Egy régi barátom irányított hozzá pár éve jó okkal és nagy szerencsémre. Akkoriban néhány vissza-visszatérő egészségügyi nehézséggel kellett szembenéznem, amik nem voltak súlyosak, de ahhoz…
Egy sokszor észre sem vett jelenség, mely több embert érint, mint hinnénk… Mivel ezen a területen én is sokat elmélkedtem már, mert rég észrevettem a…
A mai világban az internet nagyon sok korlátot ad, és ezzel egyidejűleg nagyon sok lehetőséget is. Belekényelmesedtél a home office-ba és sokkal nehezebben mozdulsz ki,…
interjú Mester Tamással Mai beszélgetőtársamról pár hónappal ezelőttig elég keveset tudtam azon kívül, hogy Mester Ákos fia, akinek neve számomra egyet jelentett a 168 órával,…
(2. rész: meddőség és evolúció) Ebben a hónapban egy igazán különleges témával foglalkozunk: a párkapcsolatok és a gyermekvállalás evolúciós hátterével, és az ebből adódó kihívásokkal.…
Földes Lívia Az élet és az energiák törvénye szerint, ha tudunk róla, ha nem, mindannyian hatunk egymásra. És mindannyiunk életében vannak emberek, akik múlhatatlan változásokat…
Ma már egyre több helyről lehet hallani, hogy az emberiség egyfajta tudati fejlődésen, a tudat evolúcióján megy keresztül, mert kezdi meghaladni testi, elmebeli korlátait. Ugyanakkor…
Kedves Olvasóm! Igaz mesét jöttem mesélni egy fantasztikus érzésről, melynek jelentőségével sokan alig vagyunk tisztában. Aki viszont már hozzám hasonlóan megtapasztalhatta, biztosra veszem: életre szóló…
Hogy milyen háttér okozza a saját nőiesség felett érzett értékcsökkentséget, arról korábbi cikkeimben írtam: https://issuu.com/csakpozitivanmagazin/docs/cspm_2022_06_j_nius/s/16273481?fbclid=IwAR2uYZcFJs7deBBG1b9EZ65kiDaetRwGtHNrvurXQP7Lp-9Y0zHFRHbUlIA https://issuu.com/csakpozitivanmagazin/docs/cspm_2022_05_m_jus/s/16029791?fbclid=IwAR1LtuYD98h_OkHk9b1BI5sbbgBZiDDItC9qTyrWVvpp1TYvL3RbjbLmmq4 1. ok – Önismeret hiánya Az „Építsd tudatosan önmagadat!”…
Az alábbi sorokat két nagyon kedves barátnőm ihlette. Egyikük Babics Bernadett, természetgyógyász, energiarendező – vele készített interjúmat tavaly nyáron olvashatták itt a Magazin hasábjain. Ő…
