Ötből egy esetben természetes úton is teherbe tudnak esni azok a nők, akiknek korábban mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekük – derült ki a Human Reproduction című…
Fókuszban a nehezített fogantatás Több, mint tíz éve foglalkozom a nehezített fogantatás témájával. Akkoriban jellemzően még csak fórumokból, egymás között, névtelenül informálódhattak a párok arról,…
A macinaci tényleg az evolúció vége „Nothing is more beautiful than freedom of the body – Coco Chanel” Pedig jól voltam a corpusomhoz, aki Júdás…
„A sors olyan, mint a túl vastag kabát, amelyet le lehet venni, mielőtt rád melegedne.” A várandósságom első percétől bizonyos voltam benne, hogy kislányom lesz,…
A terhességük idején túlsúlyos vagy elhízott anyák gyermekeinél nagyobb a kockázata annak, hogy felnőtt korukban bélrák alakuljon ki náluk – állapította meg egy amerikai kutatás…
A Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem munkatársainak a világon először sikerült olyan paramétereket beazonosítaniuk, melyek segítségével csaknem 100 százalékos pontossággal megállapítható már az első…
