Mi a te korlátod? Mi a te sztorid?

Az előző cikkem az Ítélkezésről szólt. Eredetileg Ítélkezéstől az Éberségig, de végül úgy elkalandoztam az Ítélkezés oldalaira és bugyraiba, hogy ha az Éberségről is írok, csak az én soraimat olvashattátok volna a magazinban a terjedelem miatt. No de lássunk is neki a mai témának, aztán az Éberség is porondra kerül egyszer, ígérem

Mit takar a cím?

Egyszer hallottam egy hanganyagban ezt a mondatot, emlékszem bicikliztem és meg kellett álljak annyira megütött. Tudjátok, hogy vannak „különleges” emberek, akiknek a történetei motiválnak minket, akik példák, akik kitörtek és most teljesen más világot élnek, mint ahonnan jöttek eredetileg. Mindenki a titkukat akarja tudni. Miért pont ő? Hogy csinálta? Mi a különleges benne?

Biztos ti is ismertek ilyen embereket, vagy nem is kell ennyire messzire menni. Az egyik gyerek lusta, a másik életrevaló, magától nekivág a nagyvilágnak és bejárja, megcsinálja a szerencséjét, stb. Ismerős? Pedig ugyanaz a minta van előtte is, mint a lustábbik előtt, aki nézi a tv-t.

Miért mások ezek az emberek?

Mert mindegy nekik hol élnek, mi veszi őket körül, mi az a sztori, ami a többi ember életét átitatja, és amin csámcsoghat örökre önsajnálkozva, a gyengeségében fürödve az ereje megismerése helyett. Ezek az emberek nem Élik azt, ami Él körülöttük. A lényük nem vette be a „mesét” amit a többi ember igen. Más a mindsetje. Nem hiszi el, nem veszi komolyan, ami őt körülveszi.

Hadd kérdezzek valamit:

Téged mi korlátoz abban, hogy azt az életet éld, amit hajkurászol amióta csak tudatodnál vagy?

Én magamból kiindulva – tudom, tudom senki nem csinálja ezt csak én – mindig a pénzt hoztam fel kifogásnak. Majd ha… Aztán amikor lett pénzem, a testemmel kezdtem el szabotálni magam… megint csak valami, amivel hitegethetem magam, hogyha így meg úgy lefogyok, akkor majd ez meg az megváltozik. Meg érdemes leszek rá, majd értékes leszek stb.

Kik azok, akik miatt azt érzed, te nem lehetsz Önmagad? Akik miatt korlátozod magad? Mert ha nem korlátoznád, akkor túl sok lennél, meg hangos, meg akkor nem tartoznál sehova, mert már végképp túl fura lennél. Mi az a valóságon túli valóság, ami élni akar benned?

Képzeld, én Oscar díjas színésznő akartam lenni, de jól lebeszéltek róla a felnőttek. Mondván, nőjek már fel, szálljak le a földre. Feltörni színészként nehéz… szereposztó dívány… meg hát ugyebár Amerikában kellett volna születned… – Képzelheted, hogy nem lettem azóta sem színész. Jól elnyomtam magamban ezt, mert valaki, aki nem is élt színészként csak volt egy véleménye, ezt mondta. Érted mit akarok mondani? Ez az Ő sztorija és Igazsága a színészetről. Ha most megkérdeznék színészeket, valószínűleg van olyan, akire ez igaz, de nagy százalékban teljesen más nézőpontjaik és megéléseik lesznek erről a témáról. Ja, és képzeld, idén nyáron megint erősen feljött bennem ez a színésznő Hollywoodban kérdés. Gondoltam rá párszor aztán úgy hagytam. Erre Siófokon az egyik reggel nem volt szabad asztal egy reggeliző helyen, én meg amúgy is egy szabadszájú leány vagyok, hát láttam egy idősebb úr egyedül üldögél az asztalnál, megkérdeztem, hogy odaülhetek-e az asztalhoz reggelizni. Mondta, hogy persze. Beszélgettünk és kiderült, hogy a filmiparhoz van köze, ismeri az összes nagykutyát, Los Angelesben lakik az év egy részében, a másikban meg Siófokon.

Értitek? Ebből akármi is lehet. Ha kérsz, Kapsz! Ha mersz, nyersz. Nem is neked kell kitalálni feltétlen a dolgokat aggyal, hanem az Univerzum intézi. Mennyi esélye lett volna, hogy én ezt agyalással kitalálom előre? 0! Na, akkor a te álmaidnak is van létjogosultsága.

Neked hány álmod azért nem valósult meg, mert valakinek volt véleménye róla? Neki az Nem volt megvalósítható álom, nem volt a szíve vágya, ezért úgy gondolta ez az általános igazság és elhitette veled, hogy neked sem megvalósítható. Az agyunknak meg több sem kell, mint pár jó gondolat alátámasztásként, hogy bevegyük, ez gyermeteg álom, esélytelen.

Szóval még egyszer:

Hajlandó lennél e minden olyan gondolatot, tettet, érzelmet, tudatosságot, tudatlanságot, ítéletet, nézőpontot, elvárást, ami nem hozzád tartozik visszaküldeni Szeretettel, és tudatossággal megtoldva azokhoz, akikhez tartozik? Mostantól bármi, amit más vagy akár te állítasz magadnak, kérdezd meg magadtól, „Huh, kihez tartozik ez a gondolat?”. Majd küldd vissza szeretettel, elfogadással. Akkor is, ha nem jön arc, név, csak érzed, hogy neked ez nehéz és nem igaz. Akkor az nem hozzád tartozik.

Visszakanyarodva:

Ha, amiket fent felsoroltál korlátok nem lennének, mit választhatnál? Milyen lehetőséget, kilépési pontot, ötletet nem látsz meg a korlátaidtól? Ezek a te korlátaid, vagy más korlátai? Kinek az Életét, korlátait másolod? Kinek a gondolatait hitted el valóságodnak? Mi az, amiről eldöntötted, hogy neked ez kizárt, nem fog menni, úgysem fog sikerülni? Valóban kizárt, nem fog menni és úgysem fog sikerülni, vagy csak az erről alkotott döntésed az, ami korlátoz?

Ha nem lennének korlátaid, mi valósulhatna meg? Ha többet nem vennéd be a gettót?

Hány történeted van, amit még mindig mesélsz, hány pont van az életedben, ahol hibáztatod a múltad, az anyád, az apád, a nevelőnőt, az óvónőt, a kekeckedő felsős srácot, azt, hogy nincs pénz, hogy vertek, stb.? Hm? Őszintén. Magadnak Őszintén. (Hozzáteszem, nem a veled történteket akarom elbagatellizálni, és nem fontosnak beállítani. Kérlek, értsd meg a szavaim mögötti valódi szándékot) Csupán ami elmúlt, annak azért van csak ereje, mert mi újra éljük és tápláljuk, ami beragaszt. Ha leveszed a múlt „szemüvegét” akkor ki az, aki ezek nélkül élni akar benned? Mi minden lenne lehetséges számodra?

Nekem csúnya volt meglátnom, én mit művelek. Eddig a Pénzhiánnyal tudtam takarózni, sajnálkozni most, hogy ott kezd összetörni a történetem és már tagadhatatlanul be kell lássam, hogy ez már nem ÉLŐ történet számomra, elkezdtem rosszá tenni magam a testemmel – felhizlalni, hogy bánthassam magam a hitelesség és a Nem vagyok elég jó témával, hogy ne legyen az Életem Sztori nélkül

De te lehet, ezt csinálod az Értékesség, Érdemesség, Szégyen, Cserbenhagyás, Bűntudat – Mártír játszmákkal szint úgy. A Majd ha… az is egy jópofa cucc.

Én is hakniztam a családi történetemmel – pont egy élő példa vagyok erre a gettós mondatra, találtok rólam sok interjút meg cikket. – No de a lényeg nem az, hogy meséled magadnak vagy másnak a traumáidat, hanem, hogy te mennyire hiszed el, hogy ez még Releváns most is neked és mennyire alkotod a jelenedet a múlt fájdalmaiból, korlátaiból, tévhiteiből

Azért, hogy életben tartsd?

Azért, hogy ne kelljen tovább lépni? Belelépni az ERŐDBE?

Azért, hogy hibáztathass mást a gyerekkorod/ felnőttkorod / jelened miatt?

Azért, mert ettől a sztoritól érzed magad „normálisnak”, aki beleillik egy közösségbe (hisz mindenki a sirámaival, panaszkodásaival tartja fenn a közönség figyelmét)?

Azért, mert ettől a sztoritól érzed magad fontosnak?

Azért, mert ettől a sztoritól érzed Önigazolva magad, ettől sajnáltatod magad és ettől nem kell felelősséget vállalni a jelenedért?

Azért, mert így legalább szenvedhetsz, hitegetheted és lefoglalhatod magad és addig sem kell szembenézni azzal, hogy az energiáid táplálják az álmaid?

Szóval még egyszer: Milyen múltbéli történeteid, önkorlátozó hiedelmeid vannak, amiket bevettél eddig és azonosítottad magad vele? Amiket már annyira régóta élsz, hogy elhitted, hogy ez a valóságod és persze a korlátod!

A nézőpontod teremti a korlátaidat, a hitrendszered teremti a korlátaidat, nem a korlátaid a nézőpontodat.

Ha nem marad semmid, akkor is van egy dolgod: VÁLASZTÁSOD. Választhatsz mindig, akkor is, amikor azt hiszed nem. Mit választasz mostantól? Kivé válhatsz mostantól?

Ha levennéd a „címkéket és szemüvegeket” a „te ilyen meg olyan vagy stb.” szövegeket és hitvallásokat magadról? A korlátok alatt te milyen vagy valójában?

Mennyire él benned a Gettó, ami körülötted ÉLT?

Mik a nézőpontjaid Önmagadról? Mik az „ítéleteid és skatulyáid” Önmagadról? Ha ezek nem lehetnének, és nem tudnád ezeket érezni és gondolni, akkor mit éreznél? Hogy élnél?

Mersz-e magadhoz hű lenni, akkor is, ha az a másiknak nem tetszik? Mered-e vállalni, hogy esetleg megítélnek téged a döntéseid miatt, mert azok annyira mások, mint amit megszoktak az emberek, hogy nem tudja befogadni az ő világuk? Mered-e elhagyni a „Gettót” ha érzed, hogy nincs már ott keresnivalód? Azt a közeget, amit ismersz bár, de már nem szolgál téged? Mered-e magadat választani, akkor is, ha nincs bajod a másikkal, ha nincsenek miértek, és mertek csak nem működik egyszerűen és kész. Csak egyszerűen nehéznek érzed már, erőtlennek és kész. Valamikor nincs magyarázat csak egyszerűen nem a válasz. Mered-e vállalni a NEMEDET?

„Minden az ellenkezője annak, aminek látszik, semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik”

Szóval te mivel teremted magad „normális és véges” emberi lénynek ezen a Földön? Mi a sztorid? El tudod-e engedni a „gettót” egy más választásért, életért cserébe?