Hogy került Attila a Jóbarátok sorozatba?

„Nagyon érdekes volt az a hét, mikor ez az egész elkezdődött. Akkor jöttek a felismerések, hogy ez egyáltalán nem volt véletlen.”

Rajongói hozzáállással milyen érzés beteljesülni látni, érezni, tapasztalni a megvalósulást? Ennyire közel kerülni a rajongás tárgyához, ami ugye jelen esetben a filmsorozat. Ez nem olyan, mint a kedvenc együttesem koncertjére elmenni.

Nekem már az óriási élmény volt, hogy kapcsolatba léptek velem tavaly nyáron. Ez egy olyan napon volt, mikor boldognak és felszabadultnak éreztem magam. Sétáltam a Lupa tó homokos partján és néztem a vizet, mikor megérkezett az üzenetük, hogy bizonyára tudom, hogy van ez a film és keresnek rajongókat a világ minden részéről. Látták, hogy én Szlovákiából vagyok és szeretnének kapcsolatba lépni velem. Először azt hittem kamu, vagy más van a háttérben. Azután lenyomoztam a nevet és láttam, hogy a hölgy a Warner Bros-nak dolgozik, fel is hívott, készítettünk videó beszélgetéseket ott a parton és hatalmas élmény volt a castingossal beszélgetni. Arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire szeretem a sorozatot, kik a kedvenc színészeim, melyek a kedvenc jeleneteim. Óriási megtiszteltetés volt számomra és hatalmas öröm. Már ez is hihetetlen volt.

Azt nem lehetett tudni, hogy ez bekerül-e valamilyen adásba, egyszerűen csak kíváncsiak voltak a rajongókra és ki akartak választani néhány igazi rajongót a világ minden tájáról. A hölgy azt mondta, hogy nem tudja, ez mire kell majd, műsor vagy weboldal lesz-e. Igazán nem vártam tőle semmit, egy játék volt az egész.

Azután újra kapcsolatba léptek velem, mert tetszett az első beszélgetés. Mivel a covid helyzet miatt nem lehetett utazni, ezért úgy döntöttek, hogy kiválasztanak néhány rajongót, akik elkészíthetnek egy saját kis videót. Engem kiválasztottak erre és azt kérték, hogy a háttérben olyan helyszín legyen, amiről felismerhető, hogy honnan vagyok. Elkezdtem gondolkodni, hogy Budapest legyen, Lánc-híd, vár, vagy a pozsonyi vár, a Tátra, de a szívemre hallgattam és az a hely lett, ahová nagyon sokat jártam elcsendesedni. Léván születtem, ott nőttem fel, ott kezdtem a Jóbarátokat nézni, így a Lévai vár képét elküldtem nekik. Arra gondoltam, hogy majd valaki olyat választanak, aki szebb helyről fog videózni. Majd a producer írt nekem, hogy: „Woww, ez tényleg ott van, ahol laksz? Ez nekünk nagyon tetszik! Szeretnénk, ha te lennél az egyik, aki felveszi nekünk ezt a kis videót.” Illetve, hogy majd kapcsolatba lépnek velem, hogy mi szerepeljen a videón.

Idáig nagyjából mennyi idő telt el az első megkereséstől?

Kb. 2 hónap. Nagy élmény volt, hogy Dave Pendiak jelezte felém, hogy ha bármilyen kérdésem lenne a műszaki, technikai beállításokkal, nyugodtan írjak neki, akár fel is hív. Még ekkor sem tudtam, hogy ez a videó mire kell, csak egy nagyon jó élmény volt. Nem is beszéltem róla senkivel. Aláírtunk egy szerződést, egy titoktartásit, megköszönték és ennyiben maradtunk. A sajtóból később értesültem, hogy tolódik a forgatás, lehet, hogy nem is lesz belőle semmi. Egészen május 27-ig gyakorlatilag semmit nem tudtam, annyit láttam oldalakon, hogy a film elkészült és lesz a premier. Sokáig úgy volt, hogy a HBO MAX fogja vetíteni, ami Európában nincs is és nem is vártam, hogy ez meg fog jelenni. Azt gondoltam, ha lesz a filmből valami, jelezni fognak, de nem jeleztek semmit.

Tehát nem jelezték, hogy felhasználták-e a felvételt?

Semmit. Május 27-én reggel utaztam dolgozni, ami másfél óra, elég rázós-stresszes napnak néztem elébe. Ebédidőben mentem ki az étterem teraszára és láttam, hogy a telefonomon elég sok minden történik. Jött tőlük egy levél, amiben megköszönték, hogy részt vettem ebben a projektben és szeretnének tájékoztatni, hogy egy rövid részlet a videómból fel lett használva a filmben és nagyon örülnek és a film része lettem. Illetve, hogy míg a premier nem megy le, ne osszam meg a közösségi hálómon. Ekkor esett le az egész, hogy mi történt. Megnéztem az Instámat és egy kínai rajongó barátom küldött a kínai tv-ből egy screeshotot rólam, kínai írásjelekkel és írta, hogy nem hiszi el, hogy ez most hogy történt. Akkor kezdtem rádöbbenni, hogy Úristen, ez a világon már mindenhol megy.

Ekkor olyan érzések jöttek fel, amit sosem éreztem. Nagyon ijesztő és idegen volt számomra, mert olyan volt, mint egy sok éven át elfojtott érzés – csalódás, vágyakozás, szeretet, félelem egyszerre. Nem tudtam vele mit kezdeni, elkezdtem remegni és azt éreztem, hogy erre nem vagyok kész. Non-duális szempontból nézve semmi sem hatalmasabb nálad, mégis azt vettem észre, hogy az játszódik le bennem, hogy összezárom a szívem és nem engedem, hogy feljöjjenek ezek az érzések.

Azon kaptam magam, hogy megyek vissza a munkahelyemre, a stresszbe és próbálok ezzel nem foglalkozni. Ekkor ment a jégkorong világbajnokság – Szlovákiában ez fontos dolog -, próbáltam arra figyelni, az aznapi mérkőzésekre, de nem tudtam. Közben egy hazai Facebook csoportban felraktak rólam posztot, hogy láttak a filmben és más országokból is alá kommenteltek, hogy ismernek, felismertek, elkezdett rengeteg ismerősöm írni nekem. A két leghallgatottabb szlovák rádiótól írtak posztot, hogy keresik ezt az embert, aki ismeri, telefonáljon be. Hihetetlen, felfoghatatlan volt. De ekkor még nem mertem megnézni magam a filmben. Este aztán megnéztem a film egy részét, benne magam is. Örültem, hogy ilyen rövid részlet volt, mert ha hosszabb, akkor azt nem élem túl (nevet). Elképzelhetetlen volt, hogy a Jóbarátok film, amiben ott vannak a szereplők, meg Lady Gaga, David Beckham, Justin Bieber, abban ott vagyok én is. Jöttek fel az érzések és úgy döntöttem hagyom, legyen, aminek lennie kell.

Volt korábban is egy hasonló eset, mikor hagytam, hogy legyen, aminek lennie kell és jöttek fel hasonló, ismeretlen érzések, de nem tudtam felfogni, hogy ez mi, korábban sem értettem. Egy szabadság érzés töltött el, hogy szabadon megélhetek mindent, és ha ezt is át tudom élni, akkor bármit.

Jött a sajtó. Pénteken felhívott a legolvasottabb bulvárlap, hogy szeretnének velem interjút és mindjárt ott is vannak nálam. Ez ijesztő volt. A legnagyobb webportál szeretett volna mindenképp elsőként lehozni rólam anyagot. Nem tudtam, hogyan kell a sajtóval viselkedni. Barátságos, együttműködő voltam, ők is, összetegeződtünk, élveztem az egészet. Ott volt bennem egy csomó minden, ami kikívánkozott belőlem, amiről nem tudtam beszélni nekik, mert magam sem tudtam, hogy ez mi. De nem is voltak rá vevők, csak meg akarták mutatni a szlovákiai srácot, aki benne van a filmben. Később készült egy mélyebb interjú is, de az is a filmmel való kapcsolatomról, kedvenc színészemről, hányszor voltam New York-ban és hasonló témákban íródott. De az, hogy a lévai várhoz jártam meditálni, spirituális kereső voltam és ez hogy kapcsolódik az új Jóbarátok filmhez, az nem érdekelte őket.

Nagyobbat durrant náluk a Jóbarátok, mint márka.

Igen. Nagyon sok egybeesés történt. Egy magyarországi barátomat felhívtam június elsején a születésnapján, aki szintén a sorozat rajongója és emlékeztettem rá, hogy mikor vége lett a sorozatnak, azt mondta, hogy sajnálja, hogy befejeződött. Ekkor én azt írtam neki válaszban, hogy még lehet, hogy nem. Az egész előtt egy héttel megtalált engem Facebookon az a lány, akivel annak idején együtt kezdtük el nézni a sorozatot. Nem sokkal korábban egy siófoki kávézóban voltunk, ahol egy hosszú hajú lány gitározott, aki nagyon hasonlított Phoebe-re a sorozatból. Egy nappal előtte egy kolléganőmmel álmodtam, akit szintén Phoebe-nek hívok, mert hasonlít a karakterre.

Az első részt anno a családdal néztem, de nekik annyira nem tetszett, így tovább a barátaimmal néztem. Az volt bennem, hogy nem is ismerik a sorozatot. Mutattam nekik az újságot, hogy ez történt, benne vagyok a filmben. Erre apám azt mondta, hogy ő azért titokban meg szokta nézni és van is benne kedvenc szereplője.

Vasárnap jelent meg velem egy nagy interjú egy web-portálon, de azt éreztem, hogy a lényegről nem is beszélhettem még senkinek, majd hétfőn az autópályán volt egy pillanat, amikor éreztem, hogy elmúlt, kijöttek belőlem ezek az érzések. Beállt egy nagyon mély nyugalom és csend. Amikor annak idején felismertem a valóságot – ha mondhatom így –, akkor még nagyon sok olyan időszakom volt, hogy akár jelen vagyok, akár nem, a világban vagyok, de nem a világért – ahogy Jézus is mondta. Nincs senki, aki ne az az Egy lenne és akármit csinálok, és abban a pillanatban az autópályán elcsendesedett az elmém és beállt egy jelenlét. Felismertem, hogyan használhatjuk a teremtő erőnket, hisz itt kell élnünk ebben a világban, illetve van lehetőségünk úgy alakítani a dolgokat, ahogy szeretnénk. Felismertem, hogy a legmagasabb teremtő erő, ha elfogadom a jelent úgy, ahogy van, hiszen ilyenkor nem érzek semmi mást, csak a hálát. Nincs ott az elme. Onnantól kezdve a világ ahhoz igazodik, abból tükröz vissza még többet az élet minden területén.

Nincs ott az akarás.

Így van. Ez kulcs fontosságú dolog. A sorozatot is akarás nélkül néztem, rendszeresen, minden este. Korábban voltak szorongásaim, pánikoltam. 2007 decemberétől kezdtem foglalkozni spirituális dolgokkal, meditációval, Buddhizmussal. 2008 januárjától számítottam magam keresőnek, akkor találkoztam Eckhart Tolle könyveivel is. Terapeutához jártam, mert szenvedtem az életemben. Megvolt minden, vállalkozás, cég, de ürességet éreztem. Aztán a keresés vált a legfontosabb dologgá, de annál jobban szenvedtem. Sokszor annyira depressziós voltam, hogy sem a munkára nem tudtam figyelni, sem az élet értelmét nem láttam, csak abban, hogy este megnézem a Jóbarátokat. Én is szeretem a kávét, ők is a sorozatban kávézgattak, lazák voltak, nevetgéltek, boldogok voltak, a gondjaikat meg tudták beszélni. Azt reméltem, hogy egyszer én is így fogok élni. Többször elképzeltem, hogy benne vagyok a sorozatban, sőt azt is, hogy az én városomban játszódik. Nem úgy képzeltem el, hogy akarom, hogy megtörténjen, hisz ez lehetetlen dolog volt akkor, csak játékosan, hogy milyen jó érzés. Semmi konkrét szándékkal. Az autópályán és pár nap múlva a sorozatot nézve döbbentem rá, hogy én megteremtettem azt, hogy benne legyek azáltal, hogy folyamatosan arra gondoltam, hogy én benne vagyok, és a városomban játszódik.

Ha visszatekintesz oda, hogy elkezdted nézni, ebben a teremtésben mennyi volt csak a vágy és az érzelmek és mennyi az aktív cselekvés? Hisz aktív tagja lettél Facebook csoportoknak, amik a sorozat indulásakor még nem is léteztek. Illetve találkoztál más rajongókkal, elmentél ikonikus helyszínekre. Azt mondjuk teremtés, a te belső utad, a sorozat iránt táplált érzelmeid, gondolataid és az, hogy cselekvéssé is vált, ezek milyen arányokat mutatnak? A cselekvések miatt figyeltek fel rád a sorozat készítői.

2013-ban, munkám szüneteiben rendszerint megnéztem egy részt és akkor már volt Facebook, rajongói oldalak, csoportok. Elkezdtem kommentelgetni, likeolni, de ez nem tűnt konkrét cselekvésnek, mindössze kikapcsolódásnak. Ez a szokás azóta is megmaradt, esténként átpörgetem a csoportokat. Nagyon sokszor volt, hogy benne voltam az első ötben, aki a legtöbb likeot kapta a kommentjére. Nyilván felfigyeltek erre. Ez nem cselekvésnek tűnt, inkább flow élmény.

Akkor mondható az, hogy nagyjából ugyanannyit bele kell vinnünk cselekvésként a teremtésbe?

Ehhez annyit mondanék még, hogy mikor először kimentem New Yorkba, 2012 volt. Kifejezetten a Jóbarátok miatt mentem ki, persze ott volt, hogy gyerekkori álom, meg látni akarom. Ahogy leszálltam a JFK-n, át Brooklynon, felszálltam a piros metróra és a Jóbarátok házához mentem. Az első volt, amit meg akartam nézni. Ott tényleg olyan volt az élmény, hogy benne vagyok a sorozatban, találkoztam a világ minden tájáról rajongókkal. Megnéztem alatta a Kis Bagoly éttermet, amiről mindenki azt hiszi, hogy a filmbéli kávézó, a szemben lévő utcát, ahol Ross lakott. Elmentem a Lucille Lortel színházhoz, ahol a Joey kezdte a színészkedést, azután a Washington Squerre, mert ott van a New Yorki egyetem. Ott van egy bácsi, aki minden nap ott ül és galambokat etet. Van egy jelenet a filmben, hogy a Ross kijön az egyetemről és kiabál, hogy: „Az én szendvicsem!” Erre a galambok mind felrepülnek. Amikor én odaértem és lejátszódott a fejemben a jelenet, a galambok ugyanúgy megijedtek és felrepültek, pedig semmi olyan nem történt, ami indokolta volna. Ezután úgy voltam, hogy láttam mindent, most már menjünk el az Empire State Buildinghez, mint egy átlagos turista. Elértem a Union Squer-re, leültem, hogy iszok egy kávét és onnan már lehetett látni a tornyot. Ekkor odajött hozzám egy macska, nyávogott és felvettem. Eszembe jutott, hogy a sorozatban Phoebe, aki a büdös macskát énekli, az a Union Squer-en élt. Tehát még egy jelként tekintettem rá. Olyan érzés volt, hogy minden összefügg mindennel. Csak később jöttem rá, hogy milyen fontos fejben eljátszani ezekkel a dolgokkal, mintha megvalósultak volna, nem csak vágy szinten kezelni. Ez nagyon fontos a teremtésben.

Említetted, hogy kijártál a lévai várhoz meditálni. Oda csak elcsendesedni jártál vagy ott is foglalkoztál teremtő gondolatokkal?

Abban az időszakban, amikor nem éreztem magam jól és folyamatosan Mooji, Papaji, Adyashanti, Tolle, Jeff Foster videókat néztem a Youtube-on, elmentem a vár mellé, mert ott volt korlátlan wifi. Idegesített, hogy nem értem ezeket a tanításokat, mást mondanak, összezavarnak, és egyre rosszabbul éreztem magam. Ezért felmentem a várba és ott érdekes energiákat éreztem, abban el tudtam csendesedni pár perc után. Ez azért is furcsa, mert annak a várnak van két kísértete (Zách Felicián lánya és az érsekújvári várkapitány). A várban mindig elmúlt a keresés és a nyugalom jött elő. A hétköznapokban persze mindig felbukkant, hogy van egy célom, megtalálni a megvilágosodást és ez egy mókuskerék lett. 2016-ra már pánikoltam, akkoriban nagyapámat ápoltam, nem dolgoztam és semmi nem volt, ami elterelje a figyelmem a jelen szomorúságáról, a szenvedésről. 2015-ben egy negatív spirálba kerültem, a végén már nem mertem egyedül lenni. Karácsonykor a szüleimmel töltöttem az időt, de éjszakánként sokszor felriadtam, rémálmaim voltak. Szilveszterkor már úgy néztem a tűzijátékot, hogy életem utolsó tűzijátéka és csak pár napom van hátra. Sírtam, hogy nem tudok gyönyörködni a tűzijáték látványában, mert meg fogok halni. Szüleimnek nem mondtam semmit, mert nem tudtak volna vele mit kezdeni.

Eljött 2016 első munkanapja, elmentem nagyapámhoz, lefeküdtem az ágyba és azt mondtam: Legyen meg a te akaratod, vigyél el, nem küzdök tovább, nem állok ellen, legyen, aminek lennie kell. Átadtam magam ennek az egésznek, amitől féltem. Elkezdtem zuhanni, majd „semmi élmény”, ami nem is élmény igazából, nem tudom mennyit voltam benne, örökkévalónak tűnt, de lehet, hogy egy pillanat volt. Bele is aludtam, majd mikor visszajöttem, láttam a tévét, de nem értettem mit mondanak, csak tapasztaltam, hogy minden Egy. Nem voltak gondolataim, meg értelmezés, csak azt láttam, hogy minden békés, nyugalom van. Elmentem sétálni a parkba és jött egy felismerésem, hogy minden Isten és azt akarja mutatni, hogy amiben hiszek, azt megteremti nekem. Azt akarta ezzel megmutatni, hogy bízzam rá magam, ő sokkal hatalmasabb és megoldja a gondjaimat. Megmutatta, hogy ha mindig a saját fejem után megyek, akkor pofára esek és adjam át ezt az egészet és bízzam rá magam arra, ami éppen van. Óriási boldogság volt. Hirtelen megoldódott minden, családi békülések, lett munkám. Utána a sikerekkel újra jött az azonosulás és jött az is, hogy keresek.

Ezután több mindenkivel találkoztam, akik újra összezavartak, majd 2019-ben, egyik nap csak úgy feküdtem a Duna parton és ez az egész tanítás elment magától, hagytam, elengedtem. Rájöttem, hogy mindig kerestem, de nem kell keresni semmit, mert minden AZ. Nincs semmi, ami nem AZ lenne. Ezek után abbahagytam a tanítók videóinak nézését, nem nekem szóltak. 2020-ban már az jelent meg bennem, hogy nincs különálló „én”. Azóta nagyon boldog vagyok, és jól érzem magam, mert nincs bennem ellenállás, nincs az a kontroll, hisz Te vagy a minden, minden csak tükör, annak, amit hiszel. Jól érzem magam, járom az utam. És egyszer csak megcsörrent ez a telefon üzenet.

Ha ránézel az életedre, várhatsz még hasonló volumenű élmények beteljesülésére?

Lehetséges, de nem tudom. Világ életemben, amit terveztem, abból sosem lett semmi, ami jött, az meg váratlan meglepetés volt. Ezekről utólag derült ki, hogy mégiscsak közük volt valamihez.

A Jóbarátok sorozat mellett a Maffiózókat néztem még, 6-7-szer láttam, elmentem New Jersy-be is. De ez másfajta rajongás, mint a Jóbarátok féle. Ami nagy rajongás 5 éves korom óta, az a Budapest Honvéd futballcsapat. Nem ultra vagyok, aki minden hétvégén megy a meccsekre. Ami érdekes, hogy a csapat 2017-ben, május 27-én lett bajnok és a Jóbarátok film dátuma is idén május 27. A meccseken ki tudtam kapcsolni, amit az elmém anno a tanításokból megragadott és azzal foglalkozott, a meccseken ki tudott ürülni, nem kapaszkodott egy-egy mondatba, hogy azzal több legyen. Talán a csapattal kapcsolatban jöhet még valamilyen élmény a jövőben. A csapatot tudnám a Jóbarátokhoz hasonlítani, ’84 óta vagyok szurkoló, figyelem őket, a rajongás is megvan.

Mondhatjuk, hogy a Jóbarátok kört megkoronázta és lezárta ez az élmény? Jöhet még valami plussz, valami több?

Az is igaz, hogy lezárt valamit és az életemben egy életszakaszom ér véget. Kapcsolatban vagyok a producerekkel és azt mondták, hogy mindenkinek tetszettem, a mindenki alatt a színészeket értem, Marta Kaufmann írót is. Szeptemberre van repülőjegyem Amerikába. Találkozni fogok velük, de nem akarom vagy eldöntöttem, hanem egyszerűen érzem, hogy be fog következni. Nem egy hűha érzés, hanem természetes, egy belső bizonyosság.