehéz volt, de kicsit sem fájdalmas. Olyan volt, amilyen valójában. Sokan azóta is tartjuk a kapcsolatot, és néha ha sikerül összehozni, közösen gyakorolunk. Az életem más irányt vett és jobban, tudatosabban tudom élni, nem remegek már, hogy lemaradok valamiről, csak vagyok, figyelek, nem viszonyítok és boldog vagyok

“A világot az elmúlás jellemzi, épp ezért a bölcs ember nem siránkozik, hiszen ismeri a világ működését.”

Ősi buddhista tanítás