Teendők és kihívások nyílt és titkos örökbefogadás esetén
Az örökbefogadási irodalomban már szinte közhelynek számít a kifejezés: „amikor megcsörren az a bizonyos telefon”. Ezt a hívást akár évekig tartó várakozás előzheti meg, amely minden örökbefogadásra várakozó pár vagy egyedülálló életében másképp telik. Vannak, akik rendszeresen, szinte naponta foglalkoznak a témával, és aktívan keresik a lehetőségeket, készülnek.
Másoknál a várakozás alatt esetleg háttérbe szorul a téma, vagy időszakosan váltogatják egymást az aktívabb és passzívabb időszakok. Hasonló ez a vér szerinti gyermek születéséhez, abban az értelemben, hogy lehet rá készülődni, az Élet azonban mindig az elrendelt forgatókönyv szerint rendezi az eseményeket. Itt további meglepetés faktor, hogy a gyermek(ek) érkezése még nagyjából sem vetíthető előre.
Biztos alapokat nyújthat a várakozás időszakában az, ha az örökbefogadásra várakozó(k) a személyes sorsszerű miértek (előzménycikk belinkelése – 1-es cikk) megértése után hozták meg, és amennyiben tudatosan foglalkoznak a felkészüléssel, a megfelelő emberi szövetségek kialakításával, ápolásával (előzménycikk belinkelése – 2-es cikk). Amikor ugyanis megcsörren az a bizonyos telefon, végérvényesen megváltozik minden és az örökbefogadó párnak vagy egyedülállónak minden fókuszra és erőre szüksége lesz, aztán ideális esetben néhány jó szövetségessel tud belevágni a születendő/párnapos gyermek fogadásába (újszülött esetén), vagy az ún. „ismerkedés” folyamatába (nagyobb gyermek esetén).
Ebben és a következő részben néhány fontos szempontot mutatok, amelyek jelentősen befolyásolják a legelső lépéseket.
Az örökbefogadás módja, amely lehet nyílt vagy titkos.
Nyílt örökbefogadás esetén az örökbefogadó szülők megismerkednek a vér szerinti szülőkkel – legtöbbször csak a szülőanyával, de amennyiben ismert, és részt vesz az örökbeadási folyamatban, úgy a vér szerinti apával is. Születendő gyermek esetén még a születés előtt lehetőség nyílhat arra, hogy a vér szerinti anya megismerje a potenciális örökbefogadókat, és maga döntsön arról, hogy kinek szeretné örökbe adni születendő gyermekét. Ez a találkozás nagyon fontos és meghatározó – ugyanakkor minden érintett fél számára jelentős pszichológiai terheléssel jár. Minden esetben hatósági/alapítványi szakember is részt vesz a folyamatban, akinek feladata lenne a pszichológiai támogatás és a felek közötti szakszerű mediáció biztosítása. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatok (szakemberek felkészültsége, rendelkezésre állásra, egyéni helyzetek speciális aspektusai, fizikai szülés körüli számos változó tényező) azt mutatják, hogy bizonyos esetekben a kirendelt személyek kiváló támogatást képesek biztosítani, sok esetben azonban szükséges – és életbevágóan fontos – külső szakembert bevonni – többnyire az örökbefogadók részéről. Nehéz – mondhatni lehetetlen – erre a helyzetre készülni, de nem árt, ha van olyan szakember az örökbefogadó szülő(k) körül, akivel nem ebben a helyzetben „ismerkednek”, hanem megfelelő közös felkészülési munka áll mögöttük és az örökbefogadó(k) erős, ám szakmai (mentálhigiénés) szövetségeseként tudnak bekapcsolódni a folyamatba.
Titkos örökbefogadás esetén a vér szerinti szülő(k) és az örökbefogadó szülő(k) nem találkoznak, nem ismerhetik egymást, és a később kapcsolatfelvétel módját, lehetőségeit is szigorúan szabályozza a törvény. (Ezeket ebben a cikkben nem részletezem). Ebben az esetben más típusú terheléssel nézhetnek szembe az örökbefogadó szülő(k) a telefonhívás, majd az azt követő ún. „iratismertetés” során, ami röviden a rendelkezésre álló információk rendkívül korlátozott mértékében és megbízhatóságában foglalható össze.
Személyes történetemben ez a rövid, ám rendkívül intenzív krízist így éltem meg:
December második felében, többszöri telefonos megkeresés után megérkezik az iratanyag. A postázóból hív az ügyintézőm: itt van az anyag, azonnal egyeztessünk időpontot az utolsó előtti munkanapra. Nem olvasta még az anyagot, de csak másfél oldal, fáradjak be, majd személyesen megbeszéljük.
