Sokszor hangzik el a kérdés, vajon mi is egy ember életútja és vajon eléggé sokat tapasztaltunk-e már ahhoz, hogy lelkileg magasabb szintre lépjünk. Pedig a jó kérdés talán az lenne, hogy egyáltalán kell-e a léleknek fejlődnie.

Korunk egyik jellemzője, hogy állandóan változni szeretnénk. Nem csak külsőben, hanem belső tulajdonságainkban, viselkedésünkben, érzelmeink kezelésében szeretnénk egyre jobbak és jobbak lenni. Ez pedig éles ellentéte annak, hogy „vagyok, aki vagyok”, illetve, hogy fogadjuk el a másikat olyannak, amilyen.

Tehát egyrészről vágyjuk, hogy azok lehessünk, akik lenni szeretnénk, és a társadalom ilyennek fogadjon el bennünket, de ugyanakkor vágyjuk a változást is, hogy valami 2.0-ás verziói legyünk saját magunk tegnapi énjének.

Nem csoda hát, ha valójában sosem leszünk elégedettek és boldogok, hiszen egyszerre mindkét tételnek nehéz megfelelni.

Talán az lenne a legfontosabb, hogy elfogadjuk magunkat olyannak amilyenek vagyunk?

De ha ez meg is történik, akkor vajon tudunk-e javítani korábbi hibáinkon…? Már ha létezik olyan, hogy egy ember hibázik. Ugyanis, akkor azt kell feltételeznünk, hogy létezik az eredendően jó és rossz is. Ezt viszont csak akkor tudnánk egymáshoz mérni, ha lenne egy mindent elsöprő igazság arról, hogy mi számít egyetemesen jónak.

Az igazság az, hogy minden ember más és más. Másképpen nevelkedett, más körülmények között, mást tanítottak neki a szülei és más mintákat látott a Világban. Azt sem felejthetjük el, hogy egyes tanitások szerint a lélek örök, azaz a test elmúlása nem egyenesen arányos a lélek halálával. Ha elfogadjuk ezt a nézetet, akkor viszont életeken át tapasztal a lélek, aki minden egyes leszületésénél újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodik. Változik. Lehet-e ezt fejlődésnek nevezni? Vagy ez csak egyfajta tapasztalat torlódás, ami természetesen kihat minden tettünkre és gondolatunkra.

Biztosan találkoztál már olyan csecsemővel, akinek annyi tudás volt a tekintetében, mint egy 80 éves aggastyánnak. Vagy olyan kutya szemébe néztél, akinek a szemei mintha beszéltek volna. Vajon hol fejlődött az Ő lelkük, és hogyan lehetséges, hogy egy kisgyermek hirtelen leül a zongora elé és – ahogy mondják – „vele született tehetséggel” kezdi el azt használni…

Mikor és hol tanulta meg?

Amikor kisgyermek vagy, tökéletesnek gondolod magad. Belenézel a tükörbe és azt gondolod „ez vagyok én”… szép vagyok, okos vagyok, ügyes vagyok és a Világon minden az én uralmam alatt áll, bármit megkaphatok.

Ez a tiszta, módosítatlan lélek hangja.

Gondold el, mennyi előző életbeli tapasztalat uralja azt a pici védtelennek tűnő testet. Rögtön tudja, hogy neki nem kell a sárgarépa püré és messzire kiköpi, hiszen emlékezik rá az energetikája, hogy előzőleg sem szerette. Hiszen nem a test eszik, hanem a lélek… Érzelmeken keresztül táplálkozik. Hogy mi finom, és mi nem, azt nem a gyomrod dönti el – kivéve, ha romlott ételt ettél -, hanem az érzékszerveiden keresztül az érzelmeid. Ismered azt a tünetet is, amikor rossz a kedved, csokit akarsz enni. Mert a csokoládé jókedvet csinál neked a szerotonin szinted megemelése által. Igaz, maximum 20 percig fog tartani ez a csoda, de az érzés azonnal megjelenik, hogy szükségem van némi boldogsághormonra. Ezt nem a hasad mondja, hanem a tudatod, a lelked. Senki sem szeret szomorú lenni… igaz?

Pontosan ez az oka annak is, hogy folyamatosan valamiféle fejlődésre, változásra vágysz. Azt gondolod, hogyha más lennél, mint aki vagy, akkor sokkal boldogabb lehetnél.

De vajon ismersz-e olyat, aki a boldogságát egy fogyáshoz kötötte és amikor elérte azt, kiderült, hogy a boldogság nem jár együtt a testsúlykilogrammal.

„Ha fejlődni akarsz, nyugodj bele, hogy bolondnak és butának néznek.”

(Epiktétosz)

Mindez azt jelenti, hogy nem másnak kell megfelelni, hanem csupán Önmagadat kell elfogadnod. Nem fejlődnöd kell, hanem inkább tapasztalnod, és levonnod a szükséges következtetéseidet. Nem hibázol, hanem egyszerűen gyakorolsz. Tudod te is, hogy „gyakorlat teszi a mestert”. Minél több élményben van részed, mert megengeded magadnak, annál több a tapasztalás, és annál több a következmény.

Ez se nem jó, se nem rossz. Egyszerűen csak minden tettünknek következménye van. Minden kimondott szavunknak súlya, és minden magunkban keringő érzelemnek testi kivetülése. Hiszen biztosan hallottad már, hogy minden betegségünk mögött meghúzódik egy-egy elfojtott érzelem.

Minél rugalmasabb valaki a külvilág eseményeire és minél inkább csak a saját reakcióival foglalkozik, annál inkább változik. Nem a lelke, hanem az, hogyan áll hozzá a dolgokhoz. Ha sokszor vagy pletykás és ennek előbb-utóbb meg lesz a következménye, akkor rajtad áll, hogy változtatsz-e és legközelebb is olyan fontosnak tartod, hogy mindent elmondj a másiknak. Lehet úgy gondolod majd, miért ne? Én akkor is beszédes vagyok és senki nem fog ebben meggátolni. Szabad akaratod van, igy megteheted. De gondolhatod azt is, hogy legközelebb jobban odafigyelek arra, kinek mit mondok el. Azért döntesz így, mert a tetteid következménye rossz érzést gerjesztett benned korábban. Rosszul esett, hogy valaki számonkérte rajtad, miért vagy ilyen. Elgondolkodtál, és azt vetted észre, hogy túl gyorsan kimondod azt, amit gondolsz, és ezzel megbántod a másikat, aki viszont majd megbánt téged. Ezért változtatsz a viselkedéseden.

Tehát eddig sem voltál rossz. Maximum nem volt még elég tapasztalásod ahhoz, hogy le tud vonni a következtetéseidet. Tehát ne másoknak akarj megfelelni, hanem önmagadra figyelj. Próbáld megérteni saját magadat, az érzelmeidet és a reakcióidat. Legyél elégedett magaddal, hiszen folyamatosan tanulsz. Az iskolapad nem ér véget az életkorral. Örökké tanulunk, és addig tapasztalunk amig csak rendelkezünk fizikai testtel.

Fogadd el, hogy az Élet változékony és tele van bizonytalansággal. Ez a fajta bizonytalanság rejti a boldogságodat. Szoktuk mondani, a „komfortzónán túl”… Így van. Az Élethez jó adag bátorságra van szükségünk, hogy minél több élménybe merjünk belemenni és tapasztalni. Hiszen honnan is tudhatnám mekkora élmény repülőn utazni, ha még soha nem szálltam fel egy gépre sem. Hogyan is érezhetném milyen boldogságot jelent anyának lenni, ha nem vállalok gyereket. Vagy milyen lehet egy boldog párkapcsolatban élni, ha félek elkötelezni magamat.

Ha tapasztaltabb szeretnék lenni a világ dolgaiban, akkor tapasztalatokat kell gyűjtenem.

Nem a lelkem fejlődik, nem az válik jobbá vagy rosszabbá, hanem a hozzáállásom változik a Világhoz, a körülményekhez.

Megtanulok elfogadni, megértem, hogy a Világ ezernyi csodából áll és nem feladatom megítélni a másikat. Elkezdem élvezni ezt a változatosságot és ettől megnyugszom. Nem harcolok többet a Világgal és az abban történő eseményekkel, hanem egyfajta tapasztalásnak fogom fel, ami által jóval rugalmasabbá válok a rám nehezedő feladatok elvégzéséhez.

Ne félj, nem tudod rosszul csinálni!

Nem kell másnak lenned!

 Csak ÉLJ! Most ezt az ÉLETET!

Ha pedig szeretnél igazi tapasztalatokat gyűjteni arról, hogyan is működik ez a Világ és milyen lehetőségeid vannak arra, hogy megváltoztasd az érzelmeidet és egyre könnyebben élvezd a mindennapokat, szeretettel várlak az április 28. – május 1. közötti 4 napos elvonulásomra Belvárdgyulán. Részletes információkért keress bármelyik elérhetőségemen.

krisztina@balazskrisztina.hu / https://www.facebook.com/krisztina3