Azt gondolom sokan olvashattuk, hallhattuk a hírt egy élet tragikus végéről, melyet egy iskoláskorú fiatalemberrel kapcsolatban hozott le sok médium. A hír bejárta Magyarországot, ám sajnos kétlem, hogy az egyszeri felhördülés, sajnálkozás és harag elmúltával érdemi lépések történnének a gyökérokok megszüntetésére. Mert ilyenek vagyunk. A tragédia felkavarja az állóvizet, majd mindenki megnyugszik és visszatér a komfortzónájába, a közömbösségbe és a közönybe. Tenni fárasztó, változtatni túl macerás. Mert mindent alapjaiban kellene újragondolni. Mégis azt mondom, hogy rengetegen dolgoznak már ma is azért, hogy az iskolát a kiegyensúlyozottság, a stressz mentesség, a boldog gyermekkor részévé tegyék úgy, hogy ez egyezzen a tenni akaró szülői akarattal is.

Beszélgetőtársaimmal, Gelencsér Annával, a Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium igazgatójával és Dr. Nici Woodal, a Brit-Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola igazgatójával beszélgettünk a fenti témából továbbgombolyítva az ok-okozati összefüggések fonalát a megértés és megoldás felé.

Mi a tapasztalatuk, az állami iskolákhoz képest milyen arányban alakulhatnak ki a tanulók között feszültségek, zaklatások, bántalmazás? Még akkor is, ha esetleg válogatott tanulókról is beszélhetünk. Generációs csoportok miatt, a hangadó erős személyiségekhez való csapódás révén, közösséghez tartozás miatt. Mennyire vegzálják a gyengébbeket, kiszolgáltatottabbakat, sérülékenyebbeket? Van-e különbség az alapítványi iskolákban tanuló gyerekek intelligenciájában, érzelmi érettségében, esetleg a hozott családi mintáikban az államihoz képest?

Anna: Ilyen jellegű különbségek nem hiszem, hogy vannak a hagyományos iskolák és az alapítványi iskolák között. Egyszerűen azért, mert a gyerekek között konfliktusok voltak, vannak és lesznek. Ezek a konfliktusok termékenyek is tudnak lenni. Ami fontos, hogy a konfliktusok jellegéről, mélységéről, az oktatási környezet, az őket tanító pedagógusok tisztába legyenek. A különbség abban van, hogy a pedagógusok látják-e, a felszínen vannak-e ezek a konfliktusok? Ha látják, akkor mit csinálnak, foglalkoznak-e vele vagy azt mondják, hogy gyerekek között ez jellemző? Ha látják, és úgy ítélik, hogy olyan súlyú konfliktusról van szó, amelyben segítségre van szükségük a gyerekeknek, akkor milyen módon avatkoznak bele?

Nici: Egyetértek az elhangzottakkal. Minden iskolában vannak konfliktusok az egész világon. A Brit-Magyar iskolában azt tartjuk fontosnak, hogy kapcsolat épüljön ki a gyerekekkel és a tanárok igenis tegyenek bele ezekbe a kapcsolatokba, hogy a feszültségeket ezáltal is kezelhessék. A konfliktusok lehetnek pozitívak abban az értelemben, hogy ezek megoldása alatt fejlődhetnek a gyerekek szociálisan és érzelmileg is. Később is lesznek ilyen szituációk, amiket már ebben az időszakban megtanulnak megoldani. A tanárok mentorként segítik őket abban, hogy megtalálják a konfliktus feloldásának a lehetőségét. Fontosnak tartunk kialakítani egy olyan nevelési módszertant, ahol a gyerekeket érzelmileg, értelmileg, szociálisan is fejlesztjük. Nem lexikális tudásról van szó, hanem egymás tiszteletben tartására helyezzük a hangsúlyt, hogy még téma se legyen a zaklatás.

A gyermekanyag szinte ugyanaz. A pedagógusok egy képzési rendszerből kerülnek ki. Mi az, ami ennyire megkülönbözteti az állami intézményeket a magániskoláktól? Ez plusz képzés? Belső hozzáállás? Más célok meghatározása? Oktatás és oktatás között mi okozza a különbséget?

Anna: Ez pedagógiai szemléletből fakad. Ez nem egyfajta tudás, ezt nem tanítják a pedagógus-képzés során, mármint a gyerekekhez való hozzáállást. A saját pedagógiai munkánk során alakul ki, összefügg azzal, hogy ki milyen személyiség, hogyan gondolkodunk saját magunkról pedagógusként, milyen szerep van magunkról a fejünkben. Annak a tanárnak hatékonyan kezelni konfliktust, aki szereti magát előtérbe helyezni, nehezen adja ki az irányítást a kezéből, preferálja a frontális oktatást, annak a tanárnak nehéz a gyermekekről úgy gondolkodni, ami ehhez a fajta konfliktuskezeléshez szükséges.

Partnerként kezelni?

Magunkról is gondolkodjunk inkább támogató facilitátorként. Ehhez a szerephez a mentor szerep jobban passzol, mint egy autoriter gondolkodású pedagógusi. A hagyományos iskola elvárása a pedagógusokhoz szerintem inkább ez, hogy autoriter vezetők legyenek. Az alternatív iskola elvárása a pedagógusokhoz inkább az, hogy facilitátorok legyenek és tudják a gyereket segíteni, biztosítsák a támogató légkört.

Ez azt jelenti, hogy a konfliktushelyzetekben is egy teljesen más szabályrendszer szerint gondolkodnak és járnak el? Hiszen egy állami 800 fős iskolában mások a körülmények, mint egy kisebb 200 fős iskolában, ahol kisebb az osztálylétszám is.

Nyilván egyszerűbb egy húsz fős osztályt kezelni, de nem ebben látom a különbséget. A facilitátor szerep, ami a különbség, hogy egy olyan biztonságos közeget alakítson ki a pedagógus, amiben a gyermek hozzá tud fordulni a problémáival, merjen segítséget kérni. Ez nem megy másként, csak ha partnerként gondolkodunk a gyerekekről. Ám ezt semmilyen tanárképző intézmény nem tanítja. Az a tapasztalatom a hozzánk jövő és jellemzően hagyományos iskolákból jövő kollégákkal, hogy ott ez a szemlélet nincs meg, kakukktojásnak érzik magukat és a váltásnak nagyon gyakran ez az oka. Ez egyébként motiváló tényező is a váltáskor, inkább a szemlélet, mint a pénz. Nagyon sok mindent tud magára szedni egy pedagógus alternatív környezetben, módszertanokat belső képzéseken, de szemléletet nem. A szemlélet formálás egyetlen módja, ha az ember olyan környezetben tud dolgozni, amely tükrözi a mintákat és ez másolódik.

Ez egy szűrő is egyben? Hiszen sokféle szemléletű iskola létezik.

Igen. Egy alternatív iskolában a fluktuációnak nagyon gyakran ez az oka. Vagy passzol egy pedagógus egy környezetbe vagy nem, ez kiderül egészen rövid idő alatt.

A kéttannyelvű iskolának még nehezebb a helyzete, mert a NAT-nak és a Cambridge-i oktatási rendszernek is meg kell felelni.

Nici: Nagyban egyetértek Annával. Fontos, hogy milyen rendszereket adunk a tanárnak, hogyan mentoráljuk a gyerekeket és a tanárokat, milyen célokat tűzünk ki a pedagógusoknak, milyen az utánkövetése a teljesítményének, hogyan veszi fel a kolléga a ritmust. Hogyan biztosítunk lehetőséget arra, hogy a tanárok meg tudják osztani egymással a tapasztalataikat, a bevált gyakorlatokat. Fontosnak tartjuk a tréningek szervezését, legutóbb például a gyermekvédelemről volt szó. Nemzetközi viszonylatban a gyermekvédelem többet jelent, mint magyar viszonylatban.

Nálunk reggelente van egy un. circle-time, mikor a gyerekek az osztályukban körbe leülnek és ezeken az alkalmakon lehetőségük van beszélgetni azokról a témákról, amik őket érintik, érdeklik. Ilyen a tolerancia, zaklatás, elfogadás. Vannak nagy gyűléseink, amin az egész iskola részt vesz, itt pl. megbeszélhetjük, hogy mi is az egymás iránti tisztelet vagy más egyéb fontos témákat. Folyamatosan azt kommunikáljuk, hogy mi az iskolánk értékrendje, mert fontos, hogy eljusson a gyerekekhez, szülőkhöz, tanárokhoz és közösen elfogadják és átültessék a gyakorlatba. Ha meghatározzuk az értékeket, megszületik a standard, amihez mérjük magunkat. Ha egy gyermek hibázik, lehet ezekre az értékekre utalni, hivatkozni – a gyakorlatba emelni.

Anna: Nagyon sok a hasonlóság. Ezek a reggeli beszélgető körök nálunk is megvannak és tényleg arra jók, hogy a gyerekek által fontosnak tartott témákat végig lehet járni. A konfliktusok feloldásában is segít, akár alkalomról alkalomra, ha egyszerre nem megy. Beszélgetésen, játékon oktató videókon keresztül. Akkor lehet jól beépíteni a gyerekek gondolkodásába azt, hogy nem mindegy, hogy az egymás közötti konfliktus feloldását hogyan kezeljük, hogyha közösségi szabályalkotásban gondolkodunk. Felülről meghozott szabályhalmaz betarthatatlan lesz. Ha minden közösség abból indul ki, hogy biztonságos környezetbe szeretnék lenni, mi kell nekem ahhoz, hogy komfortos környezetben tudjak tanulni, akkor meg kell hozni azt a 4-5 szabályt, ami betartható. Ha van 5 markáns szabály, azokra lehet visszahivatkozni. Többet egy felnőtt sem tud betartani, nemhogy egy gyermek. Minden szabály jól látható helyen kint van a teremben. Így beépül, hogy azoknak az értékeknek a mentén éljünk, amiket fontosnak tartanak az ide járó diákok. Azt szokták mondani, hogy ezek ilyen alap dolgok, ám mégsem egyértelműek. Könnyebben megy a beégetése ezeknek az alap dolgoknak, ha ezeknek a szabályoknak a kialakításában ők is részt tudnak venni.

Nici: Nálunk is közösen lettek meghatározva a szabályok, nem felső utasítást kell betartani. A gyerekekkel és a tanárokkal közösen megvitatva. Arra is nagyon figyelünk, hogy a nyelvezete olyan legyen ezeknek a szabályoknak, hogy a gyerekeknek könnyen érthetően legyenek megfogalmazva, tudják értelmezni és tudják mi az elvárás.

Ez egyfajta következetességre nevelés is, hiszen közösen hoztuk meg a szabályokat, ti mondtátok, hogy ez legyen, tartsuk ehhez magunkat.

Anna: Igen. Fontos különbség, hogy a hagyományos iskola minden szabálysértést szankcionál. Itt idézőjelben nincs szankció. Mi van helyette? Ha megszegik a szabályt, leülünk és megbeszéljük. Vannak olyan szabályszegések, aminél nálunk is van szankció (pl.: fizikai bántalmazás, szándékos károkozás). Azt igyekszünk megtanítani, hogy ne a szankciótól való félelem miatt ne csináljanak szabályszegést, hanem mert nem szegünk szabályt. Ez egy belső érték. Azért tartjuk be a szabályokat, hogy normálisan tudjunk működni, mindenki jól érezze magát. Azt vettük észre, hogy a menetközben hozzánk csatlakozó diákoknak, akik nem itt szocializálódtak, ezt a mentalitást nagyon nehéz elsajátítani. Gyakran hiányolják a büntetést, mert ezt szokták meg. Valójában a folyamatos szankcionálás a felelősség eltolását eredményezi. Felmenti a gyereket a felelősség alól, majd én eldöntöm mi lesz veled, majd én büntetlek. A gyerekeket olyan helyzetbe kell hozni, hogy a felelősség szóba jöjjön, mert ez elengedhetetlen a felnőtt élethez. Ha felelősséggel gondolkodik, akkor kevésbé beszélhetünk bullyingról is, mert abban a pillanatban felfogja, hogy ilyet nem csinálok a másikkal.

Nici: Fontos, hogy ne felejtsük el, a gyerekek, gyerekek és hibáznak. Úgy kell ezt felfogni, mint egy tanulási folyamatot. Miközben ez egy tanulási folyamat, értésükre kell adni, hogy ez egy hiba volt, de nem szabad őket megalázni. Ez egy beszélgetés kell, hogy legyen, ami vonhat magával valami szankciót, mégis egy visszacsatolásnak kell lennie a történésekre, hogy mit kell másként csinálni. Szerintem az a fontos, hogy legyen egy rendszer az iskolában, amit minden kolléga elfogad és követ. Egy inspiráló, jutalmazó rendszer, amit a gyerekek megértenek és tudják, hogy mi várható. A gyerekek nagyon jól tudják, amikor hibáznak és fel is vállalják, ha a rendszert fairnek érzik, és mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok. A gyermek gyerekségéből fakadóan egocentrikus és nem feltétlen veszi észre, hogy az ő tettének milyen hatása van egy másik emberre – ezért fontos, hogy ezek a beszélgetések megtörténjenek. Fontos, hogy a tanár a gyermek nyelvére lefordítva elmondja ezt. Ettől a gyermek empatikusabbá tud válni és a következő szituációban másként fog reagálni.

A jelenlegi közhangulat ellenség keresésre, megosztásra kondicionál. A kétféle oktatási rendszerből kikerült gyerekek másként oldják meg a problémáikat. A poroszos tekintélyelvű és az alternatív empatikus attitűd nem kerül majd ellentétbe később a munkahelyeken? Hiszen teljesen más személyiségjegyek vannak erősítve a kétféle oktatásban?

Anna: Én nem tartok ettől, hiszen ezzel az iskolával az egyik motivációm ez volt. Úgy gondolom, a hagyományos oktatási rendszer abszolút nincs összehangolva a munkaerőpiaci elvárásokkal. Ez az alap probléma. Ezért van létjogosultsága egy alternatív iskolának. A munkaerőpiac azt várja, hogy tudj együttműködni, csoportban dolgozni, légy megfelelően önérvényesítő, tudj kritikusan gondolkodni, legyél kreatív. A kreativitás az elmúlt 10 évben a top 10 skill-ből a tízedikről a harmadik helyre került. A piaci környezet preferálja a rugalmas gondolkodást. Nem lehet a gyerekeket arra trenírozni, hogy nyugdíjas állásaik lesznek. A technológiák fejlődnek, olyan gondolkodást kell kialakítani, amellyel relatíve gyorsan tudnak váltani.

Nincs párbeszéd az iskola és a munkaerőpiac között. Nincs olyan fokú pályaorientáció a középiskolákban, aminek kellene ahhoz lenni, hogy a fiatal úgy tudjon pályát választani, hogy tisztában van vele, hogy az a pálya mit jelent az életére, mivel jár a mindennapokban, alkalmas-e rá. Sok iskola programjában benne van a pályaorientáció, de valóságban keveset foglalkoznak ezzel. Ez kellene, hogy valami híd legyen az iskola és a munkahelyek között.

Én abban bízom, és azt várom, ha ilyen környezetben szocializálódnak a gyerekek, akkor 18 éves korukra rendelkezni fognak azzal az önismerettel, amivel fel tudják mérni, hogy hová kell menniük, hogy jól érezzék magukat, érvényesüljenek. Tudatosabban fognak elhelyezkedni, munkát választani maguknak.

Ez jelenti azt is, hogy ne tűzzenek ki saját képességeikhez, tehetségükhöz mérten irreális célt és ne hagyják, hogy a szülők kényszerítsék rájuk az akaratukat, egyfajta családi nyomást a pályaválasztás során? Hisz ezek mind kudarcokhoz is vezethetnek.

Ehhez természetesen kell a családi támogató, megengedő környezet is.

Nici: Ismét csak egyet kell értenem Annával. Abba az irányba megy a világ, amiben egyre nagyobb szükség van alternatív képzésből kikerülő gyermekekre.

Azért is, mert világpolgárokká válnak a mai gyermekek? Mekkora befolyásoló tényező a hazai oktatásra nézve a külföldi trendek, fejlesztések, irányok bevezetése? Átültethetők-e a gyakorlatba?

Nici: Igen, abszolút. Jelenleg ezen is dolgozunk. Amellett, hogy szorosan a NAT-ot követjük, mint államilag akkreditált iskola, közben nemzetközi metodikákat, gyakorlatot alkalmazunk. Nemzetközi gyakorlatban használt anyagokat nyugodtan lehet az órákon használni. Az angol nyelvet nem úgy tanítjuk, mint idegen nyelvet. Természetesen, aki nyelvi tudás nélkül érkezik, azokat meg kell tanítani – idegen nyelv programként, de a cél, hogy 1-2 év után már úgy tanulják az angolt, mint az anyanyelvüket. Ebben a literacy programban megtanítjuk a gyerekeket riportot írni, verset tanulni, novellát olvasni és pl. szinkronban tanulnak magyarul és angolul verseket. Lehetőség van arra, hogy ha a magyar tanmenet engedi, bizonyos helyekre a tanár a nemzetközi tanmenetből beemelheti az oda illő részeket. Így változatosabbak, érdekesebbek lesznek az órák. Maguknak az óráknak a kivitelezése is inkább a nemzetközi módszereken alapszik, a kis csoportos közös kooperatív munkát helyezi a központba, miközben a magyar tananyag szerint haladunk.

Anna: Azért lehet ezt bármelyik iskolában megcsinálni, mert sem a NAT, sem a kapcsolódó kerettantervek nem határozzák meg a hogyant, csak tananyagot írnak elő. Hogy hogyan tanítsd meg, azt semmi nem mondja ki. Valójában mindenre lehetőség van, ami innovatív, trendi pedagógiai módszer, ezeket be lehet építeni a pedagógiai gyakorlatba. Csoportmunkában, projektekben gondolkozzunk, kooperatív technikákat alkalmazzunk, ezeket semmi sem tiltja meg.

Az állami fenntartású iskolákban idő, érdeklődés, motiváció hiányában nem alkalmazzák?

Ezek hiányában. Illetve, ahogy az elején mondtam, ehhez egy másfajta gondolkodás kellene. Ehhez azt kell megérteni, hogy nem mindegy, hogy hogyan tanítjuk meg. Nem az a lényeg, hogy mit tanítunk, mert nem a tananyagot tanítjuk, hanem a gyereket tanítjuk. A gyerekhez alkalmazkodni kell, mert a gyerekek mindig mások. A hogyanban tudunk alkalmazkodni. Ha ezt egy hagyományos iskola megérti, akkor alkalmazhatja is.

Nici: A képzésben nem tanítják, hogy hogyan kellene ezt csinálni. Azok a tanárok, akik az állami iskolákban vannak, korábban nem volt lehetőségük, hogy megtapasztalják ezt a másfajta megközelítést.

Hiszen gyakorlatra is állami iskolába mennek ki a tanulmányaik során.

Nincsenek kitéve ezeknek a hatásoknak, nem tudják, hogy hogyan kell csinálni és felülről sem kapják meg ezt a segítséget.

Gondolhatják az iskola vezetők, hogy egy csomó plusz teher lesz abból, ha mindenki más módszerrel, egyedi technikákkal tanít, hiszen ezt rendszerbe kell szervezni, ellenőrizni, mérni kell?

Anna: Ez lehetne egy vezetői döntés, hogy abban az iskolában milyen módszereket preferálnak. Ehhez alkalmazkodnak a tanárok, megismerik a módszereket, az iskola segít a képzés támogatásban. Az az iskola működik jól, ahol a módszerek használata egységes, mindenkire érvényes. Gyerekeket sem fogja összezavarni. Helyi tanterveket is ki lehet dolgozni, nagy munka, de eredményes lehet.

Nici: Nálunk így valósítjuk meg a STEAM oktatást. Science, Technology, Engineering, Art, Mathematics. Ezeket kereszttantárgyi megközelítésben tanítjuk. Egy példa: ha környezetismeret órán az őszről van szó, akkor művészet órán pl. Klimtnél megnézik, hogyan ábrázolta a fákat. Ha matematikából megtanulnak grafikont ábrázolni, akkor kémiából is tudni fognak grafikon rajzolni. Nem elválasztva tanulják a tantárgyakat.

Kimondva, kimondatlanul boldog gyermekkort szeretnénk a gyermekünknek. Ám alapvetően ebbe nem veszik bele az iskolát a szülők. A nap nagy részét ott töltik a gyerekek, de ezt egy külön burokként kezelik. Hogyan nevel boldog gyerekeket az alternatív oktatás?

Anna: Aki ilyen iskolát választ a gyermekének, annak ez egy nagyon fontos szempont. Nem választják szét a családot és az iskolát. Szülői elvárás, hogy szeressen az iskolába bejárni a gyerek. Mi miatt szeretnek bejárni: jó közösségben vannak, szeretik a tanáraikat, nem unatkoznak az órákon. Attól is boldog lesz, ha a tanuláshoz van egy pozitív viszonya. A gyerekek alapból érdeklődőek, nem azt jelenti, hogy szeressenek tanulni, hanem alakuljon ki egy pozitív viszonyuk. Ez akkor alakul ki, ha a motivációjuk fenn van tartva és van beleszólásuk, hogy mi történik velük az iskolában. A visszacsatolás nagyon lényeges. A legtöbb kudarc azért éri őket, mert sokat készülnek egy dolgozatra, ami végül nem sikerül. Egy idő után feladják és elkönyvelik magukat butának egy adott tárgyból. Ez a gyerek nem motivált.

Mi azzal kísérletezünk, hogy az értékelési rendszerünk ne legyen a gyerektől független. Nem nyomjuk bele egy skatulyába a tanulót, aktív részese annak, hogy hónapról hónapra milyen jegyet tud szerezni.

A kisebb sikerek is sikerekké tudnak válni, nem lesz kudarcélmény és mindig kap egy újabb kihívást? Tehát tudja, ha valamiből gyengébb, más dolgokkal tudja kompenzálni azt?

Pontozásos alapon működik a rendszerünk és mindent értékelünk, ha házit készít, órán jól dolgozik, beadandó feladatot készít, extra munkát végez. Ez fenn tud tartani egy tartós sikerélményt, érdemben alakíthatja, hogy milyen legyen az érdemjegye.

Nici: Mi is pontrendszerben dolgozunk, melyet ClassDojo-nak hívnak. Itt a tanár instant visszajelzést adhat a gyermek számára, egyénileg is, osztály szinten is gyűjthetik a pontokat, a tanár kommentelhet is. Én is azt tapasztalom, hogy az ok a szülők, akik minket választanak, azt akarják, hogy a gyermekük boldog legyen az iskolában. Attól is boldogok a gyerekek, ha hallathatják a hangjukat és meg is hallgatjuk őket, mindent megbeszélünk velük. Nálunk nincs mobil használat, de ha ez problémává válik, akkor is megbeszéljük, felhozhatják ezt a problémát. Ha a gyermek biztonságban és kényelmesen érzi magát az iskolában, ebben a közegben, akkor boldog lesz, mert tudja, hogy számíthat a támogatásra.

Ezek a gyerekek egy boldogabb társadalmat tudnak építeni. Mi kellene, hogy a szülőben igény ébredjen arra, hogy ilyen oktatást vegyenek igénybe, vagy az állami oktatásra helyezzenek nyomást, reformokat követelve? Edukáció? Információ hiány? Érdektelenség? Körülmények, lehetőségek hiánya?

Anna: Sok összetevős. Sokkal több családnak lenne igénye az alternatív oktatásra, mint amennyien igénybe veszik egyszerűen anyagi okokból kifolyólag. Ma Magyarországon a felső-középosztálytól felfelé engedhetik meg maguknak a családok. Sokan választási lehetőség hiányában mennek állami intézménybe tanulni. Ám vannak szülők, akik úgy gondolkoznak, hogy nekem is jó volt, a gyereknek is jó lesz a hagyományos iskola. Egyébként vannak gyerekek, akiknek szinte indifferens, hogy hol tanulnak. Egyre több az a gyerek, aki abba a kockába, amit a hagyományos iskola nyújt, nem fér bele. Nem azért, mert diagnosztizált problémája van, hanem kicsit lassabb, álmodozóbb, sajátos gondolkodású, nagyon kreatív. Ilyenkor jó megoldás az alternatív iskola, mert ezekben nem szabad az uniformizálással foglalkozni.

Mi van azokkal a gyerekekkel, akiknek fontosak a keretek? Akik akkor tudnak jól működni, ha pontosan vagy pontosabban szabályozott rendszerben vannak, akiknél otthon is konzervatívabb nézeteket vallanak a szülők? Való-e mindenkinek a kéttannyelvű oktatás?

Anna: Való igaz, hogy nem mindenkinek való a Diákszempont, bár rengeteg gyereknek igen. Azok a családok, melyek nem demokratikus elvek mentén működnek, ahol nem gyermek centrikus a légkör, ott ez valóban okozhat problémát. Mi a Diákszempontban nem a legjobb képességű gyerekeket akarjuk kiválasztani, hanem azt szeretnénk, hogy olyan családokat találjunk, akik az általunk képviselt értékrend szerint, otthon is demokratikus elvek szerint működnek. A kiválasztási folyamatunk minden évben – és ez tényleg egy folyamat- októberben kezdődik, és a beiratkozási idő végéig tart, persze ha valaki később, október után hall csak rólunk, akkor is becsatlakozhat. Először október első napjaiban van egy szülői fórumunk, ahol minden szükséges információt elmondunk. Ezt követik az előkészítők, mely során a pedagógusok már figyelik a gyerekeket, tehát előfordul, hogy már ekkor tudjuk valakiről, hogy nálunk a helye. Ezután egy kerekasztal beszélgetés van, ahol a szülők megismerhetik a pedagógusainkat, kérdéseket tehetnek fel nekik, fejlesztőpedagógusnak vagy nekem. Ezután az úgynevezett ismerkedő napok, majd a családi beszélgetések. Így lehet egy leendő kis elsős Diákszempontos diák. A gimiseknél ez egy kicsit más, mert központi felvételi rendszer van, de itt is igyekszünk minél jobban bemutatni az iskolát. Itt is van október első napjaiban szülői fórum, majd később tanár diák találkozó is. Sőt, ha valaki soron kívül, nem első vagy kilencedik évfolyamba szeretne csatlakozni hozzánk, ott is van egy izgalmas hét, egy próbahét, melyben a diák kötelezettségmentesen egy hétig Diákszempontossá válik. Ez idő alatt ő, a szülők, a pedagógusok és a már meglevő osztályközösség közösen hozzák meg a döntést arról, hogy mennyire azonosul az új gyerek a Diákszempont szemléletével. Szóval összefoglalva, rengeteget teszünk azért, hogy azok a családok érkezzenek hozzánk, akik tényleg pillanatok alatt a Diákszempont közösségének aktív részeseivé válnak. Ha ennyi reklámot mondhatok, akkor, aki Diákszempontos szeretne lenni, az a honlapot nézze át alaposan, mert minden infót megtalál rajta az eseményektől a pedagógiai programunkig.

Nici: A Brit-Magyarban is több lépésben ismerkedünk meg a gyerekekkel és a családokkal. Ez azért fontos, mert a kéttannyelvű oktatás nem való mindenkinek és mi biztosak szeretnénk lenni abban, hogy a felvett gyerekeket sikerélmények érik az iskolában és jól érzik magukat nálunk, illetve fontos nálunk, hogy a szülők is a Brit-Magyar közösség tagjainak érezzék magukat és bevonódjanak az iskola életébe, amennyire szeretnének. A meglévő osztályokban, ha vannak még helyek, akár év közben is tudnak csatlakozni a gyerekek, a jövő évi elsőseinknek pedig hamarosan meghirdetjük a kiscsoportos ismerkedős alkalmainkat is, Pannit tudom ismételni, bár ma már ez talán az első, amit mindenki tesz, ha valami érdekli, hogy megnézi a weboldalát, tehát minden fontos információt nálunk megtalálnak a szülők a honlapunkon.

Egyre több kritikát kap az állami oktatás, még sincs meg a motiváció a megújulásra, szemléletváltásra… Szigetekként van lehetőség alternatív oktatást igénybe venni, de ettől az állami is változhatna. A kettő nem zárja ki egymást.

Ami a megoldást jelenthetné, az a tanárképzés. A képzésnek a teljes megújulása és a továbbképzések, amelyek segítenek ennek a szemléletmódnak az elsajátításában. Teljesen hiányzik az alternatív pedagógia képzés itthon. A képzésben részt vevők nem is hallanak az alternatív irányzatokról. Nem látnak egy ilyen iskolát működésben. Nincs együttműködés az iskoláink és a tanárképzők között, pedig jöhetnének ide hospitálni. Tudja eldönteni egy kezdő pedagógus, hogy állami, egyházi fenntartású iskolába akar menni dolgozni, vagy alternatívba.

Mik a nemzetközi tapasztalatok, már a képzés is más? Más a társadalmi igény is?

Nici: A társadalmi igény Magyarországon is megvan rá. Beszédtéma az óvodától kezdve. A fiatalabb tanár generáció nyitogat alternatív irányba, érdekli őket. Nekem angol hátterem van. Mi ugyanazt a képzést kapjuk meg Angliában, mint a nemzetközi tanárok. Nálunk nem a tanárokban lesz a különbség, hanem a gyerekek szociológiai-gazdasági hátterében. Külföldön is a gyerekek nagy része az állami rendszerben tanul, még jómódú szülők gyermekei közül is. Financiális okokból az állami rendszerben nagyobb osztálylétszámok vannak. Hiába ugyanaz a metodika és a tanár hozzáállása, a gyerekek befogadó készsége nem ugyanolyan, mikor egy kisebb osztályban dolgoznak. Ezen okokból veszthet az állami oktatás a kreativitásból, a projektmunkából. Az állami iskolából a szülőknek sincs meg az a pozitív élménye az oktatásról. A gyereknek is lehet már egy otthonról hozott negatív hozzáállása az iskolához. Érdekes példa. Egy állami iskolában, ha a gyerekek meglátták a tanárt az utcán, elbújtak, míg egy nemzetközi gondolkodású iskola tanulói odafutottak a tanárhoz. Ugyanazokkal a gondokkal küzd a brit rendszer is, mint a magyar. Nagy osztálylétszámok vannak, de a tanárok képzése legalább nemzetközi és az eszközkészlet, a felszereltség, a segédanyagok rendelkezésre állnak.

Gondolom egy alternatív oktatásból kikerülő ember hamarabb fogja hasonló iskolába íratni a gyermekét. A különbözőségek elfogadása, hogyan működik az iskoláikban? Egy nemzetközi iskolába különböző nemzetiségű, rasszú, anyanyelvű gyerekek járnak, adott, hogy sokan különböznek.

Nici: A két legfontosabb, hogy mi az elvárás a gyerektől és mi a tananyag. Az iskolai eseménynaptárba beemelünk olyan eseményeket, melyek különböző kultúrákban fontosak. Hangsúlyozva ezen ünnepek fontosságát az adott tanulóknál. Olyan hozzáállást alakítunk ki, hogy a különbségeket ünnepeljük, jó dolgok a különbségek. Megoldottuk, hogy legyenek nyelvhangsúlyos napok, hisz kéttannyelvű iskola vagyunk, ám ezt egyensúlyba kezeljük. Ilyenkor jobban megmerítkeznek az adott nyelvben és együtt vannak egy brit vagy dél-afrikai tanárral, jobban megértik a humorát, több mindent át tudnak érezni a tanár kultúrájából. Barátságok épülnek a különböző kultúrájú gyerekek között és ez segíteni fog, mikor a konfliktusok feljönnek. Hogyan oldjuk meg a helyzeteket, tiszteljük egymást.

Anna: Toleranciára, elfogadásra tanítani gyerekeket homogén környezetben nem lehet. Ezt nem lehet elméletben csinálni. Nem lesz soha olyan a környezet, ahol csak egyforma képességű gyerekek lesznek. Más képességűek, bőrszínűek, vallási felekezethez tartozók. Minél heterogénebb a közösség, annál jobban előtérbe kerül az elfogadás és a tolerancia. Mi heterogének vagyunk és inkluzívak, vannak nálunk nehézségekkel küzdő tanulók is. Ez egy természetes dolog, hogy egy társuknak valamiben nehézsége van, ezekről lehet beszélni, ki lehet mondani, hogy valaki autista, tanulási gondja van. Van mód a szülőknek is bejönni a beszélgető körökre, hogy elmondják a tapasztalataikat az osztálynak a gyermekükkel kapcsolatban, hogy ezzel segítsen nekik, hogy a gyermekéhez a legjobban tudjon viszonyulni a közösség. Csoport munkánál megtanulják egymást is kezelni, hiszen ez később is fontos lesz. Hogy hogyan tudnak egymásnak jól segíteni.

Nici: Nagyon fontos, hogy megállapítsuk azokat az erősségeket, amikben a gyerekek jók, és azokat még feljebb húzzuk. Mik azok a gyengeségek, amikben szükséges, hogy támogassuk őket. Ezekben a mix csoportokban látják egymás tulajdonságait, készségeit, tudják egymást segíteni. Fontos, hogy támogató, segítő hozzáállásuk fejlődjön ki.

Ha a tanárok boldogok, a gyerekek is boldogok lesznek. Ha a tanárok is támogató közegben vannak, akkor ez stresszmentes körülményeket teremt, és ez átadódik a gyerekeknek is.

Köszönöm a beszélgetést Gelencsér Annának, a Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium igazgatójának és Dr. Nici Woodnak, a Brit-Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola igazgatójának.