A kozmetikus története, aki saját bőrén tesztelt, tapasztalt és gyógyította magát
Váratlan fordulatokat hozott a szeptember. Az ősz beköszöntével fontos kérdésben kellett döntést hoznom, melynek eredményeképpen szülővárosomban is szalont nyitottam. 10 éves budapesti tapasztalataimat immáron otthon is megosztom a hozzám fordulókkal.
Az ősz mindig nagy lehetőség a kozmetika terén, mert a napos idők fogytával mind hatóanyagok, mind kezelések tekintetében van lehetőség komolyabb bőrmegújító kezelésekre.
Azonban jó ideje már kicsit mélyebbre megyek a hozzám fordulók kezelését illetően.
Mivel általában eléggé komplikált bőrképek megoldását várják tőlem, saját történetem és tapasztalataim újabb ismeretek behozását indokolták a kezeléseimbe.
„Az vagy, amit megeszel”. A számtalan gyorsétel, feldolgozott élelmiszerek, a rohanó világ és az elvárás, megfelelés okozta nyomás rányomja bőrünk állapotára a bélyegét.

De maradjunk az étkezésnél. 2 éves küzdelem és kutatás – a bélproblémám és annak következtében a majdnem 1 éves nem alvásom arra sarkallt, hogy megosszam egyre több emberrel, mit tehet azért, hogy bőre jobb állapotban legyen. Mert az egészség a legnagyobb érték ebben a mai rohanó világban. Az orvosoktól aligha várhatunk átfogó megoldást, hisz mindenki egyedi történettel és szervezettel, mikrobiommal rendelkezik. „A mikrobiom az emberi testben élő kommenzalista, szimbionta és patogén mikroorganizmusok alkotta ökológiairendszer. A mikrobiom a mikrobák (mikrobioták) összessége, amelyek velünk, bennünk, rajtunk élnek, táplálnak, védenek, valamint időnként kihasználnak minket. Az emberi szervezetet a humán sejtekből összeállt szövetek és szervek alkotják olyan szerveződést követve, amelynek során közös ökoszisztémát alkotnak a szervezetünkben élő mikrobákkal, azaz a mikrobiommal. Az ide tartozó baktériumok, vírusok, gombák részt vesznek az emberi szervezet integritását biztosító határok védelmében, nélkülözhetetlen anyagokat állítanak elő és megakadályozzák idegen (és betegséget okozó) mikroorganizmusok tartós megtelepedését.” Forrás: wikipedia.
Az 5. táplálkozási szakértőm hozott igazán nagy áttörést azt illetően, milyen lehetőségeim vannak a szervezetem megóvása érdekében. Azóta minden bőrproblémánál őt ajánlom vendégeimnek, mert én kezelni a bőrt tudom, ami szükséges, de nem egyedüli megoldásként szolgál bizonyos esetekben.
A célom ugyanis az, hogy egészséges bőröket „alkossak”, amelyek hálás tükörképként tekintenek majd vissza ránk. De nem vagyok csodatevő. Senki sem az. Hamis képek a média felületein, gyors beavatkozások elérhetősége, melyek ugyan ki tudnak emelni bizonyos szépségeket, de óriási hiány annak tekintetében, hogy a bőrt hogyan tudjuk óvni, kímélni, egészségesen tartani. Az öregedés természetes folyamat, de nem mindegy, miként tartjuk szervezetünket frissen, egészségesen, ugyanígy bőrünket.
Persze ez nem mindenkinek fontos… azoknak azonban mindenképpen, akik komoly elváltozásokkal küzdenek az arcukon. De valljuk be őszintén, mindannyiunk keres megoldást valamire az élete egyes területein.
Számomra a kis kamasz aknés bőre, vagy a 40 évesen hozzám forduló „elgondolkodtam, hogy fog kinézni az arcom 50 évesen” esete ugyanolyan fontos. Talán az utóbbinak több türelme van és kevesebb panasza, de természetesen itt is vannak kivételek.
Bármelyik esetet nézem, mindenhol fellelhetem az „ép testben ép lélek” kifejezés fontosságát, vagy a már korábban említett „az vagy, amit megeszel” kijelentés súlyosságát.
Természtesen ez az eljárásmód saját személyiségem kifejeződését tükrözi. Én okokat keresek, kutatok, tárok fel, amelyek elvezetnek a lehetséges megoldáshoz. Ezek függvényében állítom fel az otthonápolási rutint, rakom össze a kezeléseket. Folyamatosan kontaktban vagyok a vendégekkel és várom, hogy alakuljon a bőrük állapota.
Fontos tudni, hogy 28-40 naponta újul meg a bőröd… idő. Türelem és kitartás mindenképpen szükséges a megfelelő eredményekhez. Mert bár a fogyasztói társadalom elhitette velünk annak illúzióját, hogy azonnal mindent megkaphatunk, de arról nem beszélnek, ezeknek milyen következményei vannak. Tudatosan tenni nap, mint nap, szellemi, lelki és testi egészségünkért a mai rohanó világban talán a legnagyobb kihívás. Komoly elköteleződést kíván, és egyben komoly önismereti út is ez. Mindenkinek egyéni felelőssége, minként szeretné élni az életét, és az esetleges nehézségeket, amelyekkel útja során találkozik, hasznára tudja-e fordítani, vagy megállítja a folyamataiban. Végül hangsúlyoznám: folyamatok. Az élet a születéssel kezdődik és a halállal ér véget, addig csak folyamatok vannak, egy élő szervezettel – melyre hatással van gondolatunk, táplálkozásunk, mozgásunk, kapcsolódásaink… hisz emberek vagyunk. Engedjük meg a tapasztalásokat magunknak – legyen az bármilyen, és amikor érezzük az erőt magunkban, haladjuk meg önmagunkat. Következő cikkemben azért visszakanyarodok a kozmetikai esetekhez – hiszen vannak szép számmal. Ezekről azonban úgy éreztem, kell írnom, hisz ezekben mozgok én is most, és hát tudják a kedves olvasók, saját bőröm története szolgálja az alapot minden egyes kezelési metódusomnak.