– Zimits Andrea interjú

Bár Zimits Andrea már több mint 20 éve dolgozik divattervezőként, amikor munkáiban elmélyedtem, márkája számomra mégis olyan benyomást keltett, mint egy friss fuvallat a budapesti divat világában. Az általa tervezett, saját kezűleg elkészített, egyedi ruhák mindamellett, hogy sugárzóan nőiesek, pompázatosan színesek és életteliek, még hordhatóak is. Azaz nemcsak a magazinok fotóin vagy a modelleken mutatnak jól, hanem a különféle testalkatú hús-vér nőkön is.

Mit jelent számodra a divattervezés?

Szívesebben hívom magam ruhatervezőnek, mert úgy érzem, a divathoz nem sok közöm van, hiszen a mostani divatirányzat, stílus nem az én világom. A ruhatervezés számomra szenvedély, szerelem, hitvallás, hobbi, munka, kikapcsolódás, egyszerűen a MINDEN. Annyira fontos, mint a levegővétel!

Milyen személyiségű nőket szólítanak meg az alkotásaid?

A vevőimmel – mivel számomra fontos a személyes kapcsolat – szinte minden alkalommal kialakul egyfajta barátság. Leginkább olyan középkorú hölgyek vásárolnak nálam, akikben jelen van a kézzel készített kelmék iránti szeretet, a tapintásra, a szépségre, a romantikára és a harmóniára való igény.

Ezen kívül megfigyeltem, hogy a vásárlóim a saját munkájukra is igényesek. A legnagyobb különbség a tömeggyártás és az általam készített holmik között az, hogy nálam minden egyes öltés gondosan kidolgozott. Az összes munkafolyamatot egyedül végzem, mindent magam ellenőrzök. Szakmámnak ez a szépsége és nehézsége is egyben, mivel gyakran érzem úgy, hogy tudnék még hozzátenni valamit az adott darabhoz, s így nehezen mondom azt, hogy elkészült.

Amikor viszont az elkészült alkotások gazdára találnak, akkor mindig tájékoztatom a vevőimet arról, hogy ha bármi történne a ruhával – elszakadna, pecsétes lenne – akkor díjmentesen megjavítom. Vásárlóimnak abban is segítek, hogy melyik darab áll nekik igazán jól. Elmondhatom, hogy mindenféle alkatra tudok ruhát készíteni, ill. a kész darabokat méretre igazítom.

20 éves korom óta gyűjtöm a régi brossokat, anyagokat, csipkéket, kézzel készített részleteket, apácamunkákat. Amikor az elkészült ruhát új gazdájának odaadom, akkor, ha tudom, meg is osztom vele a felhasznált anyagok történetét. Általában azok keresnek meg, azok választják a ruháimat, akik képesek ezt értékelni.

Beszélgetésünk kezdetén említetted, hogy szerinted ma a nők nem tudják, mi az, ami szép rajtuk, mit lehetne önmagukon kiemelni, ill. nem ismerik a saját nőies értékeiket. Szerinted miért van ez így?

A reklámokból, a filmekből és még a csapból is az folyik, hogy mindenki tökéletes. Mindenkinek szuper a frizurája, gyönyörű a bőre – és még sorolhatnám – ami egy borzasztó tévhitet eredményez. A mai divat is ezt táplálja. Egy olyan holmi, ami két oldalt össze van varrva, és nemrég még zsáknak hívták, ma meg divatos ruhának nevezik, az nem képes kiemelni se a nőiességet, se a lelket, sem pedig üzenetet nem tud közvetíteni, de még az adott alkalomnak sem tud megfelelni. Úgy érzem, hogy a mai, minimalista irányzatú divat közegében felnőni – anélkül, hogy bármit is hoznánk a múltból – nagyon rossz irány, és nehezen engedi a saját énkép kialakulását.

A lányom 11 éves, és amikor érte megyek az iskolába, és háttal áll nekem, akkor alig tudom megkülönböztetni az osztálytársaitól, mert ugyanolyan cipő, ugyanolyan ruha van rajtuk, és még a hajukat is ugyanúgy fésülik. Komoly harcokat vívunk vele azzal kapcsolatban, hogy próbáljon meg kiteljesedni, merje vállalni az egyéniségét, ill. hogy ami szép rajta, azt ne változtassa meg.

Ruhatervezőként folyamatosan tanulnom kell, haladni a korral, és így az újból is igyekszem mindazt kivenni, ami számomra használható, elfogadható, szerethető. Azonban egyre nehezebb dolgom van. Én a munkáimat nem úgy tervezem, hogy csak 1-2 évig hordják őket a hölgyek, mint ami a mai fast fashion jellemzője. Sőt, azt is vállalom, hogy az olyan régebbi darabokat, amelyek esetleg már nem illeszkednek a személyiségükhöz, szívesen átalakítom.

Gyakran dolgozol printekkel (ruhára nyomtatott festményekkel), melyek elsősorban különféle nőalakokat ábrázolnak. Hogyan választod ki őket?

A szecesszió és az art deco művészete nagyon közel áll hozzám, ezért szívesen használok nőalakokat, de ezen kívül nagyon kedvelem a növényeket, az állatokat, a rovarokat, ill. a bogarakat is. A mezei poloska a pajzs formájával pl. az egyik legszebb bogár, amit valaha láttam. Egy csoda! Legközelebb talán épp ez ihlet majd meg.

Olykor meg egy-egy gyönyörű régi ékszer, festmény jó minőségű printjét dolgozom össze megfelelő anyagokkal úgy, hogy a múlt és a jelen találkozzon az adott darabon. Ezáltal szeretnék tisztelettel adózni a művészetek előtt, s közelebb hozni valamit a régmúltból a ma emberének.

Ami nagyon divatos, azt kerülöm. (nevet) Mivel Frida Kahlo nagyon közel áll hozzám, néhány éve elkezdtem dolgozni egy kollekción az ő printjeinek felhasználásával. Ekkoriban volt Magyarországon a Frida Kahlo kiállítás, amiről én nem tudtam. Elkészült 5-6 darab a kollekcióból, természetesen mind különböző. S ekkor elindult felém egy üzenetáradat, mert mindenki Frida Kahlo ruhában szeretett volna menni a megnyitóra. Eladtam 3-4 darabot a kollekcióból, a másik kettőről viszont lebontottam a festőnőt ábrázoló printet, és mást tettem a helyébe. Ha úgy hagyom, a művésznő portréjának használatát csupán egy olcsó üzleti fogásnak éreztem volna, amit az iránta érzett tiszteletem nem engedett.

Számomra úgy tűnik, hogy eklektikus művészeted minden darabja egy-egy önálló történet. Te hogy látod ezt?

Az, hogy honnan szereztem be az alapanyagot, vagy hogy az milyen hatással volt rám, ill. a műalkotás printje milyen érzést váltott ki belőlem, általában tovább fűzi a ruha történetét. Van pl. olyan vásárlóm, akinek a ruhájára olyan gomb került, amit gyerekkoromban a szomszéd nénitől kaptam, s ezt el is meséltem neki. Nálam valóban igaz az, hogy a gombhoz készül a kabát, vagy esetünkben a szoknya. (nevet)

Egy adott ruha készítésekor lelki szemeim előtt mindig látok egy-egy olyan hölgyet, akinek jól állna. Amikor pedig visszatérő vásárlók jönnek, fantasztikus érzés, hogy az illető épp azt fogja meg, amiről azt gondolom, hogy tudná viselni.

A márka, amit 1996-ban életre hívtál a slow irányzat vonalát követi. Mondanál erről néhány szót?

Bár a márkámat 1996-ban hívtam életre, de már gyerekkorom óta ruhatervező vagyok, ha lehet ilyet mondani. (Nevet, s arcán a lelkesedés fénye sugárzik – szerk.) Amíg nem volt varrógépem, mert féltek, hogy átvarrom az ujjamat, addig kézzel varrtam. Amikor úttörő lettem, akkor volt egy úttörő ing fazonú, homokszínű gyakorló ingem, ami nagyon tetszett. Pont akkorra kinőttem egy bordó, kordbársony nadrágot, s rendkívül lelkesen meséltem Margit néninek, az akkori technika tanáromnak, hogy a homokszínű ing vállapját meg a zsebeit, ki fogom cserélni a bordó kordbársony anyagra. Margit néni ettől teljesen kitért a vallásából. Elképzelhetetlennek tartotta az újszerű, számomra nagyon izgalmas ötlet megvalósítását. Ettől függetlenül megalkottam, amit elképzeltem, és egy gyönyörű darab lett belőle.

Nagyon megörültem, amikor a slow irányzatról először hallottam. Hogy alakulóban van egy olyan csoport, melynek tagjai valóban maradandót alkotnak, természet- és környezetkímélő holmikat szeretnének, akik nem sorozatgyártás, gyermekmunka és kizsákmányolás útján szerzik be olcsón az árut.

Munkám során nagy hangsúlyt fektetek a környezettudatosságra. Nálam zero waste szemlélettel készülnek a ruhák, azaz nincs fölösleg, mindenben látok fantáziát, újrahasznosítok, és nem a szeméttelepen végzik a régi darabok. Számomra ez mind a slowt jelenti. Semmiféle állati eredetű alapanyagot nem használok, hiszen az állatvédelem már egy jó ideje a szívügyem.

Nem tudom elképzelni, hogy nyújthat valakinek örömet egy olyan ruha, amit pl. a 70%-os leárazáson a földről bányász ki – a fast fashion egyik fő jellemvonása – mivel ott lépked rajta mindenki. Számomra nincs méltósága azoknak a dolgoknak, amik túl olcsóak, mert sajnos minőségük sincsen. Az ár közvetíti a minőséget is.

Én még elmondhatom egy ruha adott részletéről, hogy azt valaki az I. világháború idején gyertyafény mellett heteken keresztül hímezte. Majd ez a darab átélte az I. világháborút, elkerült egy másik országba, és még mindig megbecsülték! Lehet, hogy csupán egyetlen bőrönddel menekült a család, de ez a holmi benne volt! Aztán jött a II. világháború, és a ruha még azóta is megvan! Bennem egy-egy ilyen darab története olyan érzelmeket mozgat meg, mint amikor más megnéz egy romantikus filmet, és elérzékenyül. Tele vagyok ilyen holmikkal, melyeket munkám során felhasználok. Olykor megkérem az anyagokat, hogy barátkozzanak össze az adott ruhadarabon, mert nem biztos, hogy összeillenek. Ilyenkor azonban teszek egy összekötő elemet, egy kis hidat közéjük, hogy együtt is jól viselkedjenek, jól mutassanak. Gyakran tulajdonítok lelket ezeknek a tárgyaknak, hiszen a kezeim között újjáélednek.

Nemrég pl. két gyönyörű, japán nőt ábrázoló gobelin képen alkudoztam – mindkettő egy-egy csoda! – amikor is a régiségkereskedő nem értette meg, hogy én csak a gobelineket szeretném megvenni, a keretre nincs szükségem. Állítása szerint a képekben pusztán a keret képvisel értéket, a gobelin semmit nem ér. El se tudom képzelni, hogy hány munkaóra lehet bennük! Ilyenkor mindig belegondolok, hogy mennyi minden történhetett azzal az emberrel, míg elkészült az alkotással. A hölgynek – mert valószínűleg egy hölgy volt az illető – közben biztosan gyereket kellett nevelni, dolgozni, főzni, és mindemellett még képes volt ezeket a gyönyörűségeket megalkotni!

Milyen izgalmas kreációk várnak márkád rajongóira az őszi-téli kollekcióban?

Mivel épp költözésben vagyok, emiatt kicsit elcsúsztam ezzel, de már begyűjtöttem sok-sok őszi színű anyagot. Várhatóak printek, tematikus és alkalmi ruhák – többek között karácsonyra -, ill. természeti képsorozatok. Remélhetőleg lesznek rendezvények, közösségi programok, ahol a hölgyek viselhetik a legújabb darabokat. Tavaly a járvány – mint oly sokaknak – nekem is nagy nehézséget okozott. Ha esetleg ismét szükség lenne rá, az egyedi készítésű maszkokat továbbra is ajándékba adom majd a ruhákhoz. Viszont nem fogok szabadidőruha gyártásába kezdeni akkor sem, ha esetleg megint otthon kell maradni. (nevet)

Szerintem nagyon fontos, hogy milyen közegben nő fel az ember otthon. Én a családomból hozom a rajzkészséget, az igényességet, az ízlést és a régi dolgok iránti szeretetet, megbecsülést. Nem voltunk gazdagok, így megtanultam, hogy mindennek értéke van, és ezt próbálom a gyerekem, ill. a vevőim felé is közvetíteni. Nagyon fontosnak tartom a múlt tiszteletét, szeretetét, hiszen anélkül nincs jövő. S ha nincs mire alapozni, akkor a ház is összedől. Zimits Andrea boltja Fotók: Hodlik Anna, Nemes Bálint.