Arról, hogy a covid eszköz, hogy miért van a valódi vágyak elvesztése, hogy miért nem váltjuk be a fogadalmainkat és arról, hogy – talán nem csak a magam számára – felismertem a lehetséges kivezető utat.

Emberek milliói engedték szárnyra kelni a címadó gondolatot 2021 decemberének utolsó éjszakáján a Föld minden részén, a saját időzónáikban, éjfél után néhány perccel.

Ahogyan én is, az új kezdet reményével, hittel és bizalommal a lelkemben.

Ami azért is tűnt kissé irreálisnak, mert épp aznap tört ki rajtam a covid, ahogy ezt címkézik és enyhén szólva, fizikailag nem voltam éppen jól. De mivel az elmúlt két évben már kétszer is ágynak döntöttek a korábbi variánsok, most nem hagytam legyűrni magam.

Annál inkább sem, mert vannak azok a bizonyos tévhitek, mint például az a babona, hogy ”amilyen az év utolsó napja, olyan lesz az egész év.”

Hiszem is, nem is, de jobb a békesség, hát erőt vettem magamon, igyekeztem részt venni a csendes családi buliban, amennyire tőlem telt, koccintottunk is és kívántunk jobbat, szebbet, bőségesebbet, sikeresebbet az elköszönő évtől és csodákkal teli újat.

Az emberek tudatában az éjfél utáni idő már az újév, az új kezdete, ez azonban akkor indulhat el, ha a régi lezárult és nem csak az időben, mármint az óramutató járása szerint, hanem a bennünk zajló folyamatokat tekintve is megtörténik, mert hitem szerint ez törvény.

Mert, hogy ez folyamat, amit egy dátum aligha befolyásol.

Amíg a régi nem zárul le, addig az csak a régi folytatása marad, ha némi változtatással is.

Olyan ez, mint egy soha véget nem érő kapcsolat, amiben egyik fél sem képes elengedni, kimondani, továbblépni és lezárva egy újat kezdeni. Pedig az élet nem egy maratoni táncverseny, bár holtig tart, csak az a nem mindegy, hogy addig hogyan élünk.

Jó esetben, a lezáráshoz az ember visszanéz az elmúlt évre, akár többre is és arra is, hogy most épp hol tart a földi vándorútján, felidéz, mérlegel, fogadalmakat tesz, mert a lelke mélyén mindenki vágyja a pozitív változásokat és azután vagy megvalósítja, vagy nem, bár a tapasztalat azt mutatja gyakran inkább nem.

Én, ahogy visszanéztem, őszintén meglepődtem a felismerésen, hogy mennyi új tapasztalás érkezett meg az elmúlt évben.

És ezek nyomán volt néhány megújuló mély belső vágy is, mint a tanítás, az írás, az igény az önállósulásra, a saját otthonom megteremtésére, amiket a bizonytalanságom okán, bármennyire is fellelkesített a gondolat és a nyomába érkező érzés, hagytam az idő homályába veszni.

De el nem veszíthettem, mert újra életre kelt bennem.

És láss csodát! Az Univerzum mintha a kezemre játszott volna, egyik lehetőség jött a másik után, csak rábólintanom kellett és tennem. Mintha valami áramlatba kerültem volna, minden olyan magától értetődően állt össze, egyik történés hozta a másikat, miközben eltűnt a bizonytalanság, a homály, a magamhoz intézett kétségből fakadó kérdések, hogy elég vagyok, méltó vagyok ehhez? elég-e a tudásom, hiteles vagyok-e?, vagy ez itt és most mennyire reális? Ez megannyi lehetőség az önszabotázsra(!), de a szenvedély kelt életre bennem és ezzel együtt a bizonyosság, ezért vagyok, és ezért vagyok most itt.

Az elmúlt két év ebben a „pandémiában”, az illuzionisták paradicsomában, számtalan tragédiát generált és ember nincs a földön, aki ebből valamit ne tapasztalt volna meg közvetlenül, vagy közvetetten, akár a saját baja, veszteségei, vagy az együttérzése révén. Ez az egész emberiséget megérintette. Vajon véletlen? Nem, nem az.

Százévente megesett, már többször.

Emberi beavatkozás műve-e vagy sem, homály fedi, de a lényeg, hogy megtörténhetett, hogy a lehetőséget a közmegegyezés teremtette, mert mi mind hozzátettünk valamit, halogatást, közönyt, érzéketlenséget, önzést, az elszakadás és az ebből fakadó elkülönültség illúzióját.

Ez az elszakadás nagy játéka, a megértésem szerint a felejtésé, amibe mindannyian belementünk mielőtt leszülettünk. E nélkül nincs karma, vagyis az előző életek tetteinek kiegyenlítésének lehetősége és nincs önmagunkra ébredés sem. Annak felismerése, hogy kik is vagyunk valójában, amiért belementünk ebbe a játékba. Isten játékába. Ez sokkal nagyobb erő annál, mint azt felfogni képesek lennénk, egyelőre.

Hibásak vagyunk? Nem.

Ez mindössze egy maroknyi ember lázas látomása lenne, akik világuralomra törnek hatalmi mámorukban, s azt gondolják, megvan hozzá minden eszközük, hogy meg is valósítsák?

Nos, Hölgyeim és Uraim, önök is csak másodhegedűsök, eszközök a játékban, a legnagyobb karmester kezében a pálca, akinél a mindent tudás lakik. Csak szólok, ha nem tűnt volna fel.

De valójában legbelül tudják ők is, ezért elnyomók és hatalmaskodók. Mi pedig hagyjuk, mert még szól a zenéjük, táncolunk, mert beneveztünk a versenyre, életre –halálra és győzni akarunk, túlélni, még elutazni, színpadra állni, vagy megvenni az új csodakütyüt, amivel kínálgatnak, vagy már csak aprókat mozdulunk, hogy állva maradjuk a szabályaik szerint, mert az a reális.

A dualitás világában élünk még, ezért mindennek két oldala van, s valamiért szükségét éreztem mindig is, hogy megnézzem, mi lehet a másik oldal és rendszerint rá is látok, érzek. A választásom pedig már az én optimista világlátásom következménye, hogy a pozitívumokat tartom inkább szem előtt, bár tisztán érzékelem az egészet.

Az elmúlt két év pozitív hozadékai.

A „pandémia” kényszerű lezárásai csak felerősítették az elszakadás és elkülönülés érzését mindannyiunkban.

A maszkolás kényszere egyenálarcok mögé bújtatott mindenkit. Ami látható maradt, a szemeink.

A szem a lélek tükre, így tartjuk és igaz. Lehetőségünk nyílt egymás szemébe nézni és lehet sokkal többet láthattunk meg a másik emberből és láttathattunk meg magunkból, mint mikor a teljes arckép elvonta a figyelmünket.

Nagyon nem kedvelem és csak muszájból viselem, a lehető legrövidebb ideig, de ennek köszönhettem egy új felismerést.

A szemkontaktus keresése gyerekkoromtól kezdve „velem született becsípődés” nálam.

Amikor megértettem, hogy ez sokak számára kellemetlen lehet, virtuóz módon pár másodpercre csökkent a szükséges időintervallum, de van, hogy néha belefeledkezem egy szempárba.

No, nem szerelemből, inkább szerelmetességből, a ráismerés örömét élve, vagy épp segítői mivoltomból fakadóan, mert határtalanul sok információ cserél gazdát ilyenkor.

Mélyebb szinten érintjük meg egymást egy-egy találkozáskor a hétköznapi élet szintjén, mint korábban és tudattalanul, új kifejezésmódként hódít teret és mivel a szavak is töredezetté, kevésbé érthetővé váltak, jobban is kell figyelnünk egymásra.

A bezártságot, a korlátozást nehezen viseli mindenki. Azonban óriási ajándékot tartogatott, az időt!

Időt mindenre, amit a rohanó hétköznapok, a pörgés, a szükségszerűség a minimálisra csökkentett. Azt mondjuk, arra van időnk, amire teremtünk magunknak, ha valami igazán fontos. Ez szép mondat, de ha nincs idő megállni egy percre sem, csak az van, ami a reális. Most meg kellett állnunk. Elővehettünk dolgokat, amire vágytunk, egy könyv, jó beszélgetések, jóga és süthettünk, főzhettünk, barkácsolhattunk, kertészkedhettünk akár csak egy erkélyen is, kedvünkre.

Felfigyeltem rá, hogy egy nap legalább háromszor kanyarodott be az utcába házhoz szállítós teherautó, építőanyagokkal, szerszámokkal és sok egyébbel, no meg élelemmel megrakodva.

A „minden nap hétvége” érzés lebegett a levegőben, az emberek élni kezdtek.

Nem vásárlási láz volt ez mégsem, hanem az alkotó, teremtő kreativitás feléledése.

Az el – és különválasztást is korlátozásnak éljük, de még mindig kicsit el kell veszítenünk valamit, hogy igazán értékelni tudjuk.

Nagyszülőt unokától, szülőt gyerekétől, a betegségek idején a párokat is egymástól el kellett különíteni, a barátságok is online térbe szorultak, ez nagy megpróbáltatás, a másik hiányának megélése.

Ám egyben lehetőség is annak felismerése, hogy mit is jelent számunkra a másik. S ha nem csúszunk vissza később a megszokottba, ami komoly veszélyforrás lehet, értékesebbé, megbecsültebbé válik az együtt.

És végül, de nem utolsósorban eltöprenghettünk, figyelhettünk közben kicsit befelé is, összegezhettünk, mert volt rá időnk.

Megváltozhatott az értékrendünk az egészség, a kapcsolatok terén, lehetőséget kaptunk, hogy felismerjük, hogy mi az, ami igazán fontos valójában, még ha nem is volt mindenki tudatos erre és akkor is, ha nem mindenki élt ezzel a lehetőséggel, de megérintette.

Miért halnak hamvukba, miért nem tudnak növekedésnek indulni és megvalósulni a legbelső vágyaink és a fogadalmaink?

Ha idáig jutottál az olvasásban, köszönöm a bizalmad és kérlek, ha nem is értesz egyet mindenben, tarts még ki. És lehet, amit most elmondani készülök, talán nem is lesz annyira új a számodra.

Határtalan, hatalmas, teremtő erővel megáldott Szellemek vagyunk mi mindannyian, akiknek van egy fizikai testük, járművük a látható, kézzelfogható tartományban, ami a harmadik dimenzió jellemzője, és ami az itt tartózkodásunkat teszi lehetővé.

Nem a fizikai test vagyunk, akiknek van lelke és szelleme, ha érted a különbséget, csak azonosultunk vele. A fizikai testünk is lelassultan rezgő energiából épül fel, mint minden, ami anyag, intelligens, és mint minden energia, információkat tartalmaz, hordoz, cserél.

A nem látható tartományban vannak az energiatesteink, az auránk, amik a fizikaihoz kapcsolódnak, amíg itt vagyunk, de kapcsolatban állnak egymással és a többi dimenzióval is, ezért többdimenziós lények is vagyunk.

Az aura, az energiatestek fénylő burka, ami körülveszi a kicsi fizikai részünket. Ma már közismertté vált fogalom, eszközökkel mérhető, láthatóvá is tehető, megismerhető, hogy mik a funkciói. Manipulálható a szó pozitív értelmében, de hogy mi is valójában az energiatesteink összessége, annak megértésében még gyerekcipőben járunk.

Én huszonöt éve, épp negyedszázada foglalkozom ezzel, a hivatásom része, szenvedélyesen kutatom, tanulom és át is adom a tapasztalataimat, alkalmazok és tanítok néhány módszert, amivel a megbillent egyensúly, a harmónia, az egészség, az erőnlét helyreállítható, de a teljes megértéstől és a tudástól még mindig messze vagyok.

Mi köze mindennek a vágyaink szabotázsaihoz? – nagyon is sok, mi több, merem mondani ez az ok.

Néhány energiatestünkről szólnék röviden, nevezhetjük őket a teljes énünk részének, a megértés kedvéért.

Az asztrális testünk többek közt a fizikai síkhoz, a földhöz való kapcsolódás feladatát látja el.

Az érzelem testünk és a mentális testünk, amiben megfeneklettünk szó szerint a játékszabályok értelmében, az érzelmek és a gondolatok útvesztője.

Az érzelem test a karma körforgásában tart bennünket, játszatja velünk gyakran vég nélkül, vagy inkább a felismerésig ugyanazokat a köröket az érzelmi életünkben.

Egy életen át sokszor leszünk szerelmesek, majd kihűl az érzelem, egyikünkben vagy mindkettőnkben, továbblépünk. Választunk homlokegyenest mást, karakterben, személyiségben, habitusban, jellemvonásokban, szokásokban eltérőt a korábbitól. Szerelem, vagy csak mély rokonszenv, új kör indul, és megint megtörténik. Újra meg újra. És mi csak állunk és kamillázunk mélán.

„mit is keresek én itt? már megint”.

Ha nem a másik felet hibáztatod, hanem magadban keresel okokat, akkor bingó!

Van esélyed a változásra, változtatásra, de csak esély, mert a „hogyan” várat magára.

Az is közismert tény ma már, hogy egy nap átlagosan 5 %-ban vagyunk tudatosak, 95 %-ban pedig tudatalattink programjai működtetnek bennünket. Ezek a programok részben hozottak, karma és életfeladat szintűek, részben tanultak magzati korunktól fogva és részben már átdolgozottak a tapasztalataink hatására, de programok.

Lehetséges, hogy a partnereid külsőre, ízre, másra abszolút különbözőek voltak, volt azonban egy pont, ahol azonosság van és ez pedig a te tudatalattidból származó tudattalan programod, és ahol az ő programjaiból ehhez kapcsolódni tud, onnantól minden a helyén és a játék indul.

Ha a programod szerint egy áldozat vagy, ő a bántalmazód lesz, ha biztonság- vagy társfüggő vagy, ő az, aki menekül a felelősségtől és sosem vállalna fel és sorolhatnám még. Valószínűleg volt fordítva is, nem először játszotok együtt a karma körben.

Így vonzzuk be egymást, a tudatalatti programjainkkal, kiegyenlítve karmákat és jó esetben már nem gyártunk újakat. Vannak, akik nem képesek kilépni és elszenvednek egymással egy egész életet, ők a megtestesült karma-gyárak és furán hangzik, de a gyűlölet és a bosszúvágy a malter, ami a felépítményüket egyben tartja.

Hogyan lehetséges mikor minden ember belső vágya szerint a boldogságot keresi? Ezért vagyunk.

A válasz a mentális testben rejtőzik. A gondolatiság felelőse, aminek az a dolga, hogy fenntartson. Tévesen, de azt gondolva az ő gondja az életben maradásunk, ezért ő a főnök, ő menedzseli az életünket.

Semmit nem utál jobban, mint a változást, hiszen az veszélyes is lehet, esetleg nem is élnéd túl.

Az mindegy neki, hogy boldog vagy, vagy boldogtalan, örülsz, vagy szenvedsz, a lényeg, hogy megmaradj, mindegy hogyan, akárhogyan. „Félelem a változástól” ezt mindannyian ismerjük, átéljük újra meg újra, nos, ez tőle jön, ő a hunyó.

Ezért gátol meg mindent is, ami a nem látható és kézzelfogható tartományból érkezik, azzal: az nem reális.

Legyen az a szívedből jövő vágyad, és mert változással jár, máris falba ütközött, hiába fakadt a legbelső mélyedből, lázba hozva, szenvedéllyel töltve fel, megfényesítve a napot is, – mint a madár, aki üvegfalnak repül, mert látja benne a kék eget -, a mélybe hullik.

A mentális testnek, ennek a részednek, a legegyszerűbb válasza nem reálisnak megítélni azt, amit nem lát, mert csak így tudja fenntartani az elszakadás illúzióját. És ez sem véletlen.

De te már meghallottad, megérezted a szellemed inspirációját és néhány pillanatra, percre, órára boldog is voltál ettől, igaz nem volt fenntartható, csak ideig – óráig.

És mindez a te hibád lenne? Nem, nem az.

Ez a nagy elszakadás, különválás játékának szabálya, amit mi mind elfogadtunk, hogy felejtésbe merülve elalszunk, hogy azután magunkra ébredhessünk.

Mert ez a lényeg, erre megy ki a játék.

Mi lehet a kiút?

Pandémiával, lock down-okkal, klímaváltozással, összeesküvés elméletekkel, riogatással, elnyomással van teli a Föld minden szeglete, de lássuk tisztán mindezek csak eszközök, hogy felocsúdhassunk, hogy beleállhassunk és tegyünk érte, hogy legyen végre elég.

Sokan még ott tartanak, hogy külső dimenziókból jövő segítségre várnak, hogy majd helyettünk elvégzik a munkát, és/vagy a homlokunk érintésével varázsütésre felébresztenek.

De senki nem vált meg, változtat meg, gyógyít meg senkit. S ha vannak ott kinn, segítő szándékkal, mert miért ne lehetnének?, a munkát ők már elvégezték, önmagukért és egymásért.

Mindenki csak segítő módon tud résztvevő, támogató lenni a nagy változásban, a folyamatban, amiben ezekben az időkben élünk.

Tudatosság nélkül nem megy.

Nélküled, nélkülem, nélküle, nélkülünk, akik valójában vagyunk, nem megy.

Nincs más út és irány, csak felfelé a Szellemünk, a magasabb Énünkhöz kapcsolódva, igazodva az inspirációihoz a szívünk teréből tudunk tenni, szabaddá válni, elengedni az elszakadás és különválás illúzióját, mert már nem kell fenntartanunk tovább.

Keressük, kérjük, hívjuk a lelkünk mélyéből ezt a belső kapcsolatot.

Gregg Braden Szívkoherencia gyakorlata is segíthet ebben, itt megtalálod:

https://religio-spiritualis-muhely.webnode.hu/sziv-koherencia/.

Szabaddá, kiteljesedetté, egységessé válhatunk, Önmagunkban egyesülve, test-lélek-szellemként teljes harmóniában, a tudatosságban, és ez az energiatestek szintjén is megtörténik.

Nagy kihívás? Az.

De ez nemcsak a Te személyes kihívásod, hogy elérd, megteremtsd a valódi vágyaidat, békét teremts magadban és kívül a világban is. Ez a mai kor kihívása és mindannyiunk egyéni döntése és tettei határozzák meg a végkifejletet.

Ilyen még nem volt, mondják a ma élő bölcsek és tanítók, nincs elérhető forgatókönyv, tapasztalat, sejtés arról, hogy ez a folyamat miként megy végbe, s hogy mikor. Minden más csak feltételezés csupán, de hogy folyamatban van, azt látjuk, érezzük és tudjuk is, mélyen belül és a külvilágban is.

Ahogyan azt is érezzük néha, minden látszat ellenére minden jól van, jó az irány. A többit, a hogyant, pedig meglátjuk. „Ő tudja, én meg majd megtudom, ha ő is úgy akarja” azt gondolom.

Én bízom benne, magamban és bennetek, magamért, mindannyiunkért és a Földért.

„In lak ech” mondják a Mayák, akik évezredes bölcsességet őriznek, és ez azt jelenti „Én egy másik Te Vagyok” és szóltak, tanítanak a nagy változásról.

Namasté „Üdvözli a bennem élő, a benned élő Isteni részed” mondják Indiában és megírták a Védákban az új időket előre, több ezer éve. Hihetünk benne.