Csak bolyongok a semmi közepén, úgy érzem minden elveszett. Nem látok, nem hallok nem beszélek, mintha nem is lennék. Süket füleim a némaság börtönébe vetettek. Kínjaim visszhangoznak őrjítő frekvenciákon, és csak sodródom kiszolgáltatottan reményeim viharában.

Mindig, mindenki, mindent jobban tud nálam! Pedig csak én vagyok itt… csak én!

 …elég volt az okoskodó, akaratos hangokból. ELÉÉÉÉÉG !!!

Behunyom a szemem, elcsendesítem lelkem és csak figyelek szívem lüktető hangjára, figyelek magamba…

…egy HÁRFA … gondolataim hangjának rezgése megremegteti a húrokat, és zene csendül.

Találkozik a rezgés a rezgéssel, hang a hanggal, ember az emberrel történés a történéssel. Az összehangolódás csodás táncában ÉLETRE KEL a boldog együttlét…

…de ami nem boldog, az is!!!

HÁRFÁM HANGJÁNAK ZENÉJÉRE, TÁNCRA PERDÜL LÉTEM

A SZERETET FORRÁSA

Tágra nyíló szemeim csak pislognak. Azt gondolom, hogy nézek, de valójában semmit sem látok, semmit sem tudok. Vakon TAPOGATÓZOM A SAJÁT ÉLETEMBEN. A nap éltető fénye égeti tudatlanságomat. Fáj az élet. Már sírni is alig bírok. Csak folynak, folynak a könnyeim.

Elveszett testemből, meghasadt lelkemből, kimosódnak sötét árnyaim, amik elfedték lelki szemeim.

Megtisztult lényem fénye EGYESÍT ÖNMAGAMMAL, így már látom FIGYELMEM EREJÉNEK csodás ragyogását, melynek fényében élő boldogság születik… A SZERETET.

FIGYELMEM EREJE BENNEM RAGYOG, MERT A SZERETET FORRÁSA ÉN VAGYOK.