Légy a szél, mely halkan duruzsol, gyöngéden megérint, ha kell, erősen arrébb taszít, lendületet ad, csak visz-visz magával, tol előre! Felkavar, lerángatja ruháid, melyet védelmül aggattál magadra. Ha kell, kíméletlenül felforgat mindent, sem porszemet, sem faóriást nem hagy nyugodni.

Légy a napsugár, mely felszárítja a felhők könnyeit, előcsalogatja a rügyet a gallyakból, a bimbót a virágokból! Lágyan simogatja arcod, de ha kell, felperzsel minden élőt, kiszárítja földi burkát. Ereje tüzet fakaszt, és amint adta, úgy el is veszi az életet.

Légy a reggeli harmat, mely életre kelti a szikkadt mohát, finoman bevon kelyhet, szirmot, bibét, fűszálat! Érintése nyomán ébred a természet. Vagy bátyja, a köd, mely elrejt, beburkol mindent, és mindenkit, még önmaga elől is.

Légy az éltető eső, frissítsd a szomjazó fákat, tápláld gyökerük! Vagy összehúzva szemöldököd moss el mindent mi poros, régi, áraszd meg a patakok, folyók medrét, vesd ki mind mi szemét, hogy helyébe új élet serkenhessen!