A klímaváltozás miatt évtizedenként átlagosan két-három nappal korábban költenek a madarak – derül ki az Ökológiai Kutatóközpont és a Milánói Egyetem közös kutatásából, amelyben az…
Ezen a nyáron Németország elvesztette még megmaradt gleccserei egyikét, a Schneeferner déli ágát. Bajor Tudományos Akadémia hétfői közleménye szerint a déli Schneeferner a gyors olvadás…
Fordulóponthoz érkezett a világ élelmiszergazdasága a klímaváltozás, a természeti erőforrások kimerülése, a tömeges migráció, a járványok, valamint az ukrajnai háború miatt – állapítják meg elemzésükben…
Nyolc millió kilogramm mentett élelmiszert juttatott tavaly az Élelmiszerbank a nélkülözőknek, ebből az év során 250 ezer rászorulónak tudtak segíteni, többségüknek havonta több alkalommal vagy…
Nagyobb arányban szakadnak el egymástól az egyébként monogám kapcsolatban élő albatroszok a tengervíz felszíni hőmérsékletének emelkedése miatt. A Lisszaboni Egyetem, a Montanai Egyetem, a Dél-Atlanti…
A Közép-afrikai Köztársaságban, Csádban, Nigériában, Guineában és Bissau-Guineában élő fiatalok vannak a legnagyobb veszélynek kitéve a klímaváltozás negatív hatásai miatt – derül ki az ENSZ…
Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta. A Németországban, Belgiumban és a környező régiókban…
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói űrfelvételek elemzésével segítik a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. területén folyó növénytermesztést – tájékoztat a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.…
A bogáncslepke, Európa egyik leggyakoribb lepkefaja képes megtenni 12-14 ezer kilométert Afrika és Európa között kedvező időjárási körülmények esetén. Ez a leghosszabb vándorlási útvonal, amelyet…
A vándormadarak segíthetik a növényfajokat az éghajlatváltozás hatásaival való megbirkózásban – derült ki a Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmányból. A globális felmelegedés következményeként az…
