Decemberben, és ez év elején – amikor beszéltünk – aktívan festettél, otthon edzettél a covid-időszak zártságában. Hogyan telt az az időszak és azóta a feloldás utáni szakasz?
A házkörüli gyaloglás hozott 1000 kilométert, és elvitt párezer kalóriát. Aztán váltottam: OTO chilin térdelek, hasizmot és más izmokat erősítve, 4 kilós súlyzóimmal kondizok, és az összes ízületet ropogtató egyméteres, két gömbben végződő eszközömmel mozgatom magam. Közben a Netről lementett tudósok előadásait nézem, vagy filmeket, nagyinterjúkat, szóval a fizikális mellett a szellemi kondizás is folyik. Fitt test, fitt agy.
Mikor jutott időd a festésre?
Nyár elejéig napközben, volt, hogy estébe nyúlóan. A nyarat kihagytam, az olvasásra hagytam még több időt, közben természetesen írtam is. Főként verseket, hisz tavaly áprilistól idén júniusig csináltuk a Bandó és Gvendolin a vers-sarokban címen futott, Facebookra és Youtubera posztolt ötperces csokrokba szedett verseléseinket. A képeimet a www.bando.hu oldalamon láthatják a kíváncsiak, és amíg nem találkozunk a kiállításaimon, itt találnak rám a nem létező mecénások.

Lesz esetleg kiállítás, tárlat a képeidből?
Sopronkövesden volt az első. Most Pécsre is készülök, jövő májusban pedig Orfűn, a Faluházban lesz. Hogy közben még mi történik, tudhatatlan.
A tőled megszokott közéleti jelenlét, publicisztikák, megszólalások is várhatók?
Mondjuk úgy, hogy lélekben fölhangosodtam, azaz izgatottá és néha bosszússá tett egy rakás történés és megszólalás, de aktivitásban elcsöndesültem, mert úgy láttam, s látom ma is, hogy akkora falat, cinikus pajzsot tart maga előtt a hatalom, melyről nemcsak a „ráhányt borsó”, de a jó szavak és logikus, érthető érvek is úgy pattognak le, mint golyóálló mellényről a kamikaze szúnyogok. Az irodalom menedékházában ezerszer több opció kínálkozik. Amikor kérdeztek, megfogalmaztam a karakteres véleményem, de pillanatemberekre és hatalmi pénzmániákusokra nem pazarolom az egyre drágább időmet.
Milyen változásokat látsz a társadalomban? Tanultunk ebből a covid-időszak alatt?
Az érdekembereket a változatlanság gyönyörködteti, ebből profitálnak, tehetség és tudás, kockázat és fantázia nélkül válnak milliomossá, milliárdossá, és ami a legőrületesebb: a nyomába se lépnek (se lábuk, se agyuk hozzá) a Legnagyobb Magyarnak, aki a jövedelméből Akadémiát és hidat építtetett. És minél kitömöttebbek, annál inkább vesztik el a szolidaritás képességét, mely talán előtte sem volt meg bennük. Volt már, hogy elképzeltem, mire fordítanám egy lottó ötös nyereményét, pedig az töredéke egy gázszerelő (barátjának) a „jövedelmének”, és eszembe se jutott, hogy rózsadombi kastélyt vegyek vagy építsek. Tudod, abból a magasságból, ahova a páncélszekrényt beemelő daruskocsi is csak nehezen jut föl, nem látni azokat, akik nagyon lent élnek.
Hogy érzed, megrengette az emberek bizalmát összességében a nagy tudásban, a szakértői tudásban, az orvosi, akadémikus bölcsességben ez a félretájékoztatásoktól sem mentes, ellentmondásokba ütköző, sokszor érdekeket kiszolgáló információ-cunami, ami a lezárások idején érte őket? Esetleg segítette ez a kritikus gondolkodás megerősödését?

Amikor még az is hazugságlabirintusban tévelyeg, aki a tutit mondhatná, hogy találjon ki egy egyenes, sötét alagútból az, aki rá hagyatkozik? Harmincezernél is több halottunk, és ebből következően, saccom szerint minimum háromszázezer gyászolónk volt. Tízezernél dobtam föl: kéne egy gyásznap, egy kis szerény, harangkondulásos megemlékezés. Semmi sem lett belőle, és a harmincezernél több covidáldozat után sem. Hát érdemes itt a jót akarni? Más sem történt, csak időjáráselőrejelzés-szerűen mondogatta az ájtatos Mamó, hogy hány halott várható holnapra, és mennyi volt ma. Ennyit ér egy kisvárosnyi emberi erőforrás.
Akik a vers-sarkot keresik a Facebook profilon, nem találnak újabb videós anyagokat. Elmondod, hogy miért állítottad le, és hogy később lesz-e folytatás bármilyen módon?
Tavaly áprilistól idén júniusig 70 alkalommal posztoltunk ki öt-hatperces verscsokrokat, ez uszkve hétórányi gyermekirodalom, örömszerzésre szakosodva. Maradt még elmondatlan versem, de a karanténmentes nyarat lazábban akartuk megélni. Szeptembertől már ötödikes Gvendolin, más a tanulás tempója, mellette a megkezdett röplabdázás heti háromszor, úgy gondoltuk, egyelőre ennyi volt, pont. Viszont: akik megnézik és -hallgatják a „régieket”, újra élhetik ezt az időszakot, akik pedig eddig nem nézték meg, mindegyiket megtalálják a Bandó és Gvendolin a vers-sarokban című oldalunkon. Én se mondom soha, hogy soha, hátha egyszer, ha másképp is, de folytatjuk.
Beszélgettünk korábban arról, hogy a felkérések – természetesen indokoltan – elmaradtak az elmúlt másfél évben. Mozdul a kulturális piac, érkeznek felkérések hozzád fellépésre, interjúkra?
Tavaly mindössze hat föllépés volt, de nem panaszkodtam, mint a garázskoncertekért hajtó popzenészek, ez van, ennyi volt, kész. Amit sajnálok: hogy az április első napjaiig háromszor előadott Meglepem e kávéházi szegleten című verses estem, benne Babits Mihály Jónás könyvével és klasszikusaink imádott verseivel nem juthatott el a szerveződő turnéig, és ahogy nézem, a ma népművelői nem is erre toborozzák a településeik népét, hanem a baromi drágán megszerezhető slágerözönre, meg az övön alul nagyon ütős feltörekvő, úgynevezett „humoristákra”. (A Bödőcs és Kőhalmi névre hallgató igazi utódokról majd külön mondok őszinte dicséretet.)
És veled milyen rendezvényeken találkozhatnak?
Jobbára egész estét betöltő, talk-show jellegű esteket vállalok, ahol szóba elegyedhetek a közönséggel, eszmét cserélhetünk, kérdés-feleletet játszhatunk, és közben előkaphatom azokat az írásaimat, kabarészámaimat, melyek mindmáig aktuálisak maradtak. Természetesen örömmel vállalok kabaréesteket is, az Egyedül állok című műsorom az adott 4-5 órás „készletemből” kerül színre, némi aktuális töltettel spékelve. Azt próbálom elérni, hogy ne egy viccelődésre odadobott betét-program legyek, hanem jót és értéket is adó humoros előadó.
Számíthatunk mostanában újabb Bandó kötetre?
Beszélgetésünk napjaiban, október derekán már nyomják a Micsoda cirkusz! című gyermekkönyvemet, melyben a cirkuszművészeket mutatom be végtelenül kedves és derűs versekben, s hogy teljes legyen a kép, a záró blokkban a cirkusz történetét is elmesélem prózában. A kötetet Bodrogi Éva grafikusművész illusztrálta, s bízom benne, hogy a cirkusz barátainak kedvence lesz.
És mit kapunk tőled mi, felnőttek? Tudom, hogy jövőre egy szép, még nem kerek, ám annál is méltóságteljesebb életkort töltesz be: 75 éves leszel. Szerintem nem te lennél, ha már nem gondoltál volna ki valami nagyon személyeset, amit magadból adhatsz a téged szerető embereknek. Jól gondolom, hogy van ilyen terved?
Két éve íródnak az egyoldalasaim, mindegyik pontosan 25-soros, immár úgy 450 kész. Ez egyrészt a Biblia teremtéstörténetére, másrészt a Darwin-féle fejlődéstörténetre épülő „mindenség-összegzés”, mozaikokból egybefűzött „világkép”, melybe beleillesztődik az én történetem, benne azokkal, akik változtattak az életemen, hozzátettek a tudásomhoz, meg akiken én segítettem, és akiknek adhattam magamból valamit. Ezen fölül még négy tétel lesz olvasható: sorsomhoz kapcsolódó verseim, egy óriási csokor haiku, egy prózai fejezet, és a záró blokk, egy versben megfogalmazott, morbid és szarkasztikus humorral megírt sorstörténet. Nem életrajz és mégis az, nem életműzáró, de 75 évet lezáró „beszélgetés” egy ismeretlennel.

Akik a Te korosztályod, 47-esek, hogyan élhetik meg jól és bölcsen azt a világot, ami körülöttünk jelenleg van? Természetesen minden generáció másként teszi, de mit tanácsolnál, milyen tippeket adnál?
Tanácsot? Legfönnebb a tapasztalásaimból egy picurit. Elsőként: bánjanak óvatosan minden percükkel, egyet sem vesztegethetnek el. Aztán: kövessék a „jó papot”: tanuljanak, vagy „ezentúl is”, vagy „folytassák tovább, ha eddig is így tették”. Amíg jól látnak, olvassanak minél többet, ez szellemi frissességet ad, és értékes élményeket. És még: legyen fontos számukra a saját testük is, sok múlik azon, hogy edzettek és egészségesek tudnak-e maradni. Tűzzenek ki célokat, még ha aprókat is, melyeket adott időre akarnak teljesíteni és/vagy elérni. Töltsenek minél több időt szeretteikkel, legfőképp a kisebbekkel, ifjabbakkal, egyrészt, hogy tanuljanak tőlük, másrészt, hogy nyomot hagyjanak bennük – magukból. Azt az időt, amit orvosnál, kórházban vagy klinikán kéne eltölteniük, töltsék inkább a szabadban, erdőben, patakparton, mezőn, hegyi ösvényeken. Végezetül pedig ne váljanak fösvénnyé, zsugorivá, mert az utolsó ösvényre úgyis csak üres zsebbel indulhatnak.