A hatóanyagfókuszú kozmetikumok korát éljük, de a peptidek fontosságáról még mindig kevés szó esik. Jótékony hatásukat az orvostudomány is évtizedek óta alkalmazza, hisz ezek között…
Út az öngondoskodás felé II./I.“Válj nélkülözhetetlenné és akkor a Holdra is utánad fognak menni.” Hogy miért szántam egy teljes tematikus évet és cikksorozatot a tervek…
Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy akkor leszel sikeres, akkor éred el a céljaidat, ha időben változtatsz. Ha nem ragadsz bele valamibe akkor sem, hogy ha…
„Ha a világon minden nyolcéves gyereket megtanítanánk meditálni, egy generáción belül eltűnne az erőszak a földről.” (Dalai Láma) Sem jóginak, sem pedig hívő buddhistának vagy…
A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát – állapították meg angol kutatók, akik a BMC Public Health orvosi folyóiratban publikálták tanulmányukat. A Southamptoni…
